„Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott;” 2 Péter 1:3
Ez az egyik legcsodálatosabb ige a Bibliában, nekem személy szerint a kedvencem, ha szabad ilyet mondani. Egy mondatban le van írva az egész élet receptje.
Mennyit görcsöl az ember a mindennapok problémáin; órákat tölt azzal, hogy kigondolja, hogyan kellene valamit csinálni, hogyan kerüljön az asztalra a holnapi betevő; a-b-c-zs terveket gyárt próbálva felkészülni minden eshetőségre egy új helyzet kapcsán, és még sorolhatnánk. Az emberi természet alapvetően ilyen, szeretne mindent a maga erejéből megoldani. Ódzkodik a segítségkéréstől, és csak ha már nem maradt más választása, akkor fordul valakihez. Sajnos sok esetben a valakik közé sorolódik Isten is.
Pedig az isteni recept elég egyértelmű, világos és hatékony lenne: „Csak keressétek az Isten országát, és ezek mind megadatnak néktek.” Luk 12:31.
Ő nem a valakik közül egy szeretne lenni, akihez csak akkor fordulunk, ha már nincs jobb ötletünk, Ő féltőn szerető Isten, csak az első hellyel elégedett. Meg kell tanulnunk a helyes sorrendet. Nem könnyű a változás, nem könnyű régi gondolkozásmódunkat átalakítani, nem is mehet egyik percről a másikra, ez egy élethosszig tartó folyamat. A lényeg a kitartás. Közben sokszor „Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; De akik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” Ézs 40:30.
Ha befogadtuk Őt, mint személyes megváltónkat, és életünk Urának ismertük el – megismertük Őt -, életbe lép alapigénk első fele. Mit mond az Ige, mivel ajándékozott meg minket az Úr az életünkre?
MINDENNEL.
Gondolj kicsit bele, mit is jelent a minden… Ugye?! Ha igazán elgondolkozik az ember a jelentésén, rájön, hogy nem is lehet igazán megérteni. Óriási szeretetet kaptunk az Úrtól, Jézus feláldozta az életét Érted és Értem, hogy mindent megkapjunk.
Figyeljük meg, hogy az Igében múlt időben szerepel az ajándékozni szó, tehát nem kell kiérdemelni, nem kell érte megdolgozni, nem kell várni, míg megöregszünk, nem kell érte x számú jó cselekedetet felmutatni, nem lehet pénzen megvenni… Ezeket már megkaptuk az által, hogy megismertük Őt! Egyetlen dolgot kell tenned; hinni, hogy ez lehetséges. Micsoda kegyelem!
Azért lássunk néhány példát a teljesség igénye nélkül arra, hogy mit is jelent a minden:
- Bűnbocsánatot - "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól." 1 Ján 1:9
- Gyógyulást – „Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok, csak téged dicsérlek.” Jer. 17:14
- Megigazulást – „Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít;” Róma 8:33
- Üdvösséget – „Aki hisz a Fiúban, örök élete van…” Ján 3:36
- Bővölködést - "Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek…” 2 Kor 9:8
- Elfogadottságot – „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” Ézs 43:1
- Áldásokat – „És reád szállanak mind ez áldások, és megteljesednek rajtad, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára...” 5 Mózes 28:2-13
- Lelki ajándékokat – „De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.” Gal. 5:22
Impozáns lista ugye? Amikor a húsvétra emlékezünk, gondolj arra, hogy Jézus ezt mind megadta neked kereszthalála és feltámadása által. Nem nyusziról, tojásról és locsolásról szól ez az ünnep, hanem egy új élet kezdetéről. Ha akarod, a Tiéd is lehet ez az új élet. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.” János 3:16-17.