Nemrég eszembe jutott egy valós történet, ami közel 30 éves.
Emlékszek a lányom 6 éves volt, és évnyitó után bementünk az osztályterembe, hogy a kis leendő iskolás gyerekek ismerkedjenek az osztályteremmel.
A kislányom beült a padba, és mellé ült a szomszéd kislány. Egy pillanat alatt előjött az utcában lakó 3. kislány, és beült a padba melléjük. A harmadikként érkezett kislány addig fészkelődött, míg egyre arrébb tolta a középsőt, aki kiszorította az én lányomat. Egyszer csak azt láttam, hogy a lányom a földre esett, mert a középen ülő kislány már az ő helyén ült.
Szomorúan láttam, hogy már 6 éves korban megpróbálja egyik gyerek a másikat kitúrni a helyéről, és amit a példa mutatta sikerült is. Elgondolkoztam rajta, hogy a felnőtt emberek ezt még inkább megteszik. Nem törődve azzal, hogy a másiknak hogyan esik, csak az a fontos, hogy neki sikerüljön. A másik helyére pályázik, akkor is ha semmit nem tett azért a helyért, de hatalmával, erejénél, vagy leleményességével véghez viszi. Számtalan példát látunk erre az életben.
A napokban a kezembe került egy folyóirat, amiben egy kis történetet olvastam. Volt egy szegény asszony, akinek volt 12 gyermeke. Békességben, szeretetben éltek, de a mindennapi kenyeret alig tudta nekik előteremteni. Mindegyik gyermekét nagyon szerette, és mindig megpróbált kedvüket keresni.
Egyszer arra sétált egy gazdag gyermek nélküli asszony, akinek nagyon megtetszett az udvaron játszó gyermekek közül egy kisfiú. Odaszólította a szegény asszonyt, és azt mondta neki: Neked úgyis olyan sok gyermeked van, és nem fog hiányozni, ha nekem adod azt a kisfiút, aki ott játszik az udvaron. Adok érte annyi pénzt, hogy a többi gyerekeidnek egy kis jómódot tudsz belőle biztosítani.
A szegény asszony előhozta a kisfiút, és könnyes szemmel azt mondta: „Nem adhatom ezt a gyereket, mert nekem is csak egy van belőle. Mind- mind más! Más a természete, más a kinézete, másként ragaszkodnak hozzám. Nem adom egyiket sem, mert nekem is mindből egy van! „- és szeméből kigördült a könny.
Nem tudott mit tenni a gazdag nő, gőgösen tovább ment. A szegény asszony átölelte gyermekeit, akik körbefogták, és könnyes szemmel nézte őket. Mind-mind más, de a szeretet a szívükben egy volt. Mert a szívből jövő igaz szeretet összeköti a szegénységben is élő embereket.
És a két történet, nem egyről szólt, de mégis átgondoljuk, hasonlítanak egymáshoz. Mindkettőben a nem Istentől való emberi természet okozott sérülést, annak, aki szerényebb szegényebb, jobb lelkű volt.
A lányom ma már felnőtt, de ma is kiszorítanák a padból, és a szegény asszony ma sem adná oda a gyermekeit, mert mindet szereti.
Megfordult a fejembe, hogy az említett kislány vajon kiesett e már a „padból” valaki miatt, és a gazdag nőtől akartak e elvenni olyat, amihez a szíve ragaszkodott? Nem tudni, de egyben biztosak lehetünk, Isten igazsága mindenkit utol ér!