A világban megtapasztalhatjuk, hogy milyen kevés az esküvő, egyre kevesebben akarnak házasságban élni. Talán túlkötöttséggel jár, és nagyon sokba kerül minden, de ha mégsem jön össze a házasság, akkor egy igazi veszteség- mondják az emberek. Ezért csak összeköltöznek, és így a házasságban előírt szabályokat nem kell betartani.

Nem hiszem, hogy Isten akaratával megegyező ez a felfogás, de a világ a saját céljait teszi előbbre és nem törődik az erkölcsi törvényekkel. Kormányváltás jöhet-mehet, senki nem fogja előírni, hogy szükséges összeházasodni, ha nem akarnak.

A baj akkor van, mikor az emberek kezdik Istent elfogadni, gyülekezetbe járnak, sőt vágynak, és mikor be akarnak merítkezni, akkor szembesülnek azzal a ténnyel, hogy nem lehet. Természetesen nem tudják felfogni, miért van ez a tiltás, hisz a világban elfogadott, sőt vannak egyes gyülekezetek, akik nem törődnek az erkölcsi tanítással. Mint tudjuk, élettársi kapcsolattal a Pünkösdi Egyház nem engedi, hogy bemerítkezzen bárki is.

Ha Isten gyermekei akarunk lenni, akkor meg kell felelni az Ő elvárásainak! Vegyük csak a szemünk elé a Tízparancsolatban foglaltakat, tartsuk be azokat, és már akkor sok mindenben helyesen cselekedünk: II Mózes 20:14 „Ne paráználkodjál” Természetesen Isten nem véletlenül adta a 10 parancsolatot az embereknek, de ezt Jézus még tovább szigorította azzal, hogy ha valaki más asszonyára gondol, már akkor is paráználkodik. Látjuk, hogy Jézus ragaszkodik az erkölcshöz, hisz aki Ő utána akar menni, az legyen tiszta, és világítson a sötétben lévők számára. Missziós gyülekezetünkben sajnos van néhány olyan ember, aki élettársi közösségben él évek óta, és nem érti, miért nem lehet bemerítkezni? Emberileg megpróbáltuk megértetni, hogy ha valaki szereti a másikat, nem akarja elveszíteni, és ezzel a házasságkötéssel megpecsételik a döntésüket.

Voltak, akik más gyülekezet példáját hozták fel, ahol teljesen megengedett a paráznaság, így az élettársi kapcsolatban lévők bemerítése is. Nem fogadhatjuk el ezt az engedményt, hisz mint ahogy kitértem rá, a Tízparancsolat és Jézus tanítása szerint is, az élettársi kapcsolat paráznaság, az pedig bűnnek számít. Nem az a fontos, hogy hány ember merítkezik be, hanem az, hogy hány ember nyeri el az örökéletet!

Mert azt mondja az Ige: „ Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall” Márk 8:36