A nők felnőtté vallásának különböző biológiai jelei vannak, de a legszebb és legszembetűnőbb, anyává lenni. Istentől kapott áldás ez még akkor is, ha sokan nem hiszik. Még ma is vizsgálódnak az ember származása felől, és némelyek el is hiszik, hogy majomtól származunk.
Isten társat adott Ádámnak Éva személyében, és születtek gyermekeik.
Így akarja ezt napjainkban is az Úr, hogy családok legyenek, és békességben, szeretetben neveljék a gyermekeiket.
Két ember, aki megszerette egymást és vállalja egymás terhét jóban-rosszban egy idő után vágyik a gyermekre, aki értelmet ad az életüknek.
Már a 9 hónap alatt is, míg szíve alatt hordja gyermekét, tele van szeretettel, kíváncsisággal, odafigyeléssel, és várja azt a pillanatot, mikor kezébe veheti a pici gyermekét. Boldog érzés ez! A sok fájdalom, egyszerre a feledésbe merül, és már csak azt látja, hogy egy új életet tart a kezében, akiért nagy felelősséggel tartozik.
Talán minden anyuka, először a kezét érinti meg a gyermekének, majd a kis arcán húzza végig mutató ujját. Boldog találkozás egy új élettel!
És következik a szoptatás, ami a kontaktust még szorosabbá fonja. A pici etetése egy igazi gyönyörködés az anya számára. Amíg szívja, és kortyokba nyeli a baba a tejet, ő mosolyogva, simogatva, fedezi fel a vonásokat gyermekén. És soha semmit nem tanul meg olyan hamar az édesanya, mint a gyermekének, etetését, fürdetését, vele való babusgatást, hisz testének része ő!
És ahogy telnek a napok, egyre több lesz kettőjük között a ragaszkodás, minden percet együtt szeretnének tölteni. Kialakul a szó nélküli beszéd közöttük. Az édesanyja tudja, mikor mire van szüksége gyermekének, mire vágyik, és attól ő még többet akar adni a számára.
És telnek a hónapok, a gyermek egyre több információt ért és ad, mindkettőjük számára, egy még szorosabb összetartozást jelent. Majd a szó nélküli beszédet felváltja a szavak általi kommunikáció özöne.
És eljön az óvodás kor, az iskola minden problémákkal, és nagyon hamar a serdülőkor. A szülő még visszaemlékszik az elmúlt szép évekre, míg még engedelmes volt gyermeke, de eljött az is, mikor kezd, önállóvá válni.
Itt nem mindig válik be, a nevelés régi eszköze a szigor, gyakran lehetnek konfliktus helyzetek a szülő és gyermek között.
És talán egy mérföldkő mindkettőjüknek az életében az, mikor megtalálja a társát a gyermek, vagy Istennel, vagy Isten nélkül. És ez meghatározó mindkettőjük életében.
Legyen költői kérdés, ki hogyan fogadja el a másikat, és mi lesz a végeredmény?
Aztán vannak anyukák, akik egyedül nevelik fel csemetéiket, mert az apa nem tudott megbirkózni az apa szereppel, vagy túlságosan háttérbe lett szorítva, és válás lett a vége. Ilyenkor még jobban ragaszkodik az anya a gyermekéhez. Valahol számít rá felnőtt korban is, de nehéz szembetalálkozni azzal, mikor a várttal szemben ellenkezőt tapasztal.
És mit mondhatunk arra, ha egy nőnek a házasságban nem lesz gyermeke? Milyen érzés lehet az, hogy ami másnak olyan egyszerű, neki nem adatik meg? Nem érezheti meg a pici bársonyos bőrét, nem hallhatja édes szuszogását, nem fogja puha kis kezével meg az anyu kezét, és nem gyönyörködhet az óvodában a gyermeke szavalatában.
Mit mond a férjének, ha az szomorú a gyermektelenség miatt?
Ez ma már nem kevés nőt érint. De mi az oka, és ki a felelős ezért?
Hitetlen emberek próbálkoznak orvosi beavatkozással, bár nem minden esetben sikeres, vagy éppen Isten akaratával ellentétes!
Hívő emberek tudják jól, hogy Isten áldása a gyermekáldás! Ha valami miatt mégsem lehet, azért imádkozni kell.
Ábrahám feleségének Sárának idős korban adta meg Isten fiát, Izsákot. De mivel Isten megígérte, az meg is lett.
A nők megannyi feladata közül a legszebb egy új életet világra hozni, és Isten útjára vezetni!
Éljünk Isten akarata szerint, hogy elvehessük a gyermekáldást, ami értelmet ad a házasságnak!