Nincs a világon egy másik olyan könyv, amelyet olyan sok nyelvre lefordítottak volna és olyan sok példányszámban adtak volna ki, mint a Bibliát. Értéke, sem anyagi javakban, sem pénzben vagy drágakövekben, ékszerekben, nem igazán fejezhető ki. Hiszen amiket felsoroltam az mind átmeneti időre szólnak, és múlandóak, de amit a Bibliából nyersz, az örök! Más kifejezést nem is találok rá, csak azt, hogy a Biblia egy igazi kincs!
Miért? Mert egy valós értékrendet állít fel, az élet minden területén, és arra hivatott, hogy akik elfogadják, valamint az útmutatása szerint hittel élnek, lehetőséget biztosít arra, hogy méltókká legyenek Isten országára.
A Mindenható Istennek mindig is gondja volt, és van ma is minden teremtményére. Ha semmi mást nem, csak a 2 Mózes 20: 2-17 ben foglaltakat, vagyis nevezetesen a Tízparancsolatot valóságosan, komolyan betartaná az emberiség, akkor tulajdonképpen nem is lenne szükség Rendfenntartó szervekre, vagy Büntető Törvénykönyvre, börtönökre.
Isten nem egy nehezen érthető, bonyolult Törvénykönyvet, útmutatót adott a kezünkbe, hogy azt csak a komoly, magasan iskolázott emberek érthessék meg, hanem az egyszerű hétköznapi ember számára is teljesen világos és érhető. Első hallásra is tisztán megérthető, mivel egyszerűen értelmezhető szavakban megfogalmazott parancsolatokat kaptunk. Ezek a parancsolatok, korlátok valójában bennünket óvnak meg a ránk leselkedő bűntől. Így ezen rendelkezések betartása szavatolja minden teremtett lélek számára az élet koronáját és utat mutat egy örömmel teli, szeretetteljes, békés paradicsomi élet felé.
A Lukács 17: 20-21-ben azt mondja az Úr, hogy „Az Isten országa nem szemmel láthatóan jön el. Sem azt nem mondják, itt vagy ott van, hanem Isten országa ti bennetek van.”
Kijelenthetjük, hogy nálunk Európában valójában nagyon kevés család van, ahol ne lenne egy Biblia a házban, bár sajnos lehet, hogy a padláson, vagy a lakás kevésbé használt részében porosodik. A nyugati világban is, még a motelszobák éjjeliszekrényében is megtalálható a Szentírás, így nagyon könnyen elérhető mindenki számára, de elszomorító mennyire kevesen olvassák naponta.
Nagyon fáj, amikor Istenkáromló beszédeket hallok, és rosszul esik amikor visszautasítják, vagy megpróbálják megcáfolni Isten Szavának – a Szentírásnak az igazságát. Isten Igéje biztosíték arra, hogy az Ő ígéretei beteljesedjenek.
„Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek, de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, mondja a te könyörülő Urad” (Ésaiás 54:10)
A másik helyen, az 1 János 5:14-ben „ Ha kérünk valamit, az Ő akarata szerint meghallgat minket”
Isten nem ígért áldást valódi kérés, imádság nélkül. Mivel Tőle csak az övéi tudnak kérni, akik nem ismerik Őt, azok nem az Ő akarata, vagy tetszése szerint élnek, így nem is tudnak imában odafordulni Istenhez, hogy kérjenek. A „jaj Istenem” -felkiáltás is inkább az elveszett bűnösök félelméből és kétségbeeséséből fakad, amely valójában nem is számít Isten igazi segítségére.
Az Isten akaratát kereső életvitel és az Úr tervének megvalósulása az életünkben mindenképpen a mi javainkat szolgálja már a földön is! Isten akaratában élni, az mondhatni előkészület az Örök életre ami, az Istenben hívők öröksége.
Viszont a gonoszoknak és Istenteleneknek meg van az okuk a rettegésre! Ők azok, akik megvetik Istent, megszegik a törvényét, nem ismerik el az Ő dicsőségét, és úgy élik az életüket, figyelmen kívül hagyva minden tanácsot mintha Isten nem is létezne. Ezek az emberek egy percig se higgyék, hogy az Úr az utolsó napon megmásítja a szavát! Nem fogja! Ő kijelentette: „Ezért én is búsulásom szerint cselekszem, nem fog kedvezni szemem, sem meg nem szánom őket, s ha kiáltanak füleimbe nagy fennszóval nem, hallgatom meg őket” Ezékiel 8:18
Isten tökéletes és szent! Pontosan ezért gyűlöli a bűnt, és örökre gyűlölni is fogja.
Kedves Olvasó! Ha még nem döntöttél, és az életedet Isten nélkül éled, ha még mindig a saját erődben bizakodsz de közben látod, hogy eredménytelenek az erőfeszítéseid, akkor van egy jó hírem a számodra:
ma még odajöhetsz az Isteni kegyelem királyi széke elé! Isten ma még hajlandó megbocsátani neked. Ma még kész rá, hogy megújítsa az életedet, hogy új célt kapj és reményt, hogy az Örök élet részese lehess.
Jézus Krisztus azért jött a földre, hogy megbékélést hozzon a Mindenható Isten és közötted!
Olvasd a Bibliát, és számodra is feltárja az igazságot. Imában szólítsd meg a Teremtőt, hogy megbocsátást nyerj és élő kapcsolatod lehessen Isteneddel!
Ámen!