A napokban Isten egy ismerős testvérnőt hozott a gondolataimba, akiről egy ideje már nem hallottam semmit.
Egyszer az utcán találkoztam a férjével, szóba elegyedtem véle, és beszélgetés közben megkérdeztem tőle, hogy jár e a felesége a gyülekezetbe? A kérdés nagyon meglepte, és egyszerűen csak annyit mondott: Nem jár. Én csodálkozva visszakérdeztem, azt gondoltam, hogy rosszul hallottam, de az előbbi válasz meg lett erősítve.
Sajnálatomat fejeztem ki ez ügyben, és a végén megjegyeztem: Nem lett volna szabad neki kimaradni a gyülekezetből. Csend következett, majd elköszöntünk egymástól.
Szomorúan ballagtam hazafele, és az Úr sorban hozta fel bennem az okokat, amiért nem lett volna szabad elfordulnia neki Istentől.
Ez az asszonyka 6 hónapos állapotos volt, mikor egy télen az utcán találkoztam véle. Beszélgetni kezdtünk, és megtudtam, hogy ő is gyülekezetbe jár. Ennek nagyon megörültem, és a Szent Szellemtől kapott szebbnél szebb gondolatokat, Igéket, bizonyságokat mondtam el neki. Nagyon hálás volt érte.
Majd másfél év múlva kaptam egy levelet, amiben megköszönte, hogy akkor azon téli délelőttön, az Úr dolgairól beszéltem neki, mert ő hitben megerősödött, amire nagyon szüksége volt. Ugyanis, aznap délután bekerült a szülészetre, ahol életet adott egy fiúgyermeknek. A kisfiú élete válságos volt, sokat imádkoztak érte, és a kórházban számtalanszor átgondolta, hogy azt a csöppséget Isten tartotta meg.
Majd teltek az évek, s a fiú már felnőtt, de éppen olyan veszélyben van, mint akkor, amikor koraszülöttként megszületett! Nincs védelem alatt! Így a sátán prédája!
Aztán eszembe jutott az is, mikor egy éve újra találkoztunk, és boldogan meséltem el, hogy az Úr segítségével megírtam egy keresztyén verseskötetet. Rögtön vásárolt tőlem egy könyvet, és kérte, hogy írjak bele valamit. Tudtam, hogy a legszebb, ha Igét írok bele. Megnyitottam a Bibliát, és már olvastam is a következő figyelmeztetést: „ Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül” Kicsit más Igét gondoltam beleírni a könyvben, de az Úr ezt akarta. „ Az én gondolataim, nem a ti gondolataitok” Ekkor még nem tudtam, hogy a kapott Ige figyelmeztetés volt neki erre az időre néki.
Eszembe jutott a 10 leprásról szóló történet, melyben miután Jézus meggyógyította őket, csak egy ment vissza megköszönni. Nos, neki is, hogy a fia meggyógyult, hálából az Urat kellene követnie örökre!
Aztán, hiába hisz odahaza, hiszen azt mondja az Ige: „Aki nem eszi az én testemet, és nem issza az én véremet, nincs abban élet” Ha bárki is hisz Istenben, de nem követi Ő, akkor csak félig hisz.
Isten országát nem kívülről figyeljük, hanem bennünk kell lennie, ahogy az Ige is mondja.
Felelősök vagyunk egymásért, és most már tudom, ezért szólt az Úr, hogy figyeljek oda erre az elkóborolt bárányra!