Egy körülbelül 12 éves Ede nevű fiú gyermeki szeretetével és hűségével azon igyekezett, hogy szegény özvegy édesanyját gyámolítsa és segítse. Amit nappal munkájával keresett, azt este hazavitte. Egyszer az történt, hogy egész sötét éjszakán három angol mérföldnyi utat kellett megtenni, és emellett még nagyon nehéz terhet kellett neki cipelni, minek következtében csak nagy fáradsággal érhette el otthonát. Az anyja ez idő alatt gyermeke miatt nagyon aggódott, és nagyon boldog volt, mikor meghallotta a hangját. Gyöngéden megcsókolta, miközben örömkönnyek hulltak a szeméből és felkiáltott: -Isten hozott kedves fiacskám! Óh, hogy örülök, hogy minden baj nélkül hazatértél! Sietve lesegítette a terhét, és elhatározta, hogy ezen túl, mindenhaza jötténél világot tesz az ablakába, hogy a hazavezető utat jobban megtalálja.
A fiú szíve pedig úgy örült, mikor hazafelé menet, már messziről látta a fényt, ami otthonából oly barátságosan, feléje sugárzott.
Aztán Edének a fiatalabb testvérei megnőttek, és ők segítették az anyjukat. Ede a tengerre ment, és három évig távol volt az otthonától. Ez idő alatt, míg ő a csendes óceánon tartózkodott, otthon meghalt szeretett anyja. Az utolsó szava, ami a körülötte állókhoz intézett ez volt:- Mondjátok meg Edének, hogy haldoklásomban is imádkozva rá gondoltam. Mondjátok meg neki, hogy a fent lévő jobb házba mentem, ahol számára fényt állítok az ablakba, hogy egykoron, az üdvössége helyét szintén elérje, amidőn majd az Úrnál örökre egyesülve maradunk.

Ez a történet indított egy angol költőt, hogy a következő vers megírására:

Testvérem, az áldott hon felől,

Nézd, felénk mi szép fény tündököl.

Egy anyának szíve vár reád,

Nézd a fénynek kedves sugarát.

 

Ah, onnan az áldott hon felől,

Ím felénk egy szép fény tündököl.

Int minekünk nyájasan, hogy ott,

Lelkünk égi nyugtot lelni fog.

 

Testvérem, ott nincs semmi kín,

Otthonunknak áldott halmain.

Korona és pálma vár reád,

Nézd a fénynek dicső sugarát!

 

Testvérünk, oh menjünk felfelé,

Imádkozva, édesanyánk felé

Ott a Menyben vár rám és rád,

Nézd a fénynek dicső sugarát!