Egyik Testvérnőm boldog örömmel az arcán mondta a következőket: „Milyen kegyelem az, hogy nekünk hitünk van. Olyan természetesnek tűnik, pedig nem az. Aki pedig bennünk él, az számunkra egy kimondhatatlan kincs! Mennyi mindenről lemondanak azok, akik nem ismerik, és nem hisznek Benne…”
És most feltehetném a kérdést, hogy kiről is beszélt Ő? Igen, lehetne a válasz, hogy Istenről, Jézusról, Hitről, de most ő arról a személyről beszélt, Aki ma is itt van a Földön, hogy vezesse az életünket, hogy segítségünkre legyen.
Sajnos vannak keresztyének, de egyházak is, akik nem fogadják el a Jézus Krisztus Földre küldött ajándékát, a Szent Szellemet. Pedig Jézus Krisztus miután felment a Mennybe, maga helyett küldte el, hogy Ő legyen a mi Segítőnk, Vigasztalónk, Pártfogónk. Ő vezet el bennünket minden igazságra. Sokan inkább bálványokban hisznek, és azok segítségét kérik, minthogy az életükben a Szentlélek vezetését kérnék.
Néhány Igével szeretném alátámasztani azt a nagy igazságot, hogy a Szentlélek ma is a Földön van, akár hiszik az emberek, akár nem. Jézus ezt mondta:
Lk.24:49 „És én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét: ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok Mennyei erővel.”
János 16: 7 „De én az igazat mondom néktek, jobb néktek, hogy én elmenjek, mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló. Ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok”
János 16:8 „És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében.”
János 16:13 „De mikor eljő amaz, az Igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra…..”
János 15:26 „Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló, Akit én küldök néktek az Atyától, az Igazságnak Lelke, Aki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot.”
János 14:16 „És én kérem az Atyát, és más Vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.”
János 14:17 „Az igazságnak ama Lelkét, akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja Őt, és nem ismeri Őt, de ti ismeritek Őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.
János 14:26 „Ama Vigasztaló pedig a Szentlélek, Akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.”
A Bibliából e néhány Ige is bizonyítja azt a valóságot, amiben sokan mégsem hisznek. Igaz, hogy megvallják a Szentháromságot, de a mindennapi életükben nem kívánják a Szentlélek jelenlétét.
Mi, akik behívtuk Őt az életünkbe, nem is tudnánk már a Szentlélek nélkül élni! A mindennapi küzdelmekben nem tudnánk fent maradni, ha nem lenne mellettünk, ha nem lenne ott a segítségünkre.
Jézus úgy említi, hogy az „Igazság Lelke” mert Ő az Atyától származik. Ma a világon nagyon kevés ember van, aki keresi az igazságot. Némelyek nem is tudják megkülönböztetni mi az igazság, és mi a hazugság? Pedig nem mindegy melyiket követjük, mert nagy a tét! Ha az igazságot nem ismerik, hogyan ismernék a Szent Szellemet? János 14:17-ben olvashatjuk: „Az igazság ama Lelkét, akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja Őt, és nem ismeri Őt, de ti ismeritek Őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.” (Ámen)
Jézus Krisztus tudta, hogy ha Ő felmegy a Mennybe, nekünk utána is szükségünk lesz a segítségre. Megígérte, és el is küldte nekünk a Földre a Szent Szellemet.
Ő itt, a Földön egyszerre csak egy helyen tudott lenni, addig a Szentlélek egy időben sokfelé jelen lehet.
Mindenkinek szüksége lenne a Szentlélekre, de mivel nem ismerik, nem akarják Őt.
Az újjászületett hívők örömmel hívják be az életükbe, hiszen Ő egy kincs számukra. Nézzünk meg néhány területet: Talán elsőként említeném a Bibliaolvasást és értelmezést. Nagyon sok világi ember elolvasta a Bibliát, mert talán tananyaghoz szükséges volt, vagy éppen a műveltséggel együtt jár, de lehet olyan, aki azért olvasta el, hogy a materialista szemléletével hasonlítgatta össze. Mi, hívők nem csak elolvassuk egyszer, vagy kétszer, hanem naponta az Isten üzenetét akarjuk elvenni belőle. Mivel a Biblia Szentlélek által ihletett, Ő az, Aki fordítja a mi számunkra is. Míg nem költözik szívünkbe a Szentlélek, addig csak olvassuk, de talán nem is tudjuk, mi az Isten üzenete. Azonban miután szívünk lakója lesz, mindig van üzenet a sorok mögött. Erre vágyik az igaz hívő ember; elvenni az Isten üzenetét.
Nagyon fontos terület a tanítói, vagy Igei szolgálat, de Szent Szellem nélkül csak üres beszéd lenne. Úgy imádkozik a szolgáló: „Uram, hadd legyek egy edényed, aki által üzenni tudsz a Te népednek. Legyek egy szócső, Te töltsd be az én számat…”Mert ha nem a Lélek által beszél valaki, akkor csak azt mondja el, amit emberileg akar. Nincs abban Istentől jövő üzenet!
A hatékony imádkozásnál is mindig fontos a Szentlélek jelenléte. Nem gondolkozik valaki azon, hogy mit mondjon, hanem csak kimondja azokat a szavakat, amit a szájába kap. Ilyen a nyelveken szólás, nyelveken imádkozás is, amikor a hívő nem is tudja, mit imádkozik, kivéve, ha meg van neki a nyelveken szólás magyarázatának ajándéka.
És ha már itt tartunk, a Szentlélek ajándékai: Bölcsességnek beszéde, Tudománynak beszéde, Hit, Gyógyítás, Csodatevő erők, Prófétálás, Lelkek megkülönböztetése, Nyelveken szólás, Nyelvek magyarázata. Ki ne vágyna ezekre??? Úgy írja a Kor.12:11-ben „De mindezeket egy és ugyan az a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja.”
A Szentlélek gyümölcsei: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Ezeket a gyümölcsöket is a Szentlélek adja.
Védelemként pedig kaptuk a Lelki fegyverzetet, amit naponta magunkra kell venni maradéktalanul, hogy meg tudjunk állni a sátán minden ravaszságával szemben.
Gyakorló szolgálóként számtalanszor megtapasztaltam ilyen vagy olyan formáját a szolgálatnak. Sajnos volt, mikor körülményeim következtében megszomorítottam, és nem tudott működni bennem a Szent Szellem. Magamra hagyatkozva kellett kiállnom, és ennek tudatában, nagyon nehéz volt szolgálni. Olyan, mintha a nagy rengetegben egyedül lettem volna, és nem tudtam kitől segítséget kérni. Próbáltam ennek az ellenkezőjét is, mikor a Szentlélek betöltött és úgy álltam ki szolgálni, kaptam erőt, bátorságot, békességet, szeretetet, és volt üzenet, amit átadhattam a testvéreknek.
A Szentlélek szólni tud hozzád, kijelentést ad, elindít, vagy megállít. (Imakérések sorakoztak nálam, amikor indított a Lélek, hogy böjtöljek érte. A böjtnek és imának nagy ereje van, ilyenkor a szellemi harcokban mi is ott állunk Isten angyalai mellett. És naponta a kérések megoldódtak.)
Nagyon fontos munkát végez a gyülekezetekben is a Szentlélek. Egységgé formálja Isten népét, és ahol engedik, emberi irányítás helyett egész alkalmon jelen van, és az újjászületett hívők fizikálisan is megtapasztalják a jelenlétét.
A Szentlélek benned él, ha te is akarod. És nem csak benned, hanem mindenkiben, aki vágyik az Ő jelenlétére.
Még nagyon sok területet tudnék felsorolni, ahol találkozunk Vele, és minden egyszerűbb, könnyebb, ha tudjuk, hogy van segítségünk. A felsorolt néhány példából is láthatjuk, hogy Ő az a személy most itt a Földön, aki a mi Segítőnk.
És soha ne felejtsük el a következő Igét: „De aki a Szentlélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó” (Márk 3:29) Ha a Biblia minden sora igaz, akkor ez is! Még nem késő most sem felülvizsgálni a hitünket, avagy hitre jutni, hogy a Szentlélek betölthesse azt a feladatát, amiért küldetett.
Egy boldog, megnyugtató érzés, hogy soha nem vagy segítség nélkül. Hívd be az életedbe, hogy minden napon ott lehessen teveled. Legyünk hálásak az Úrnak ezért a kegyelemért, és fogadjuk szívünkbe a Szentlelket mindannyian, míg még a Földön megtalálható.