Az embereket sokféleképpen lehet tanulmányozni. Nemük, színük, nagyságuk, munkájuk, érdeklődésük, vallásuk stb. szerint. Én talán az utóbbinál maradnék, és néhány gondolat erejéig itt vizsgálódnék egy kicsit.
Vannak olyan emberek, akik megszokásból, lelkük megnyugtatásából járnak el gyülekezetekbe. Nekik ennyi is elég. Ahogy szokták mondani: „Nem kell a vallásba belemerülni.”
Vannak, akik komolyan veszik Istent, az Ő Fiát, és a Szent Szellemet. Nem félnek Istentől, hanem félik Őt. Igyekeznek engedelmesen élni, és az Ő útján járni. Nem egymást utánozzák, hanem a Szent Szellem utasításait követik.
Vannak emberek akik, egykor hűségesen szolgálták Istent, de a nagy szabadság jobban tetszett nekik, és kimentek a világba.
Vannak viszont olyanok, akik ugyan már világi felfogással élnek, de benne vannak a gyülekezetekben, és így jobban tudnak rombolni.
Ezek az emberek, már nevetnek csak Isten kigúnyolásán, világi szokások, barátok, jobban vonzzák őket, mint Isten szentsége. Az ördög a mézesmadzagot húzza előttük, és ők mennek utána.
Egy megjelent Isten káromló vicc, vagy szó, amíg egy Istenfélő ember szeméből könnyet fakaszt, ezek az emberek pedig csak nevetnek rajta. Míg az egyiknek fáj a Megváltónk kigúnyolása, addig a másik nevet rajta.
De! De eljön az utolsó óra, mikor meg kell állni mindenkinek a Megváltónk előtt, és számot kell adni a tetteinkről! És ekkor majd aki most sír, az nevetni fog, és aki most nevet az sírni, örökre sírni fog!!!!!!