„Erőszakosoké a Mennyeknek országa”
Fiatal megtért hívőként gyakran hallottam egyik nálam hitben idősebb testvérnőmtől, hogy ő minden áron halála után a Mennybe akar kerülni. Mindent megtesz azért, hogy ezt elérje. Annyit már tudtam, hogy Isten közelében nagyon jó, és ha az örök életünket is Vele tölthetjük, milyen csodálatos lesz. Azt viszont nem értettem, miért kell erőszakoskodni, hisz ha újjászületett életünk megengedi, az Úr boldogan visz oda bennünket.
Ma már értem. Az erőszakosság nem az Úrral szemben irányult, hanem saját magával szemben. Nem az Úrral szemben harcolt, hanem Mellette, maga ellen. az ó-emberével! Nem érdekli, hogy arról kell lemondani, amit a legjobban szeret, azt kell elvégezni, amit soha sem gondolt, de megteszi. A lényeg az, hogy Úr akarata szerint cselekedjen.
Milyen szép egy ilyen elhatározás! Megkapaszkodni abban a kézben, amit soha nem akarunk elengedni, látni egy arcot, amiben gyönyörködni lehet, látni azt a két lábnyomot a homokban, ami arról tanúskodik, hogy a nagy bajban karjaiban hordoz bennünket az Úr! Igen, ez a jövőről való döntés a legszebb, és legbölcsebb, amit tehetünk.
Eszembe jutott, hogy a rádióban hallottam, hogy ilyen rendkívüli tél csak 25-30 évenként szokott megismétlődni. Mosolyogva gondoltam rá, hogy én már azt nem érem meg itt a Földön.
Igen, talán nincs meg bennem az az erőszakosság, mint a kedves Testvérnőmben, de én is a Mennybe szeretnék jutni. Szeretnék úgy élni, hogy nekem is helyem legyen a Mennyben, az Örök honban, ahol az Úrral leszünk együtt örökre. Ámen!