Vajon mit jelent a mai ember számára, ez a gyakran gondolatunkba jövő szimbólum?
Joggal kérdezheted, hogy milyen keresztről van szó?
Azokról, amelyek a poros útszéleken állnak, és semmit nem üzennek, a rohanó utazóknak?
Vagy azokról, amik kőbe, fába, márványba vannak vésve és árválkodnak a temetőkertekben?
Netán azokról a keresztekről, amelyek a divat rabságába esve himbálóznak sok lázadó, vagy éppen álszent nyakában.
Nem! Mi élő hitű keresztyének nem ezekről, a keresztekről beszélünk.
A mi keresztünk a Golgotán állt, és az Úr Jézus halála és feltámadása által megváltást hozott a mi számunkra. Szabad utat nyitott Istenünk és a Mennyei Atya felé. A kereszt által megölte az ellenségeskedést, és békességet hirdetett néktek. (Ef.2:16-18)
A mi keresztünkön élet és halál kérdése dőlt el már 2000 évvel ezelőtt.
„Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára.” - írja Pál Apostol (Gal. 6:14)
A mi keresztünk a hitet, és a szív belső erejét táplálja, ebben a gúnyolódó hitetlen világban.
„Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk Istennek ereje.( I Kor. 1:18)
A kereszt számunkra nemcsak egyfajta kivégző eszköz, hanem a szenvedés képe is, ezért mélységes alázattal állhatunk meg alatta, mert Jézus Krisztus a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. ( Ézsaiás 53:5)
A kereszt a Krisztus által végbevitt csodáját is kifejezi.
Ennek pedig nem képekben, és megformált anyagban kell előttünk állnia, vagy rajtunk lennie. Ez a kereszt egy új életet, örökkévalóság reménységét, sőt még többet, annak valóságát jelenti számunkra. „Hiszen tudjuk, hogy a mi ó-emberünk megfeszítetett vele, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.
„Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk!”(Róma 6:6-8)