Az Úr szabad akaratot adott a döntések meghozatalában. Senkit nem fog arra erőltetni, hogy higgyen benne akkor is, ha a szívében mást gondol.
Azt mondta Pál apostol: „Mindent szabad nékem, de nem minden válik hasznomra” Igen, magunk dönthetünk életünk felől, családunk, munkánk, és sorolhatnám mi minden felől. A különbség azonban az a hívő és hitetlen ember között, hogy míg a hívő imádkozik, és legtöbbször kikéri az Úr tanácsát Ige, kijelentés, jelek által, addig a hitetlen ember saját erejére, eszére támaszkodik. Az ő számára nincsenek útjelző táblák, míg a hívő ember fellapozza a Bibliát, és szól az Ige hozzá.
Ha csak a Hegyi beszédre gondolunk, Jézus sok-sok tanítása közül láthatjuk, hogy  egyértelműen elmondja, hogy mi lesz a cselekedetek következménye. Csak csodálni lehet azt az egyszerűséget, és mégis messze menőkig nyomatékot helyez minden fontos mondandóra.
Ha külföldre mész, és nem tudod annak a népnek a nyelvét, akkor igen nagy gondot okoz a beszélgetés, vásárlás, stb. Ezért az okosabbak előtte felkészülnek, és szótárból jó néhány szót betanulnak, hogy a legszükségesebb szavakat tudják.
A hitetlenek, akiknek fogalmuk sincs azokról a kincsekről, amik már mind a mi birtokunkban vannak, milyen nagy veszteség ez az ők számukra! Addig, míg a hívőknek van tanácsadójuk, addig a világi ember, csak próbálgatja, hogyan lenne jobb? Nekünk egy kitaposott út áll előttünk, amit Jézus Krisztus megjárt, és a nagy göröngyöket már Ő széttaposta.
A mi számunkra bármi téren könnyű a döntés, hisz csak rá kell hagyatkozni imában az Úrra. Mindenkor kapunk választ a kérdéseinkre, gyógyírt a betegségeinkre.
Hinni kell abban, hogy amire az Úr indít, az teljesen jó! Nyugodtan lehet meglépni, mert Ő mindig jó irányba vezet bennünket, ha mi kikérjük tanácsait.
Nekünk, hívőknek, csak egy döntést kell meghozni, mégpedig azt, hogy mindent Isten kezébe teszünk le. Hinni, az Úrban! Ez szintén nem nehéz, hiszen, Jézus minden emberért meghalt, hogy a bűneit magára vállalja, akkor biztos lehetsz benne, hogy mindig jó tanáccsal lát el.
Ismertem egy családot, akinek beteg volt a gyermekük. Imádkoztunk érte, és többször emlékeztettem őket, hogy hinni kell Jézus Krisztus gyógyításában. Minden alkalomkor hozzá fűzték, hogy hiszik, hogy a fiuk meggyógyul. Tehát a gyógyulásban hisznek. Mire én rájöttem, hogy ők a hitben hittek. Nem abban, hogy az Úr gyógyító kegyelme által meggyógyul a gyerek. Nagyon fontos a hit, de nem a pozitív megvallás formájában, mert az már az okkulthoz tartozik. Tehát nem a hitben hiszünk, hanem Jézus Krisztus csodáiban hiszünk!
És ha csak egyetlen döntést hozol meg magad, mert ezt magadnak kell meghozni, a többit már majd az Úr elvégzi. És ez a döntés pedig: Jézus Krisztus, légy Úr az életem felett!
Ha ezt a döntést meghoztad, a többivel menj Ő hozzá, és kérd a helyes úton való járást! Szabad akarat, amikor te akkor vagy nyugodt, ha az Úr leveszi vállaidról a terhet. A szabad akarat, egy hívőnél azt jelenti, hogy: „Uram legyen meg a Te akaratod, mert az lesz nekem jó. A Te bölcsességed által akarok élni, a Te döntéseid a jók az én számomra! És ez mind úgy létezik, hogy én kérem ki a Te tanácsodat. Ki tudna nekem bölcsebb tanácsot adni, az én Teremtőmön kívül? Ő ismer engem, Ő helyet készített nekem a Mennyben, ki lenne, aki jobb akarattal lenne hozzám, mint Ő?
Mondjuk csak el minden nap: „Uram legyen meg a Te akaratod az életemben!”