Néhány évvel ezelőtt történt, hogy az imateremben a pásztor közé ment a soroknak és imádkozott a testvérekért. Én, ha csak mód volt rá, mindig imádkoztattam magamért és ezen az alkalmon is így történt.
Mikor a lelkész rám tette a kezét éreztem, hogy Isten üzenni akar általa. Boldogság öntötte el a szívemet, aztán az imádkozás végén ezt mondta: „Légy áldott, légy áldássá!”éreztem, hogy az üzenet, amit vártam most elhangzott. A pásztor által megáldott az Úr! Akkor elsírtam magam, de ma is könnyet csal a szemembe ez a mondat.
A kapott és tovább adott áldás ma már világos a számomra. Áldássá úgy lehetünk mások számára, ha mi magunk is áldást nyerünk.
Néha a magamba mélyülve boncolgatom Isten tervét az életemre nézve.. Ékes rendben épül minden egymásra.
A megtérésem : Talán soha nem valósult volna meg, ha az életem nyugodt kiegyensúlyozott lett volna. De vágytam arra, hogy változás történjen az életembe, és megtértem az Úrhoz. (Ma már tudom, hogy hálából kellett volna megtérni, nem pedig az én érdekeim miatt.)
Komolyan vettem a döntésemet, hűségesen jártam a gyülekezetbe, szép lassan növekedtem hitben, és kaptam a Szent Szellem ajándékait.
Elsőként a lelkek megkülönböztetése ajándékát: 1994-ben kaptam meg. Csodálatos átéléseim voltak a Menny lakóival, de ugyanakkor a démonokat is sikerült megismerni. A látomásoknak éppen ez volt a célja, mint utólag látom, hogy a kettő közötti különbséget jól felismerjem. Nagyon fontos ez az ajándék, a szabadító szolgálathoz pedig nélkülözhetetlen. Így a szellemvilágban az ajándék segítségével eligazodok, és Jézus nevében pedig mehetek az ellenség ellen.
2003-ban Evangélista elhívást kaptam, ami arról szólt, hogy egy délelőtt imádkozás alatt, nyitott látomásban láttam egy kopár sziklás helyet, ahol nem volt élet. És kijelentésben kaptam: hogy 1 év a felkészülési idő. A szolgálatra 2004 dec.-ben Lovardában megrendezésre kerülő ökumenikus alkalmon a baptista pásztor kent fel. Felejthetetlen volt ez az este! Miután a pásztorral elmondtuk a szolgálatba lépés imáját, ő maga is áldást kért rám, majd a kezét felemelve  azt mondta? „Katalin menj  és vigyed az evangéliumot! Ne hátrálj meg, légy bátor és erős! Ezalatt míg a helyemre mentem, a több százan a terembe lévő testvérek tapsoltak. Csodálatos volt, és arra gondoltam, milyen lehet a Mennyben majd, ha itt a földön is megérhetjük ezt a boldogságot. Éreztem, hogy a taps nekem szólt, hogy az Istennek szánt munkámhoz adjon erőt! Éreztem a Szent Szellem jelenlétét a terembe, éreztem, ahogy átölel engem is. Öröm és boldogság töltötte be a szívemet!
Megkaptam a nyelveken szólás ajándékát is 2005.06.09-én. Előző nap imádkozás után ezt az Igét kaptam: „És én megerősítem frigyemet veled, s megismered, hogy én vagyok az Úr” Ezékiel 16: 62 Kíváncsian vártam, hogy az Úr mit fog cselekedni, ami által felismerem, az Ige üzenetét. És másnap, vagyis 9-én megkaptam a nyelveken szólást. Különleges formában. Miközben letérdelve imádkoztam, és ment a dicsőítő zene a magnón előttem, egyszer csak a nyelvem elfordult, és elkezdtem olyan nyelven imádkozni, amit nem értettem. Gyorsan az előttem lévő magnó kazettára felvettem. Majd megkérdeztem a szomszédban lakó fiamat, aki mosolyogva mondta, hogy megkaptam a nyelveken szólást.
És egy napon az történt, hogy az evangélista elhívásomkor kapott prófécia bevalósult. Létre jött az Úr segítségével, egy Missziós gyülekezet, ahol szolgálnom kellett.

És most eszembe jutott a következő Ige, amit Salamon könyörgő imában kért Istentől:” És most, Óh Uram Istenem, te tetted a te szolgádat királlyá, Dávid az én Atyám helyett. Én pedig kicsiny vagyok, nem tudok kimenni, és bejönni.
És a te szolgád a te néped között van, amelyet te magadnak választottál, nagy nép ez, ami meg nem számlálhatik, meg sem iratathatik a sokaság miatt.
Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és a gonosz között. Mert kicsoda kormányozhatja a Te nagy népedet?”I Királyok 3:7-9