Máté 10: 16

„Ímé, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak mint a kígyók, és szelídek,  mint a galambok.”

Sokszor olvastam már ezt az Igét, de minden alkalommal mélyebb üzenetet kaptam belőle.
Jézus nagyon jól tudta, hogy a  tanítványok megbízatása,  nem egy  veszélytelen feladat. Egy küldetés, amely tele lesz megpróbáltatásokkal és küzdelmekkel.
Miről szól ez a küldetés? Máté 10: 7 – 8 Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván:
Elközelített a mennyeknek országa. Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok.
 Vagyis ugyanaz a munka vár ránk, amit maga  az Úr Jézus is végzett. Természetesen azt is tudnunk kell,  hogy ez a megbízás nemcsak a 12-re vonatkozik, hanem Krisztus minden tanítványára a múltban, a jelenben és a jövőben is.
Ha mérlegelni kezdenénk, hogy megyünk-e vagy sem, jó ha figyelembe vesszük, hogy ki is Ő, aki elküld bennünket. 
A Mindenható Isten Fia,  Jézus Krisztus, aki úgy szeretett mindnyájunkat, hogy feláldozta az életét, helyettünk, és mindent megtett azért, hogy a küldetésünkben erősek lehessünk.
Hatalommal ruházott fel bennünket : Lukács  10: 19
Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek.
A megbízásunk tehát felhatalmazással jár együtt, amire maga Jézus ad garanciát.  Nekünk pedig még ezen túl is van segítségünk: hiszen ezt is megígéri: Erőt fogtok kapni, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek egészen a föld végső határáig (Apcsel 1:8)
Tehát minden biztosítva van a számunkra hogy menjünk. Viszont mindezek ellenére Jézus nem azt ígéri, hogy teljesen akadálymentes lesz az utazásunk. Hiszen elmondja, hogy hova küld minket:
„Íme, én elküldelek,  titeket, mint juhokat a farkasok közé. „
Aki az előbbi Igeversek hallatára elbizakodott, az most helyreigazítást kap. Mint juhokat a farkasok közé. 
Ez talán meghökkentő, vagy kiábrándító is lehet. De Jézus csak ki akar józanítani bennünket:  Lássuk meg, valójában milyen a küldetés, ami ránk vár.
Mi keresztények nem, mint fényes, győztes, hősök serege vonulunk ki Jézus nevében, akitől Sátán már hírünk hallatán is retteg.  Hanem mint maga Jézus, úgy mi is csak, mint alázatosak, szelídek, végezhetjük küldetésünket, annak ellenére hogy fel lettünk hatalmazva.
És egyben tudnunk kell azt is,  hogy a környezetünk nem mindig tárt karokkal vár ránk és a Jézusról szóló tanúskodásunkra.
Kell , hogy fel legyünk készülve az emberek fölényeskedésére, ellentmondásaira, rosszindulatára, sőt néha még az erőszakra is.
De mégse gondoljuk azt, hogy a küldetésünkkel van a baj, ha nem figyelnek ránk, elutasítanak, kinevetnek, vagy lenéznek, sőt bántalmaznak bennünket.  Ezt Jézus előre kijelentette.  Erre számítanunk lehet. És ez így van rendjén.
De ennek ellenére nem szabad, hogy a mindezeket  látván átvegyük környezetünk viselkedését, és viszonozzuk az ellenségeskedést.  Jézus soha nem ütött vissza, amikor verték, hanem eltűrte a megalázást. Ha Jézus példáját követjük, akkor nekünk is vállalnunk kell a szenvedést.
Ezt jelenti juhoknak lenni a farkasok közt.
Óriási feladat van előttünk. Ezért nem mindegy, hogy hogyan végezzük. Nem szabad, hogy a küldetésünk nehézsége és súlya lebénítson bennünket. Azonban a megerőltető munka nem igazolhat egy buta, ügyetlen és önfejű tanúskodást sem.
A nehéz küldetést nem lehet akárhogy elvégezni.
Épp ezért ad Jézus két konkrét tanácsot:
Legyetek okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.
Feladatunkban egyrészt okosságra van szükségünk, hogy ne viselkedjünk meggondolatlanul, hanem megfelelő módot találjunk arra, hogy az emberekkel helyesen bánjunk és az üzenetünk célba érjen. Másrészt szelídségre, hogy ne tegyünk semmi rosszat, semmit, ami panaszra adhatna okot.
Egy idegen és ellenséges világban kell tanúskodnunk, ahol nem kímélnek, hanem gyengeségünket kihasználják és elgáncsolnak.
Éppen ezért kell a kígyóhoz hasonlóan az ellenfelet alaposan megfigyelnünk, támadásra mindig készen lennünk és ügyes taktikával mindenhol átsiklanunk.
De ugyanakkor a galambhoz hasonlóan ártatlan barátságosságot kell mutatnunk, amitől az emberek nem félnek.
Ez a mi küldetésünk! Erre bátorítok minden kedves olvasót. Kívánom, hogy egész héten tapasztaljuk meg, hogy Jézus mellettünk van miközben a küldetésünket végezzük.