Krisztus születése után 33-ban három embert feszítettek keresztre Jeruzsálem külső falainál. Ez az esemény megváltoztatta a világtörténelem folyamatát. A római ítélet végrehajtók az elítéltek kezét és lábát átlyukasztották, és hagyták őket meghalni. A keresztre feszítés gyötrelmes kivégzési mód volt. Az elítélteket bőrből készült, szöggel kivert szíjjal kötözték a fára. Az áldozat napokig élt gyötrő fájdalomban. Halálát általában fulladás okozta.
Egy öreg Bibliában érdekes szövegre bukkantam, Jézus halálát leíró Bibliai szakasz mellett,( Lk.23:32-43) amit valaki odaírt. „Egyik ember bűnös volt, a bűneiben halt meg. A másik ember bűnös volt, de bűn nélkül halt meg. A harmadik ember nem volt bűnös, de a bűn miatt halt meg!” Kik voltak ezek?
Aki bűnös volt, és bűnben halt meg: Az egyik gonosztevő, az ország törvényei szerint méltó büntetést kapott. Valószínűleg dühös volt saját magára, mert hagyta magát tetten érni. Dühös volt a bíróra, aki elítélte, és dühös volt mindazokra, akik cserben hagyták. Sőt különösen dühös volt erre a Jézus nevű emberre, aki mellette ártatlanul függött a kereszten.
Nem volt nehéz olyan valakire haragudni, aki kijelentette, hogy ő a világ világossága és reménye, és most ugyanúgy függött a fán megfeszítve, mint egy közönséges bűnöző. Ez a lator káromolta Jézust, hogy képtelen önmagán, bárki máson segíteni. (LK.23:39) Ez a gonosztevő az önmagában hordott, és megtartott bűneivel halt meg.
Aki bűnös volt, de bűn nélkül halt meg: A másik gonosztevő, aki szintén ezen a napon halt meg, először csatlakozott azokhoz, akik kigúnyolták az Úr Jézust. Egy ideig ő is azzal gúnyolta, hogy ha valóban Ő a megígért Messiás, mentse meg magát.(Mt.37:44)
De amint besötétedett, ennek a gonosztevőnek a szívében változás történt. Odaszólt a társához, és azt mondta: „Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyan azon az ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de Ő semmi rosszat nem követett el.” Majd így szól: „Jézus, emlékezzél meg rólam, mikor eljössz a királyságodba!” Erre ő így felelt neki: „Bizony mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.”(Lk.23:40-43)
Ez a néhány szó a legfontosabb kijelentése az Újszövetségnek. Bűnbocsánat és az örökélet mindenki számára adott, aki hisz az Úr Jézusban. Sem több, sem kevesebb nem szükséges az üdvösséghez. Egyedül a Krisztusba vetett hit jelenti az örök életet.
Ennek a gonosztevőnek nem volt ideje rendezni a múltban elkövetett bűneit, de hitt az Úr Jézusban. Ez az Út jelentette számára az örök életet. (Jn.3: 16-18)
A hit legegyszerűbb kijelentésére válaszként az Úr Jézus a bűn bocsánatáról biztosította a gonosztevőt. Bár ez az elítélt a bűne miatt halt meg, de bűn nélkül.
A Mennyek Bírája levette vétkeit a válláról, és helyette az Úr Jézusra, a bűnök hordozójára helyezte.Aki nem volt bűnös, de a bűn miatt halt meg: Az Úr Jézus volt az, aki azon a napon magára vállalta a világ bűneit. Meghalt a világ bűneinek terhével, de nem volt benne semmi bűn. Három nappal később feltámadt a halálból, és megmutatta, hogy tragikus halála nem volt tévedés. Sebhelyekkel a testén, a feltámadt Jézus bebizonyította, tanítványainak és azóta millióknak, hogy vállalta Isten ítéletét és legyőzte a halált.
Ami csodálatos, hogy ez a mi történetünk is, mert Ő ott volt helyettünk, és miattunk, bűneinket hordozva. Ott voltunk mindannyian és vagy az első, vagy a második gonosztevőhöz hasonlóan felelni fogunk tetteinkért.
Nem a szavak tesznek különbséget, hanem a hit. Ha nincs hited, de akarod, hogy legyen, „kérd Istent és Ő ad. Ha nehéz ezt tenned kiálts így:„Hiszek Uram, légy segítségül az én hitetlenségemnek!” ( Mk.9:24)
Írta:Martin Rindler