Egy újjászületett embernek azt mondja az ó-ember: „Annyi mindent kidobtál az életedből, pedig itthon még elmenne!”
Válasz: „Nem, én itthon is úgy akarok viselkedni, beszélni, mint a gyülekezetben, vagy más helyeken!”
Alkalom alatt, valamelyik keresztyén zsebében megszólal a mobiltelefon. Feláll, kimegy és az ajtón túl hangosan megbeszéli ügyes-bajos dolgait, majd visszajön, leül, és elkezd gondolkodni. Min? Valószínű azon, amit beszéltek. És közben elhangzott Isten üzenete! Vajon melyik volt fontosabb, Isten vagy a telefonáló üzenete?
Egy keresztyén férfi letérdelve imádkozott, miközben néhány pillanat múlva, a telefon megszólalt. Ő félbehagyta az Istennel való beszélgetését, felállt és felvette a telefont. Hitetlen munkahelyi kollégája boldogan közölte a hírt, hogy milyen nagy halat fogott. Jól átbeszélték az örömhírt, és elköszöntek egymástól. Majd újra letérdelt, és azon gondolkodott, hogy hol is hagyta abba? Segítsek???Inkább bocsánattal kell kezdeni, hogy Istennél volt fontosabb személy, aki miatt félbeszakította a beszélgetést! És most lehet elölről kezdeni, mert ezt kívánja Isten iránti tisztelet, sőt azt, hogy imádkozás közben soha ne vegyük fel a telefont! Gondoskodjunk róla, hogy tegyük magunkat szabaddá ez időre!!!!