Néha jó megállni, és elidőzni egy kicsit. Visszanézni, mi mindent éltünk meg Istennel, és milyen hegyes-völgyes úton mentünk végig úgy, hogy mindaz a javunkra vált. Hiszem, hogy mindannyiunk nevében mondhatom ezt, akármi is áll a hátunk mögött, javunkra fordította a Mester. Azért is fontos ez, mert ilyenkor jól előre nézhetünk, egyenesen a célra szegezve a tekintetünket. Sokszor a harc közben engedünk a csüggedésnek, szemeink csupán a bizonytalan, és örömtelen körülményekre szegeződnek, ellehetetlenítve örömünket. De ha időnk van kicsit megpihenni, újra eszünkbe jut a hívás, aminek engedtünk, a kincs, ami a miénk lett, és megéri, hogy odaadjuk érte mindenünket, eszünkbe jut az elkészített édes cél, a Menny, ahol hely készül nekünk. Ez mind új lendületet ad, kár lenne kihagynunk az ilyen pillanatokat, hisz szorosabbra fűzi kapcsolatunkat Jézussal. Ezeken túl azonban még egy fontos dolgot tehetünk ilyenkor: megvizsgálhatjuk jól, hogy hol is állunk éppen. És ebből pedig annyi mindent tanulhatunk, ami segít megfutni az előttünk álló pályát.

Remélem, kedves Olvasó, hogy kész vagy most velem megvizsgálni életed egyik legjelentősebb területét! Erre hív engem is Isten időről-időre, egy jól ismert Ige segítségével. Ha úgy érzed, szeretnéd felmérni magad a SZERETET területén, akkor kérlek, gondolj valakire, akit igazán szeretsz, aki közel áll Hozzád, mint egy házastárs, gyermek, testvér vagy barát. Gondold át a személlyel való kapcsolatod, és aztán olvasd el ezeket a sorokat, elidőzve minden szónál:

„A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.  A szeretet soha el nem fogy…” /1Korinthus13,4-8/

Nem tudom ki hol akadt el az olvasásban azzal a biztos tudattal, hogy akármennyire is szereti a hozzá közel álló személyt, amit adni próbál, nem hasonlít igazán arra, amit Pál írt itt Isten által a számunkra. Én bevallom, van olyan, hogy már a legelején meg kell állnom. Ezt olvassuk: „A szeretet hosszútűrő…”, ez azt jelenti, hogy időt kell adni a szeretet tárgyának, ha megtérésüket várjuk vagy változásukat életük egy területén. Türelmet ért az Ige itt, mégpedig nem néhány napig tartót, hanem akár évekre szólót.

Ezt is olvassuk: „nem gerjed haragra”. Olyan egyszerű, annyira egyértelmű feltétel, de mérhetetlenül nehéz is az emberi természetnek mindez. Hálásak lehetünk azért, hogy Isten jól ismeri minden porcikánkat, érzelmeinket, amikkel mindennapi küzdelmet folytatunk. És azt hiszem, kevesek mondhatják csak el, hogy nem férkőzik be a harag időnként a szívükbe, de az Ige egyértelmű. Tudom nekünk lett írva az is, hogy haragudhatunk bár, de ne vétkezzünk, azonban a teljes szeretet az Írás szerint nem tűr haragot. Természetesen ez nem jelent egyet azzal, hogy a bűnt nem utasítjuk el, az igazságtalanság nem szítja fel bennünk a haragot vagy az ellenség nem vívja ki ellene való szüntelen küzdelmünket. Isten is ellensége a bűnnek. De az ember felé mérhetetlen szeretettel bír, ami Jézus személyében ki is oltotta lángoló haragját.
„Nem rójja fel a gonoszt…” Könnyű hibákat emlegetni, főleg ha azok nem a saját vétkeink. Egy-egy vita alkalmával annyi bántó szó hagyhatja el az ember száját, annyi felemlegetett, múltbeli esettel, melyek ellehetetlenítik a szeretet kibontakozását. Ha azt hisszük, hogy valakit szeretünk, de vele kapcsolatban múltbéli, még beforratlan sebeket őrzünk, akkor csak áltatjuk magunkat. Ahogy Isten a bűneinkről meg nem emlékezik, úgy nekünk is hátra kell dobni a történteket.

Számos ponton tanítanak a sorok minket arra, hogyan kellene testvéreinkkel, családtagjainkkal, barátainkkal bánnunk. Ebben is számtalan hiányosság jöhet felszínre, de csak egy pontját emelném ki az Igének, ami Isten felé mutató szeretetünket is megméri: „mindent hiszen, mindent remél”. Ha a megfelelő módon ismerjük, és szeretjük a mi Urunkat, akkor nem eshet nehezünkre az, hogy elhiggyük, amit mond. Amit üzen beszédén keresztül, szolgáin keresztül. El kell hinnünk Neki azt, amit megígért, lehet évekkel ezelőtt történt, de a tűzben próbált szeretet nem kételkedik a Mesterben.
És végezetül: „ A szeretet soha el nem fogy…”! Teret kell engednünk annak, hogy ne a világban eluralkodni akaró ál-szeretet legyen úrrá bennünk is. Ha kell valljuk meg, hogy az a szeretet, ami Jézusban a miénk lett, az nem fogy ki sosem. Mert ha emberileg már tényleg az utolsó cseppeket is kimértük, jön a Szent Szellem, és újratölti. Nem félig, hanem csordultig önti, hisz ismeritek!

Csak néhány momentumnál álltam meg, éppen azért, hogy mindenki maga fedezhesse fel, hogy miben sikerül teret engednie a munkálkodó Léleknek, és melyek azok a gyenge pontok, amik akadályozzák azt, hogy a szeretet teljesebb lehessen. Legyetek bátrak Testvérek szembenézni a gyengeségekkel, hogy aztán mindannyiunk szíve betelhessen az igazi, Istentől jövő, kifogyhatatlan szeretettel!