A féltékenység az egyik legszörnyűbb bűn. Az emberiség történetének sok borzasztó bűnténye a féltékenységre vezethető vissza. A féltékenység semmitől sem riad vissza és kíméletlenül hatol be minden emberi közösségbe.
A keresztyén országokban ritkán alkalmaz gyilkos fegyvereket, de az általa felhasznált eszközök is, borzasztó következményeket okoznak.
Ki ne ismerné a halk sugdolózást, amikor valakivel megosztják a gyanút, vagy hallgatással kísért, sokatmondó vállvonogatást?
Vannak jelentőségteljes pillanatok, látszólag ártatlan kérdések, amelyek egy sereg gondolatot ébresztenek. Mindezt éles fegyverek, amelyek elvághatják a bizalmat férfi és nő, gyermek és szülő között.
Nézzünk meg egy Bibliai példát a féltékenységre: Az emberi élet legszentebb intézménye a házasság. Két ember összekapcsolta a sorsát és eggyé lett, és ebből az egyesülésből Isten ajándékaként gyermekek születnek!
Dávidnak boldog otthona volt, amit Isten után Saulnak köszönhetett. Milka, Dávid kisebbik lánya szerette Dávidot, ami Saulnak egyáltalán nem volt ellenére, és a lányát szeretett szolgájához adta feleségül. A tavasz kezdődött el mindkét fiatal életében, boldogan éltek kölcsönös szeretetben, míg kapcsolatukra rá nem hullott a dér, és meg nem ölte a szerelem törékeny virágát.
Amikor Dávid kitért a király lándzsája elől, haza menekült és ezt gondolhatta magában: "Apósom tisztelni fogja a lánya szent helyét." De az őrülten féltékeny király másként gondolkozott, és követeket küldött utána, hogy megöljék. Ekkor szakadtak fel Dávidnak a könyörgő szavak. "Ments meg ellenségeimtől! Ments meg a gonosztevőktől, szabadíts meg a vérszomjas emberektől! Mert ólálkodnak körülöttem, életemre törnek a hatalmasok, pedig se bűnöm, se vétkem Uram!"
Amint feltámad a féltékenység a szívünkben, ne játszunk vele, ne rágódjunk rajta, és ne bosszankodjunk miatta. Álljunk ellen és minden energiánkkal tagadjuk meg az alattomos szenvedélyt, és ha nagy erőfeszítéssel is, de szeressük azt az embert, aki haragra gerjesztett. "Nem erre képtelen vagyok"- mondjuk talán. A szeretet nem működik parancsszóra. Valóban a szeretetet nem lehet kikényszeríteni, mégis tanúsíthatunk szeretetet, mert az nem csak érzésekből áll, hanem cselekedetekből. A szeretetet nem szabad szép érzelmekkel összetéveszteni, mert az nem érzelem kitörés, hanem önmegtagadás, és szolgálat.
És most kedves Olvasó, nem vagy e féltékeny valakire? Ha igen, akkor legyél ahhoz az emberhez különösen barátságos, és ha valami rosszat akarsz mondani, akár személyesen neki, akár a háta mögött, akkor gyorsan nyeld le, és helyette mondj valami kedveset! A gonoszt jóval, a gyűlöletet szeretettel győzd meg! Imádkozz érte! Ne várj baráti érzelmekre, hanem gyorsan, és jóságosan cselekedj, mielőtt meggondolnád magad! Mindenekelőtt, ne húzódj vissza sértődötten, hanem keresd a kapcsolatot az illetővel, igyekezz vállalni minden gondjait, kísértéseit, és szenvedéseit és tegyél meg mindent, hogy igazi barátság alakulhasson ki közöttetek. Add át magad Istennek égő áldozatként, és szilárdan hidd, hogy az Úr meghallgatja a könyörgésedet a bűntől való szabadulásért.
Aki a szívedbe helyezte a teljes szabadulás iránti vágyat, mindkettőt ki fogja munkálni, az akarást és a véghezvitelt is.
„ …Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az Ő tetszésének megfelelően.” (Filippi 2:13)