Pünkösdi Istentiszteleti alakalmunkra vendégszolgálót hívtunk, hogy együtt ünnepeljük meg a Szent Szellem kitöltetését. A Szent Szellem leáradt közénk, és boldogan érezhettük az ünnep hangulatát. Kézzel foghatóan ott volt a Szentlélek.
Testvéreink is készültek megünnepelni ezt a fontos születésnapot. Ki verssel, ki bizonysággal, fiatal testvérünk 2 dallal köszöntötte a Szent Szellemet. Amire felfigyeltünk, hogy még soha nem pengett így a gitár, és szájából nem jöttek olyan tiszta hangok, mint akkor.
A dicsőítésben énekelt dalok a szívünkig hatottak, és felkészítettek az Ige befogadására.
A szomorúságot elnyomta az ünnepi hangulat, mert fájt a szívünk azokért a testvérekért, akik nem jöttek el, sőt két testvérünk kivált közülünk.
Istentiszteleti alkalmunk végén imádkoztunk, és én ez idő alatt egy kijelentést kaptam az Úrtól: „Az Úr megrostálta a gyülekezetét”. Miután kimondtam, a szívem mélyéből egy fájdalmas sírás tört elő, mert tudtam, hogy Isten a gyülekezeteken kezdi.
Ekkor hirtelen a mögöttem ülő testvérnőm megfogta a vállam, és azt mondta: „Ne sírjon Kati néni, ezt olvassa el! Én a Bibliát megnyitottam, csak szemüveg nélkül nem látom elolvasni”- mondta.
Miután megfordultam és átvettem a Bibliát, elkezdtem olvasni. Hallgassátok, mivel vígasztalt meg bennünket az Úr: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem!
Az én Atyám házában sok lakóhely van, ha pedig nem volna, megmondtam volna nektek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.
És ha majd elmegyek, és helyet készítek néktek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek”- Arcomon még a könnyek gurultak lefelé, de az örömhír, amit a Szent Szellem által üzent nékünk az Úr, boldoggá tette mosolyunkat.
Ilyen kézzelfogható közelségben volt közöttünk a Szent Szellem, Aki által üzent nekünk Isten! Egy örömhírt mondott az Ige által: Elment és helyet készít nékünk, és ha majd újra eljön, elvisz magával, hogy ahol Ő van, mi is ott lehessünk.
Van -e ettől szebb ígéret, amit egy hívő ember kaphat? Van -e szebb attól, hogy a Szent Lélek így működik az Ő népe között??
Nem a tömeg számít, hanem az, hogy az Övéi között ott van ma is az Úr, a Szent Szellem által.
Ma is ott van, nem csak a Bibliai hithősök életében, hanem a mi életünkben is!
Ámen!