A vasárnapi Istentiszteleten a pásztor arról beszélt, hogy az Úrnak nem csak a fél szívünk kell, hanem az egész….! Ahhoz, hogy jobban illusztrálja ezt az igazságot, elmondott egy történetet. Az pedig így szólt: „Volt egy kedves barátom, aki születésnapomra megajándékozott egy tortával. Mikor azonban jól szemügyre vettem, akkor láttam, hogy a tortából egy szelet hiányzott. Mikor mosolyogva megkérdeztem, hogy hogyan is van ez, a barátom azt mondta, hogy nem tudott ellenállni a tortának megkívánta, és egy szeletet levágott belőle. Én megfogtam a tortát és visszanyújtottam a barátomnak ezzel a szavakkal: „Azt mondtad egy tortát kapok tőled születésnapomra, és ez nem egy egész torta, mert hiányzik belőle egy szelet, ezért én ezt vissza is adom neked. Fogyaszd nyugodtan el! A barátom megdöbbenve nézett rám, mikor a tortát átnyújtottam.”
Nos így lehet valahogyan Jézus is velünk, mikor megígérjük, hogy az életünket Neki adjuk, és közben mégis a sátánnak is végzünk munkát, ő is körbe nézi a megígért szívünket, és visszaadja, hogy szabad akarat által tegyünk vele, amit mi jónak látunk.