Nem kell a Bibliából ismert nagy hithősöknek lennünk, mert Isten ma is itt van velünk, és ha imában segítséget kérünk, Ő ma is válaszol.
I. Több mint két éve járunk egy missziós gyülekezetbe szolgálni, ahol hátrányos helyzetű emberek próbálnak az Isten útján járni. Kisebb- nagyobb eredményt már elértünk, de nagyon sok munkára van még szükség!
A gyülekezet egyik fiatal tagja, aki némileg tud gitározni, és szeret énekelni, kölcsön kapott egy gitárt, ami a gyülekezet tulajdona. Egy ideig használta, keresztyén énekeket gyakorolta rajta, ám a sátán szemet vetett a fiatalemberre, és ő nem tudott ellene állni. A világi csábítások szépen levitték az útról, és mikor szeretettel figyelmeztettük, akkor durván elutasított. Nem engedelmeskedett az odafigyelésre, hanem vádolt érte. Ekkor letérdeltem imádkozni. Elmondtam az Úrnak, hogy lassan én érzem magam bűnösnek azért, mert a jó útra vissza akartam őt hozni, és kértem, hogy segítsen nekem az igazság keresésben. Ekkor az Úr nekem a következő Igét adta: „Embernek Fia, szólj néped fiaihoz és mondjad nékik: Mikor hozándok fegyvert valamelyik földre, és a föld népe választ egy férfit ő maguk közül és őt őrállójukká teszik.
És ő látja jőni a fegyvert a földre, és megfújja a trombitát és meginti a népet.
Ha valaki hallja a trombitaszót, de nem hajt az intésre, s aztán a fegyver eljő és őt utoléri, az ő vére az ő fején lesz.
Hallotta a trombitaszót, de nem hajtott az intésre, tehát az ő vére ő rajta lesz, és ha hajtott az intésre, megmentette a lelkét.
Ha pedig az őrálló látja, a fegyvert jönni, és nem fújja meg a trombitát, és a nép nem kap intést, és eljő a fegyver és utolér, közölök valamely lelket, ez a maga vétke miatt éretett utól, de a vérét az őrálló kezéből kérem elő.
És te embernek fia, őrállóul adtalak téged Izrael házának, hogy ha szót hallasz a számból, megintsed őket az én nevemben.
Ha azt mondom, hitetlenek: Hitetlen halálnak halálával halsz meg, és te nem szólándasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról, az a hitetlen vétke miatt hal meg, de a vérét a te kezedből kívánom meg.
De ha te megintetted a hitetlent az ő útja felől, hogy térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet.” ( Ezékiel 33: 1-9)
Miután elolvastam az Igét és mélységéig megértettem, hogy Isten válaszolt a kérdésemre, meghatottságomban csak sírni tudtam. Jó volt megérezni fizikálisan is az ő közelségét. Megerősített engem a szolgálatomban, biztatott a rám bízottak életéért való felelősségre. Jó volt érezni, hogy az én problémám az Istent is érdekli. Nem vagyok rá méltó, de mégis válaszolt nekem, mert szeret engem is, nem csak a Bibliai hithősöket.
II. Aztán eltelt 1-2 hónap, ezalatt a sátán elvégezte a családban a munkáját, mi is megszomorodtunk, és csak imádkozni tudtunk ezért az esetért. Kemény helyzeteken mentek keresztül és összetörve, de újra eljöttek a gyülekezetbe.
Leültem a padba, Bibliát nyitottam és közben Istenhez fordultam: Uram, Te mit gondolsz a család felől, mi lesz az ők további lépései? És az Úr most is válaszolt: Ezékiel 11:16- „Ezokáért mondjad: Így szól az Úr Isten: Mivel távol vetettem őket a pogányok közé, és szétszórtam őket a tartományokba, tehát én leszek nékik templomok rövid időre, a tartományokban, amelyekben mentek.
Ennek okáért mondjad, Igy szól az Úr Isten: Egybegyűjtelek titeket a népek közül, és együvé hozlak titeket a tartományokból, amelyekbe szóródtatok, és adom néktek Izráel földjét.
És adok nékik egy szívet, és új lelket, adok belétek, és eltávolítom a kőszívet az ő testükből, és adok nékik hússzívet”
Megértettem, hogy Isten szereti és visszafogadja őket. Boldog öröm töltött el, hogy Isten szolgálójaként, a család további sorsát is kijelentette nekem Ige által. Hálás voltam érte, és tudtam, hogy a további lépéseket nekik kell megtenni!
Isten veled is akar beszélgetni! Légy alkalmas eszköze, hogy halld és lásd meg az Ő akaratát!! Így érezheted, hogy jó Isten munkatársaként élned!!!! Így teljes a keresztyén életed!