Életem egy-egy szakaszában, elégedetlen voltam magammal, mert azt éreztem, hogy Istentől kapott talentumaimat nem használtam kellően. Ilyenkor elszomorodtam, és feljött bennem az az érzés, ami még inkább felnagyította, a nagy cél iránti tenni akarást, de maradt minden a régiben.
A mai napon is ez történt velem, amikor az internet előtt ülve, könnyes szemekkel néztem Novák Katalin Köztársasági Elnök Asszony beiktatását.
Nem, szó sincs róla, hogy én is valami hasonló magas pozíciót szerettem volna elérni az életben, hiszen az idő is elszállt már felettem, csupán valami olyasmi tisztséget sajnálgattam, ami kicsit magasabb az átlag emberétől.
Mialatt néztem a videót, elérzékenyültem azon, hogy egy nőben, hogyan lehet annyi bátorság, felelősségtudat, a haza iránti elhivatottság, stb. , ami felhatalmazta ennek a tisztségnek a betöltésére. Milyen felemelő érzés lehet, az ország egyik legnagyobb tisztségét betölteni, bár ugyanakkor felelősség is.
Bizonyára neki évekig bizonyítania kellett ahhoz, hogy a Kormány őt kérje fel az államfői tisztség betöltésére.
Egy kicsit elidőztem gondolataimmal, bár erre az elmélkedésre nem sok idő jutott, mert a szívemben ezek a gondolatok fogalmazódtak meg: „ Én is fontos feladatokat láttam el, többet egy átlagos emberétől. Iskolában tanítottam, később egy intézmény vezetője lettem, megtérésem után pedig egy vállalkozásban felnőttszervezést végeztem, hosszú évekig egy misszióban szolgáltam, ami szintén nem egy átlagos megbízás volt.
A legfontosabb azonban az, hogy családom minden tagja Istenhez tartozik.”
Hirtelen szívemben csend lett, mélységesen szégyelltem magam.
Ekkor eszembe jutott egy dalszöveg, ami végleg lezárta a magas célok utáni vágyamat:
Szerettem volna nagyra törni,
Megfejteni a titkokat,
A gondolatnak fecske szárnyán,
Bejárni kéklő ormokat.
De lassan, lassan már belátom
Merőben más az én utam,
A hétköznapok dzsungelébe,
Parancsolt vissza jó Uram.
Ormok helyett a földön járni
Apró csatákat vívni meg
A sorsom egy, nem zúgolódom
Ti se szánjatok emberek.
Apró csavarnak is kell lenni
Hogy jól menjen a gépezet
Parányi jel, mégis szükséges
Némely betűn az ékezet.
..,,..,,..,,..,,..,,..,,..,,..,,..,,..,,..,,
Ekkor peregtek az események előttem, az életem filmszalagján. Beláttam, hogy annyi mindent megkaptam, amit meg sem érdemeltem! Sokat, és jóval többet, mint amire vágytam volna.
Megtérésem előtt is vezető lehettem, tanítottam, szerveztem, irányítottam stb.
Isten megengedett olyan dolgokat, amik nem voltak hasznosak a számomra, de bele engedett a legmélyebb helyzetekbe is, hogy belássam, ez nem az én utam!
„ Mindent szabad nékem, de minden használ” –olvassuk a Bibliából.
De épp az Úr megengedő akarata hozta el számomra, hogy egy jobb út után vágyjak. Az Úr rávilágított arra a tényre, hogy szabad akaratot adott az én számomra is, de mégsem voltam boldog! A sok - sok eltékozolt év után, már nem magas pozícióra vágytam, hanem arra, hogy az életem megváltozzon, és végre boldog lehessek.
És ma már az igazi boldogságot, csak az Istenbe vetett hit nyújt a számomra! Mert én vagyok sokad magammal az az apró csavar, ami éppen szükséges egy nagy gépezet működéséhez. Már nem vágyok nagy dolgokra, örülök annak is, hogy lehetek egy kicsi csavar, mely Isten gépezetét segíti működtetni.