Missziós gyülekezetünk egyik tagja, arra kért, hogy mivel nagyon szüksége lenne néhány ágyneműre, segítsek neki. Másnap elgondolkoztam rajta, hogy kit is tudnék megszólítani ezzel a kéréssel, de nem jutott eszembe senki. Majd később mégis eszembe jutott a nővérem, aki igaz, nem keresztyén, de gondoltam megpróbálom őt. Miután nagy nehezen előkerestem a telefonszámát, az Úrhoz fordultam segítségért, hogy formálja az ő szívét az adományozás felé. Tudjuk, hogy nincs olyan rövid ima, ami meg nem hallgattatna, és ebben bízva megcsengettem a nővérem telefonját. Rövid beszélgetés után elmondtam, hogy miért is keresem, és ezt válaszolta rá: „Mi egyet gondoltunk! Épp ma reggel pakolgattam a szekrényben, és azt néztem, hogy minek is tartogatom itt ezeket az ágyneműket, aminek a paplanja kicsi? Arra gondoltam, hogy szólnom kellene neked, hogy ha kis paplanjaid vannak, te tudnád használni őket”
Mikor felfogtam, hogy mit mondott a nővérem, a lélegzetem is majd megállt. „Egyet gondoltunk”- mondta, tehát mikor én imádkoztam az Úr szinte egy időben az ő szívében adott egy indíttatást, az ágyneműk odaadására. Mélyen a szívemben éreztem a hálát Isten iránt, és eszembe jutott az Ige: „Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!” ( Zsoltárok 139 :4)
„Nem, de kifürkészte volna az Isten, mert Ő jól ismeri a szívünk titkát”( Zsolt. 44: 22)
És délután mikor elmentem az ágyneműkért, a nővérem más egyéb dolgokat is adományozott a missziónak. Én meg csak csodáltam Isten gondoskodó szeretetét, hogy Ő fentről a legapróbb dolginkat is tudja. Ahogy Pintér Béla testvérünk énekli: „Mert rólam van szó…”