Közeledik az Anyák napja, és minden jóérzésű gyermek készül az édesanyja felköszöntésére. Ez a nap különlegesebb a többi 364 napnál. Ilyenkor megszépülnek még a rossz emlékek is és helyette szeretet tölti be a szíveket. Ezen a napon azt akarja adni a gyermek az édesanyjának, amivel boldoggá teheti. A kedvenc virágot, vagy ruhadarabot, netán valami dísztárgyat. Milyen izgalommal jár, míg kitalálja, mi is legyen az ajándék? Majd a legszebbet akarja elhozni a kínálatból, hisz ez egy ünnepi alkalom. Néhány főpróba lejátszódik addig a pillanatig, míg a mama kezébe átkerül a szeretetből átnyújtott ajándék. Keresni a szavakat, amik leginkább tolmácsolják a „köszönöm, hogy felneveltél!”- gondolatokat. És ilyenkor a legkeményebb szív is meglágyul, és megerednek a szemekből a könnyek.
Még egy kis csend, és a mama szíve tele van hálával, hogy a gyermeke megköszönte, azt a sok- sok fáradságot, amit érte tett, míg felnevelte, esetleg még ma is neveli.
Megható pillanatok ezek! Egy élet, elindítása a világba, mennyi aggodalommal, fáradtsággal jár. És az anya mindig anya marad!!! Lehet, nem tudja ezt minden gyermek még, de aki maga is gyermeket nevel, már saját maga is megtapasztalja ennek a felelősségét és nehézségét.
Egy anya nem tesz különbséget a gyermekei közt, mert egyformán szereti őket, és egy gyermek mindig tudja, mivel tartozik az édesanyjának a sok gondoskodásért.
Tudja vagy tudnia kellene! Milyen romboló ugye ez a mondat e szép ünnepi megemlékezés után. De sajnos van, mikor elfelejtkezik a gyermek az édesanyjáról. Aki felnevelte, aki nem dobta el, aki etette, időt, pénzt, fáradtságot nem kímélt, csak hogy a gyermeke jól érezze magát.
És vannak gyermekek, akik felnőttek, és nincs szükség már a segítő kézre. Már önállóan esznek, és nem kell a betűvetésben segíteni, sőt már saját keresettel rendelkeznek. De abból nem jut egy szál virágra, mert a szívük kemény, és könny nem hagyja el a szemüket.
Hallottam olyan hálátlan gyermeket, aki azt mondta: „Nem én kértem, hogy megszülethessek!”
Olvastam valahol, hogy volt egy lány, aki édesanyját idősek otthonába adta. Minden évben egyszer Anyák napján, a virágküldő szolgálattal küldetett virágot neki. Mire felkelt a néni, már a virág ott volt, és a mama boldogan mutogatta, hogy a lányától kapta. Ő azt gondolta, hogy a lánya ott járt, csak nem akarták felébreszteni, és mire ő felkelt, akkorra a lánya elment. Többször bosszankodott is érte, hogy miért alszik olyan soká. És ez így ment évekig.
Egyszer Anyák napja után néhány nap múlva a lánya felhívta az édesanyát, és megkérdezte tőle, hogy megkapta e a virágot amit küldött, mert legutóbb más virágküldő szolgálattal küldte el. Ekkor az édesanya megkérdezte: Hát nem te szoktad elhozni? - csak én olyankor mindig alszok. Nem - felelte a lánya. - Telefonálok a virágküldő szolgálatnak, ők elviszik a virágot, én pedig a pénzt elküldöm nekik. Az édesanya csendben letette a telefont, odasétált az asztalhoz, kivette a vázából a virágot, és a kukába dobta.
Ugye ehhez nem kell magyarázatot fűzni?
Édesanyák otthonokban vannak, és várják, hogy egy évben egyszer láthassák a gyermekeiket. De nem lehet, mert talán túl messze van az otthon, vagy éppen más az elfoglaltság. Tény, hogy a gyermek nem érzi az édesanyja iránt a hálát a szívében.
Valószínű ezek világi gyermekek, de mi van akkor, ha keresztyén emberről van szó? Talán nem ismeri a „Mi Atyánkot?” Lehet az ilyen embernek nem is kell, hogy az édesanyjának megbocsásson, mert nincs mit megbocsátani. Az ilyen ember, nem rendelkezik emberi érzelmekkel. Hiába van pénze, de nem tudja azt az örömet átélni soha, amit egy egyszerű szerető szívű ember átél.
Az ilyen embernek, vagy nincs gyermeke, vagy ha van, akkor soha nem remélhet tőle szerető gondoskodást. Ezt adja tovább.
Azért nagy többségben, hála van a szívünkben az édesanyánk iránt. Akár él, akár meghalt, de a szívünkben érezzük azt, hogy mivel tartozunk neki a felnevelésért.
A Tízparancsolat azt mondja: „Tiszteld Atyádat és Anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a Földön, amit a te Istened adott teneked”
Látjuk, hogy Isten is fontosnak tartja, hogy tiszteljük, és megbecsüljük az édesanyánkat.
Köszöntsük hát fel Őket, és tegyük boldoggá életüket, ha még közöttünk vannak!