"Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok." /1Korinthus15,33/

Talán nem is válnék szükségessé ez a figyelmeztetés, ha minden embernek meg lenne a lelkek megkülönböztetési ajándéka, ami átlátszó üvegként mutatja meg a másik ember lelki állapotát. És ez által meg tudnánk magunkat óvni a rossz szellemiségektől. Ez azonban, mint tudjuk a gyakorlatban nem így van. Egyik oka az, hogy nincs mindenki megtérve, ez a lelki ajándék pedig csak keresztyéneknek adatik, de közülük sem mindenkinek, hanem „ahogy a Lélek adja”- mondja az Ige.  Nem kapja tehát mindenki meg ezt az ajándékot, viszont aki megkapja, annak használnia kell!
Az utolsó időket éljük, és ezért még szükségesebbé válik ennek az ajándéknak a működése.Világi emberek természetesnek fogadják el, ha nem is napi szinten, de isznak, discoba járnak, lottóznak, családi alkalmakat tartanak, stb.
A megtért keresztyének, főleg az újjászületett testvérek azonban kevés kivétellel figyelembe veszik az útjelző táblákat, amit az Úr, a mi javunkra állított fel. Ezek a táblák a Bibliában találhatók. Akik forgatják az „Élet könyvét,” minden segítséget megkapnak, ami számukra szükséges ezen a Földön.
Sajnos testvéreink között is vannak, akik teljesen másként értelmezik, és értékelik a figyelmeztetéseket, a szabályok betartását. Ha a testvérük szeretettel figyelmezteti, még megharagszanak érte. Az ilyen emberek, mindig megpróbálnak belekóstolgatni a világba, és magyarázatot rögtön tudnak rá adni. Megdöbbentő mit tudnak ki találni, saját védelmükre.
Az egyik gyülekezetben beszélgetés közben, felrótták a testvérnek, hogy rokona ritkán jár a gyülekezetbe, és így nem épül. Ha visszajön az Úr, mi történik vele?- kérdezték. A testvérnő válasza ez volt: „Hát majd a férje viszi magával, fogja a kezét.”- és nevetett.
Nagy tévedés kedves Testvéreim! Ha Jézus visszajön, nem foghatjuk a szeretteink kezét, és nem vihetjük magunkkal. Íme az Ige: „Ketten feküsznek az ágyon az egyik felvéttetik, a másik ott hagyatik!”
Ez az Ige komoly figyelmeztetés a testvérünknek, hogy a rokona ebben a formában nem kerül a Mennybe.Két testvér azt boncolgatta, hogy nem létezik az, hogy Isten minden emberre oda tud figyelni. De igen, egyetlen hajunk szála sem hullik le a fejünkről, az Ő tudta nélkül! Minden ember életéről tervet készített az Úr, és ha engedelmesen követjük akaratát, akkor áldás kísér bennünket.
Aki a világmindenséget megteremtette, és végtelen pontossággal kormányozza, akkor az, te rólad, és én rólam sem feledkezik meg!A tévelygés szó elsősorban a keresztyénekre vonatkozik. Tudom, hogy sok családban nagy szokás, a rokoni látogatás, családi ünnepek. Nincs is azzal semmi baj, ha nem ütközik, a gyülekezeti alkalmakkal, és a világi család nem módosítja a nézetét, csökkenti a hitét, és bátorítja testvérünket a széles útra. Sajnos vannak, hogy a megtérés után sem maradtak el ezek a szokások, és a keresztyén szabad idejét nem otthonában Istennel tölti, hanem  helyette világi rokonai szellemiségével itatódik át.
Lehet, ő maga semmit sem vesz észre erről, de ha testvére, akinek meg van a lelkek megkülönböztetés ajándéka néhány szót vált vele, azonnal észreveszi, hogy nagy a baj! Természetes, nem a színe árulja el, hanem maga a Szentlélek jelenti ki.
Ha elgondolkozol rajta, hogy mit csinálsz, akkor megkapnád a választ az Úrtól. Világi barátok, család, ha kedves a számodra, akkor imádkozz érte, hogy fogadja el az Urat! Ha nem tér meg, akkor hiába látogatod, szereted, egyértelműen a lelke a pokolba kerül. Tehát semmit nem tettél azért, hogy megmentsd az életét.
De megtörténhet az, hogy a sátán nem alszik, és a világi szellemiséggel átitatódva téged visz vissza a világba! Lehet, észre sem veszed, hogy a kedves világi sógorod, akivel olyan jól megértitek egymást, meghív egy rock koncertre. És milyen udvariatlanság lenne ezt visszautasítani, ezért elmész vele. Következő alkalmon már a gyülekezetben nem érzed jól magad. De ezt a többi testvér is látja rajtad. Ki a hibás?
A koncert, vagy te, vagy a sógorod, aki elhívott? Egyértelmű a válasz, hogy te! Mit keresel te egy olyan zenés estén, ahol a sátán becsempészi a láncait és a kemény zene által megkötöz. Mindig tudni kell nemet mondani!
Nem akartam, túl sok példával élni, de látjátok, e néhány példa elég ahhoz, hogy rámutassak arra a veszélyre, ami bennünket fenyeget, ha nem vigyázunk. És nem csodálkozni való, hogy nem értesz egyet azzal a testvérrel, aki dicsőítést hallgatott, vagy imádkozott épp akkor, mikor te rock zenét hallgattál.
Ne bízzon tehát senki abban, hogy valamelyik szerette kézen fogja és szállnak az Úr elé! Ne becsüljük le Isten munkáját, hogy Isten nem figyel oda mindenre és végül, ne magyarázzuk meg a névnapokat, ünnepeket, hogy azt feltétlen a világi családdal, baráttal meg kell ünnepelni, ha nem az evangélizálás céljából tesszük! És arra is látjuk jól a választ, hogy ami a keresztyénnek való, csak azzal táplálkozzunk!
Isten példát mutatott! „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egy szülött Fiát adta ……”
Nekünk nem kell meghalni, hanem élni, és mások életét is azzal menthetjük meg, ha segítjük őket. Mindenkor, és mindenütt, mi legyünk a dominánsak a világiakkal szemben. Nem kell nekünk azonosulni a világgal, lapulni, hogy a bűn ne jöjjön felszínre, mert megharagszik valaki. Isten az ilyen embereket kiköpi a szájából.  Mindenkor ki kell állni az igazságban, mert az ÚR IS AKKOR ÁLL KI MELLETTÜNK! RÁZZUK KI MAGUNKAT A PORBÓL KEDVES KERESZTYÉN TESTVÉREM, ÉS MÍG NEM ZÁRUL BE A KEGYELEM KAPUJA, ADDIG ÁLLJUNK A KESKENY ÚTRA! Alacsony és szoros ez a kapu, de csak itt lehet bemenni! Tegyük le a csomagjainkat, adjuk át az Úrnak minden terhünket!  Halljuk meg a Szentlélek hangját, amit csak bűn nélkül lehet. Vizsgáljuk meg az életünket, és boruljunk le az Úr lábaihoz a kegyelemért.

„Ne tévelyegjetek, jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok!”(I Kor. 15:33)
Ezt nem én mondom, hanem maga az Ige mondja.