Rég tudjuk, hogy a keresztény létünk kicsit sem jelenti azt, hogy mentes az életünk a megpróbáltatásoktól. Sok bizonyság vesz körül minket a gyülekezetben, a barátaink körében és a családban. Rendszerint ezekben egy-egy megpróbáltatásból való szabadulásunkat meséljük el, mint gyógyulást, Isten szeretetét, amely a mélyből felrepített. Így azt mondhatjuk, hogy legalább annyi völgy is kerül az utunkba, ahogy a keskeny úton menetelünk előre, mint amennyi magaslatot elérhetünk. Egyik este Jeremiás Siralmait olvastuk a Férjemmel, és nagyon megfogtak a sorai. Igazi megpróbáltatásokat kellett annak a férfinak átélnie. Jeremiás szenvedésiben ráismerhetünk akár egy az egyben is saját szavainkra. Keressük hát meg az Igében, mit tehetünk, ha így önt el a rossz és így beburkol a sötétség!
„Én vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának botja miatt. Sötétben űzött, hajtott, ahol nincs világosság. Bizony ellenem fordítja kezét, folytonosan, egész nap. Elsorvasztotta húsom és bőröm, összetörte csontjaimat. Körülbástyázott engem méreggel és fáradsággal.”
/Jeremiás Siralmai 3,1-5/
Néhány dolog elgondolkodtatott. Így ír: „az Úr haragjának botja miatt…”. Pontosan tudjuk, hogy Isten a javunkat akarja, és mindent, amit tesz a szeretet munkál ki. Kérdés akkor, hogy miért írta ezt Jeremiás? Miért az Úrra fogja az Ő szenvedését? A mi Istenünk Mindenható. Minden hatalom az Övé Mennyen és Földön is. Éppen ezért a Sátán sem tehet semmit anélkül, hogy Isten azt engedélyezné. Biztosan emlékeztek arra, ami Jóbbal történt. Nézzük csak meg a történet elejét. A Sátán Istenhez ment, és Ő büszkén szólt neki gyermekéről a Jób 1,8-ban: „Észre vetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön…” (Isten ilyen… fentről szemlél minket és gyönyörködik az övéiben). Vajon mit válaszolt erre a gonosz? „Nem ok nélkül féli Jób az Istent! Hiszen Te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá arra, amije van, majd káromol még téged!”/Jób1,9-11/ Mindig ezt teszi: ellenkezik, a Fenséges dicsőségére tör, és az a célja, hogy megsemmisítse a szeretet-, és tiszteletteljes kapcsolatot a Teremtő és a teremtett ember között mióta világ a világ. Tehát igen… Minden Isten tudtával történik az életünkben, ez az első dolog, amit be kell látnunk, és ez a felismerés felszabadít! Ha ezt elfogadjuk, akkor tudjuk, hogy ha vesztünk is el tárgyi dolgokat, akár embereket vagy lehetőségeket, jó kezekben vagyunk. Jób élete egyértelmű bizonyság arra, hogy felettébb meg leszünk áldva minden egyes kiállt próba után, s amit elvesztünk, többszörösen kapjuk vissza!
Folytassuk Jeremiás történetét! Az olvasottak alapján megállapíthatjuk, hogy testi és lelki fájdalmak egyszerre gyötörhették őt, csak sorolta, és sorolta a sérelmeit. Erre szükség is van, nem robotok vagyunk, akik szemrebbenés nélkül éljük az életet, a jó dolgok mosolyt csalnak az arcunkra, a kínok könnyeket fakasztanak… Kell is, hogy imában mindent az Úr elé tárjunk és áldott dolog, ha testvéreinkkel is meg tudjuk a nehézségeinket osztani. Ezután azonban Jeremiással együtt azt kell mondanunk: „De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek…” /Jeremiás S. 3,21/ Emlékeztessük a lelkünket arra, kihez is tartozik, ha egyedül nem sikerül reményt csiholni, hívjuk a Szent Szellemet, ébressze fel a lelkünket, töltsön meg reménnyel bennünket! Mert lehet nagynak tűnik az, aki a világot uralja, de még hatalmasabb az, Aki bennünk van, a reménység Istene. Így folytatja Jeremiás: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a Te hűséged! Az Úr az én osztályrészem – mondom magamban –, ezért benne bízom.” /Jeremiás S. 3,22-24/ És mindig csak ez jusson az eszünkbe. Ez nem változik a körülmények hatására, nem egy régi ígéret… Ez egy ember igaz imája, aki bár nyomorúságot szenved, de tudja, kinek hisz! Sokszor a megpróbáltatásaink azért vannak – ahogyan Jóbé is erről szólt –, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatunkat az Úrral. Hogy meg legyen próbálva a gonosztól, de aztán győzelemmel átitatott erős szövetség legyen. Ezen túl új áldások forrása is lehet az életünkben, felkészíthet új szolgálatra, nagyobb bőségre. Isten tárháza kimeríthetetlen, ha a gondokat nem is értjük, az eddigi tapasztalataink és a Bibliánk minden sora arra buzdít, hogy reménykedjünk. És miért igaz ez minden nap, minden egyes problémánkra? „mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a Te hűséged!” Ámen!