2 Timóteus 2, 19-21

„Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentoma, melynek pecséte ez: Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, a ki Krisztus nevét vallja. Nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fából és cserépből valók is; és azok közül némelyek tisztességre, némelyek pedig gyalázatra valók. Ha tehát valaki magát ezektől tisztán tartja, tisztességre való edény lesz, megszentelt, és hasznos a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas.”

 Két erő folyamatosan hatást gyakorol az életünkre. Istené; a teremtő, megtartó, megelevenítő erő, és a gonoszé, aki folyamatosan meg akarja rontani az örömünket, kapcsolatainkat, egységünket az Atyával. Mindenképpen valamelyiknek a hatása alatt állunk, de egyáltalán nem mindegy az, hogy melyiket hagyjuk győzni az életünk felett. Azt hiszem egy nyílt kérdésre csak kevesen – keresztény körökben pedig egyáltalán – nem válaszolnánk azt, hogy hagyjuk a gonoszt munkálkodni az életünkben. Éppen ezért az ördög kitalálta erre is a megoldást. Jónak álcázott utakra téríti még azokat is, akik Isten mellett döntöttek, de nem ismerik eléggé Őt, nem figyelik a Lélek pontos iránymutatását az életükre.

Tudjuk jól, a sátán arra a dicsőségre áhítozott, ami egyedül csak Istené lehet. Napjainkban is ugyanerre törekszik. Elvakítja az embereket, hogy tudtukkal vagy azon kívül őt imádják. És azok esetében, akik a világban vannak, tudatlanok (még) az Úr dolgaiban, nem is csodálkozhatunk ezen. Nem látnak különbséget a jó és a rossz között, nem ismerik magát az Igazságot. De ez az ellenségnek nem elég. A hívőket is meg akarja nyerni, persze itt már nem olyan könnyű a dolga. Nem megyünk már bele olyan bűnökbe, ami nyilvánvalóan Isten ellen elkövetett tett, itt már „báránybőrben” közelít, leplezve romboló voltát. Ha elfogadjuk, hogy ez így van, akkor kezdjünk vizsgálatba. Mert ha csak egy talpalatnyi helye van az életünkben olyan dolognak, ami nem Istent dicsőíti, hanem Ő ellene van – ezzel együtt a népének kárát okozza – akkor azt mondom, számoljuk ezt le, még ma!

Nézzük a fenti Igét: „Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentoma…” Azért tud lelki házunk növekedni, mert Isten alapot vetett neki. Nem is akármilyet! Erőset, ami megáll. Ez biztosítja, hogy ha lelki életünkben jönnek a viharok, mi magunk képesek vagyunk megállni az igazságban, nem kell összedőlnünk az ördög mesterkedései miatt sem.

Olvassuk tovább: „…melynek pecséte ez: Ismeri az Úr az övéit;” Ez elsősorban annak a fontosságát emeli ki, hogy ismer, sokkal jobban, mint ahogy én ismerhetem magamat. Így, ha fel szeretném térképezni a szívem állapotát, akkor elsőként hozzá kell folyamodnom. Sokszor megmagyarázzuk, hogy helyes az, ahogyan cselekedtünk egy szituációban, pedig érezzük, hogy valami nincs rendben, még magunknak is nehéz bevallani a gyengeségeinket. A mércénk viszont nem lehet a saját elgondolásunk, azon kell alapulnia, ahogyan Isten ismer minket. Kérjünk erről ma kijelentést Tőle!

Így folytatódnak a sorok: „…és: Álljon el a hamisságtól minden, a ki Krisztus nevét vallja.” Az Ige teljességében igaz, nem takargatja a fájó pontokat sem. Itt arról beszél, hogy azok is lehetnek bűnösek, akik Krisztust követik. Emberek vagyunk, és eleshetünk, megtéveszthet minket az ellenség. A baj, ha nem halljuk meg a figyelmeztetést a Lélektől vagy testvéreinktől. Fel kell ismernünk a bűnt, és meglátva el kell állnunk a hamisságtól! Ez a két fontos összetevője van annak, hogy szilárd lábakon álljon hívő életünk.

A továbbiakban is ezt magyarázza példázatokban Pál. Az Úr edényei vagyunk, Testvérek! Arra teremtve és megállás nélkül formálva, hogy ki-ki a maga területén szolgálja a Mestert, az Ő kezében hasznos feladatot lásson el, betöltse mások szükségeit. Egyféleképpen lehetünk azonban csak olyan edények, akiket használni tud Isten. „…azok közül némelyek tisztességre, némelyek pedig gyalázatra valók. Ha tehát valaki magát ezektől tisztán tartja, tisztességre való edény lesz, megszentelt, és hasznos a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas.” Micsoda ígéret tárul elénk! Azért cserébe, hogy tisztán tartjuk magunkat, távol az álnokságtól és gyalázattól, tisztességet kapunk, megszentelt eszközökké válunk. Akiket az Úr szívesen vesz kézbe. Gondolkodjunk el rajta! Nem megéri? Én az a gyermek akarok lenni, aki hasznára van Istennek, és nem kárt okoz! Olyan, akit ha letekint, kiválaszt arra, hogy megáldja az övéit! Olyan, aki nap, mint nap az Ő kezében van, hogy cselekedje a jót. Ha Te is így érzel, kedves Olvasó, akkor kérdezd meg Istent, milyennek lát most? Milyennek tartja az útjaidat? Hasznára vagy az országa építésében vagy akadályt képezel a növekedésben?

Isten szeretet. Nem elvetni, hanem gyönyörködni fog benned, s igazi, új, tiszta házat építeni az Általa vetett fundamentumra, Jézus Krisztusra!

Ámen!