Hol van ma szentség?
A mai keresztyének tisztelet a kivételnek, azonosultak a világgal, és azt hiszik mindezt a civilizáció, hozta magával. Jézus azt mondta:”Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból…”Tehát benne kell lenni a világban, de a világ ne legyen bennünk! Maradinak, konzervatívnak mondják azt a hívőt, aki ragaszkodna Isten elvárásaihoz, és vágyik a szentségre. Az a szó, hogy szentség nem ismeretes, sőt nincs igény rá, a keresztyének nagy részénél.
Klubszerűek az összejövetelek, nem a Szent Szellem vezetése alatt zajlik az Istentisztelet. Félreértések vannak, az Isten elvárásával kapcsolatosan! Ma az alkalom alatt mindent megengednek maguknak a testvérek. Mosdóba járkálnak, rágóznak, gyerekeket etetnek, itatnak, és eltűrik a hangoskodásukat. Tehát mindent szabadnak vélnek, ami eltereli saját és más figyelmét az Isten üzenetéről. Rendkívül zavaró tud lenni, mikor néhány le-felrohangáló gyermektől még a szolgáló hangját sem lehet hallani. A szülő természetesnek veszi a helyzetet, pedig nem az! Tévesen értelmezik sokan az Igét: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket” Úgy gondolják, hogy a gyerekeknek bent kell lenni az Úrvacsorai alkalmon, az imádkozásokon, tehát az egész alkalmon. Nem gondolják a szülők, hogy az ő kis csemetéik másokat kimondottan zavarnak. Már a helyzetet kipróbált, vagy mindezt megelőzni akaró gyülekezetekben vannak gyermekmunkások, és nagyon szépen a maguk szintjének megfelelő módon foglalkoznak velük.
Vannak érett testvérek, akik igenis vágynak, a Szent Szellem érintésére, akarják érezni jelenlétét. A legtöbb esetben, nem mindenki tapasztalta meg, ezt a csodálatos érzést, és nem tudják testvérük, miről beszél. Kemény szívvel, démonizáltan jelenlévő emberek rendkívül sokat tudnak rombolni a gyülekezetben. Derek Prince könyvében olvastam, hogy ha valamikor, ma az egyháznak legjobban szüksége lenne a szabadító szolgálatokra. Sajnos nincsenek odaszánt szolgálok, akik akarnák ezt a nagyon fontos munkát végezni! Pedig 1-2 démonizált ember nagy kárt tud okozni a gyülekezetbe. A lelkek megkülönböztetése ajándékkal rendelkező testvérek, nagy szabadításokat tudnának tenni a gyülekezetekben. Ha nem teszik bűn az nekik, hisz a szabadulásra váró emberek, rombolnak, és maguk is szenvednek a démonoktól. Olyan, mint a kovász, amitől az egész tészta megkél. Egy bölcs pásztor, aki észreveszi, hogy gondok vannak a gyülekezetben, átimádkozva megteszi a lépéseket. A gyülekezet Krisztusé, és kötelessége tisztán, rendben pásztorolni.
Nemrégiben nálunk járt, egy vendégszolgáló, és azt mondta: Jézus már nem kopog, keze már a kilincsen van, és az következik, hogy kinyissa az ajtót. Ezt várjuk mindannyian, a földi terhektől való megszabadulás miatt is. Hitünk szerint elvisz magával bennünket, mikor megjelenik az angyal seregével a felhők között. Azért legyen egy utolsó „igazodj!„ az életünkben! Vizsgáljuk felül az életünket, ne legyünk könnyelműek! Nem tudjuk mely órában, jön el az Úr, és ha híjával talál bennünket, itt maradunk! Ne sértődjük meg ha a testvérünk figyelmeztet, ne vegyük tehernek saját életünket sem felül vizsgálni! Az örökkévalóságot nem mindegy hol töltjük el! Jézussal a Mennyben, vagy az örök gyötrelem helyén! Vegyük komolyan! Nem adhat nagyobb ajándékot a szülő, gyermekének, mint azt, hogy Istenhez vezesse. Legyen ez a kegyelmi idő mindenki a számára a tisztogatás ideje. Saját életében, gyülekezet életében, törődjünk egymással! Tegyük le a büszkeséget, és mutassuk meg a vakoknak az utat, hogy ők is világosságban járjanak!