A Húsvét ünnepe elmúlt, de szívünkben örökre benne marad a megváltás üzenete. A kereszthalál által Jézus magára vette a bűneinket, és számunkra örök életet szerzett. Jézus meghalt, de harmadnapon feltámadott, és ez számunkra azt jelenti, hogy mi is élni fogunk. Dicsőség Néki érte!
Istentiszteleti alkalmunkon a szolgáló testvérünk a feltámadás örömét Péteren keresztül mutatta be. Ebben a megközelítésben még soha sem hallottam. Testvérünk azonban egy lehetőségre mutatott rá, ami Péter számára nyílott akkor, és ez a lehetőség a mi számunkra is adott.
Mint tudjuk, Péter 3-szor tagadta meg Jézust, hogy magát kimentse. Mikor megszólalt a kakas, és tekintetük találkozott, eszébe jutottak Jézus szavai: „Bizony, bizony mondom Néked, nem szól addig a kakas, mígnem, háromszor megtagadsz engem”- És Péter kiment, és keservesen sírt.
Nem tudom, ti tudjátok -e mit jelent az, hogy keservesen sírni? Én már éltem át igazi megbánást. Én már sírtam keservesen, amikor a szívem majd megszakadt, a kínzó fájdalomtól. Amikor visszafordíthatatlannak tűnt a helyzet.
Pétert mély megbánás vette hatalmába, és ezért neki Jézus feltámadása más volt, mint pl. Jánosnak. Az ő számára egy lehetőség, hogy rendezni, jóvátenni tudja a bűneit. Mindenki csodálkozott azon, hogy hova lett Jézus a sírból, de Péter rohant, hogy újra láthassa azt, akit megtagadott. Akit látott a kínzó fájdalmában, megalázásában, és nem tudott rajta segíteni, sőt, még a saját érdekében meg is tagadta Őt. És Péter akarta minél hamarabb látni Jézust, tudta, hogy tartozása van Vele szemben. Jézus feltámadása mindenen túl egy lehetőség volt a számára, hogy helyre hozza azt, amit elrontott. Péter élete megváltozott, és hirdette a Krisztust.
Vajon a Te számodra mit jelent Jézus feltámadása? Egy lehetőség, a rendezésre? Egy keserves szívszaggató sírás, amire megbocsátást vársz? Egy öröm a tovább folytatásra? Öröm, az örök élet reményében? Öröm, hogy újra ott leszel Vele? Öröm az ígéretekben?
Mit jelent? Bizonyos, hogy minden hívő keresztyén számára öröm, az ígéretek miatt: „És elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.”(János 14:2-3)
Testvérem, akarsz ettől jobbat az életedre? Jézus él, és mi is élni fogunk, ott Vele, a Mennyben, mert Ő megígérte.
Éld csak át naponta a megváltás örömét, az ígéretek örömét, hogy már itt a Földön boldog lehess!!!
Legyél Péter, aki előtt megnyílt a lehetőség, és hirdesd Krisztus feltámadását, legyél az, aki követed Őt, hisz azt mondta: „ Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartjátok…”(János 14:15)
Tegyük hát, és örüljünk ne csak a Húsvét napján, hisz nem két napra szólt az ígéret. Az elvégeztetett, azt jelenti, hogy ki lett fizetve a bűneink miatt az ár! A sátán nem láncolhat magához mutogatva a múltjaink miatt.. Nekünk egy a dolgunk, mint Péternek, hirdessük a Krisztust!