Mi köze a hitünknek a minden napi munkánkhoz? Sokan azt állítják, hogy semmi. A hit a vasárnapok dolga, a munka a hétköznapoké. Az Ige lelki kérdésekre ad feleletet, de a munka kérdésében nem illetékes.
Mi azonban valljuk, hogy a hit az egész élet. Az egész ember belső szüksége. Ezért nem csak a vasárnapok, hanem mindkét napnak dolga, Istennek van a munkával kapcsolatosan is  világos mondanivalója.
Az ember egyik legrégibb kérdése, hogy mi a munka? Voltak korok, mikor a munka alacsonyító, rabszolgáknak való volt. Vannak akik azt tarják, hogy a munka szükséges rossz, kényszerítő teher, és akkor lennénk boldogok, ha nem kellene dolgozni! A munka büntetés, és kegyelmi állapot, ha nem kell dolgozni. Van, aki számára az élet egyetlen értelme, tartalma, szakadatlan munka, robotolás.
Vannak emberek, akik nem képesek elkezdeni, és vannak, akik nem képesek abbahagyni a munkát. E sokféle felfogással szemben mit mond Isten Igéje? És ennek alapján, hogy gondolkozzék a keresztyén ember?
A keresztyén ember készséggel vállalja a munkát, mint Istentől kapott hivatást.
A bűneset előtt rendelte Isten, hogy az ember „Hajtsa uralma alá a földet, művelje a kertet és őrizze azt”. A munka Istentől származó parancs az ember számára, és a paradicsomi állapot, nem munkátlanság. Az ember munkája, Isten gondviselő munkájában és uralmában való részvétel. A munka lényegét tekintve nem nyomorúság, és büntetés, hanem alkotás, és uralom, Isteni tulajdonság.
Az emberi munkát az állati robottól éppen az különbözteti meg, hogy az ember munkájában szellemileg is részt vesz, míg az állat csak az erejét adja bele.
A keresztyén ember mindenféle munkát tiszteletben tart, és mindenkinek a munkáját megbecsüli. A különböző munkakörben dolgozó emberek között gyakran ellentét, ellenszenv támad. Egyesek csak a testi, fizikai munkát tekintik munkának, és a szellemit nem. „Csak az íróasztal mellett ül, és nem dolgozik”. Másrészt szellemi munkát, tudományos, vagy művészeti tevékenységet kifejtő ember kísértése, hogy a fizikai munkát vesse meg, mint az alacsonyabb értékű robotolást. Pedig az igazság az, hogy különböző munkáink révén egymásra vagyunk utalva, és munkáink együtt eredményes.
A keresztyén ember minden munkáját becsülettel, Isten előtt felelősséggel végzi. Még embertelen körülmények között is, úgy dolgozik, hogy nem a szemnek, hanem az Úrnak végzi a munkát!
Sokan csak dolgozgatnak, mikor a főnök éppen odanéz.
A hívő ember pedig minden munkáját úgy végzi, mintha maga az Úr volna a főnöke. A főnök csak néha van jelen, de az Úr mindig jelen van. A hívő ember Isten jelenlétében dolgozik, felelősséggel.
A keresztyén ember ismeri a kenyér, és a munka összefüggését.
Isten a kenyér, és a munka összefüggését állapítja meg. „Aki nem akar dolgozni ne is egyék!”Az az ember él helyesen, aki akár szellemi, akár fizikai, de a munkája után él. És méltó a munkás a maga jutalmára.
A keresztyén ember szorgalmas, de nem rabja a munkának. Némely ember bűne, hogy hozzá sem akar fogni a munkához, a másik meg abban se akarja hagyni. Ünneptelenül él, és géppé válik, az emberi méltóságát veszti el. Pedig a 4. parancsolat azt mondja: „Hat napig munkálkodjál, és végezd minden dolgodat, de a 7. nap a nyugalom napja. Az Úrnak a te Istenednek tiszteletére, ne végezz azon semminémű munkát."
A keresztyén ember tudja, hogy munkája, az örök élet fényében nem hiábavaló.
Becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, és magatok dolgát végezzétek, és saját kezekkel dolgozzatok, amint meghagytuk nektek. Viselkedjetek tisztességesen a kívülállókkal szemben, és ne szoruljatok rá senkire. (1Tess. 4: 11-12)