A napokban missziós munkánkat végezve észrevettem, hogy az egyik lány hiányzik, akit mindig nagyon vártunk az alkalmainkra, mert a sátán egy dologgal megkötözte őt, és szerettük volna, ha megszabadul. Mikor telefonon felhívtam és kértem, hogy jöjjön el, hiszen nagyon várjuk, azt válaszolta: „Megint rossz útra tértem. Elbuktam megint. Nem merek menni, mert xy bízott bennem, és én ezt szégyellem, hogy becsaptam. „
Egyszerű kis szavaival elmondta a távolléte okát, de sokkal több volt benne, mint gondolnánk: 1. Először is őszintén megvallotta, amit elkövetett. 2. Egy szégyent érzett, hisz tudja, hogy azt nem szabad lett volna újra megtennie. 3. Ennek a tettének következményétől való félelme miatt inkább azt választotta, hogy nem jön el.
Mikor végighallgattam, elmondtam neki, hogy Jézus a bűnösökért jött a Földre, nem a hívőkért, a betegeknek van szüksége orvosra, nem az egészségeseknek. Naponta elesünk, de az Úr kegyelméből naponta felállunk, és újra folytatjuk a küzdelmet…
Elgondoltam, ez a megtéretlen bűnös lány felismerte a bűneit, felismerte, hogy ezt szégyellni kell, és félni a következményektől. Egyelőre embertől félt, hogy hogyan néz a szemébe annak, aki annyira bízott benne, ő félt szembesülni a tettének következményétől. Nem is gondolt arra, hogy pont ilyen embereket keres Jézus. Nem is gondolt rá, hogy nem az a fontos, hogy egy ember mit is mond róla, hanem az, hogy az Úr meg tudja szabadítani az ilyen bűnöktől.
Eszembe jutott az első emberpár, akik miután bűnbe estek, rögtön felismerték meztelenségüket, és fügefalevéllel fedték be testüket, vagy Káin, aki megölte Ábelt és elbújt, mert félt a következményektől, és sorolhatnám a Bibliai történetekből a példákat.
Mikor azt mondtam neki: „Nézd az első emberpárt, aki evett a tiltott gyümölcsből…” - és folytatni akartam - ő ezt válaszolta:„Igen, meg is büntette őket az Isten.”
Rögtön eszembe jutott az Ige: „A bűn zsoldja a halál, de az Isten kegyelmi ajándéka az örök élet.”
Megértettem, hogy ez a lány felismerte a bűnét, szégyellte is, és félt is a következményektől, de… és ez a de, amire nekünk kell választ adni. Ő egy hitetlen ember, aki nem ismeri az Úr Jézus értünk tett véráldozatát. Ő nem tudja, hogy nem az a megoldás, ha távol vagyunk a bűn esetén Jézustól, hanem egyenesen arányos ez a dolog. Minél közelebb megyünk az Úrhoz, annál jobban megismerjük, hogy Jézus a mi bűneink miatt halt meg a kereszten, és ha felismerjük, hogy nem csak a bűnt, hanem a kimenekvést is ismernünk kell, akkor a szabadság biztos a számunkra.
Én is felismertem, hogy milyen sok tennivalónk van itt a Földön még. A hitetlen emberek eljutnak addig, mint a lány, de a megoldás nincs előttük! Mi azért vagyunk itt a földön, hogy vigyük az evangéliumot, vigyük a jó hírt az embereknek. Mondjuk el a megoldást mindenkinek!
„A bűn zsoldja a halál, de (és ezen van a hangsúly) Isten kegyelmi ajándéka, pedig az örök élet.” Mi a kegyelmi ajándék? - Jézus Krisztus!
Testvérek, legyen ez a lány a ti számotokra is jó példa! Legyen az én és a ti életetekben is egy visszatartó erő a bűnvisszaeséstől!
Istennek szüksége van ránk! Hány millió ember vergődik a bűnei mélyében, hány van, aki még fel sem ismeri a bűneit?! Hány ember van, aki menetel a pokol felé a széles úton, reményt, célt tévesztve.
Testvérek, mi legyünk lámpások a sötétben élő emberek életében! Vigyük a jó hírt, hogy van kimenekvés mindenki számára!
És ne legyél szomorú, ha megtért testvéredet látod a széles úton a nagy tömeggel menetelni, hanem vesd be a leghatásosabb fegyveredet: Imádkozz érte! Ahogy a mi kedves Testvérünk énekli: „Az ima az a kulcs amitől kinyílik a zár…”
Igen kinyílik a zár, a börtön zárja, amiben a sátán tartja fogva a hitetlen, de időnként a hívő embereket is.
Testvérem, fontos a felismerés, hogy a bűnből van kimenekvés, és tenni kell az Úr munkáját, Isten táborának növelése érdekében.