„Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim” János 10; 14
Jézus valóban kimondhatja, hogy ismer minket. Mielőtt megszülettünk, már gondolt velünk, nem véletlen, hogy hová és mikor születtünk. Amikor egy édesanya még csak álmodozik a gyermeke vonásairól, kis alakjáról, akkor az Úr már jól látja azt, igazgatja csontjaink formálódását. Tisztában van jól a gyermeki gondolatainkkal, álmainkkal, a fiatalkori tervekkel és ambíciókkal, a felnőtté válás percei is előtte zajlanak, az időset sem hagyja el utolsó földi napjáig. De ez önmagában kevés lenne, nem így tervezte el az Isten-ember kapcsolatot a teremtés napjaiban. Ehhez a viszonyuláshoz kapcsolódik a mi részünk, ahogy az Ige is írja fent: „és engem is ismernek az enyéim”. Így balgaság lenne azt hinni, hogy valaki, aki nem ismeri a jó Pásztort, az az Ő nyájához tartozhat. Sokan vallják azt, hogy hisznek, és élik az életüket azzal a nyugodt tudattal, hogy keresztények – hisz megkeresztelkedtek gyermekkorukban – de semmi közük, semmilyen ismeretük nincs Uruk felől. És itt kicsit sem a történelmi tényekre gondolok, hanem Istennek a mai napokra irányuló szavára. A gondolatára az emberek felől, a saját életünk felől, arról, hogy mi szomorítja meg vagy mi az, ami örömet szerezne Neki. Márpedig ezek biztos tudata nélkül mit sem ér az élet! Amikor olyan nehéz megtalálni a helyünket ebben a mai világban és a személyes utunk lankái közt, akkor csak gondoljunk arra, mit tesz a jó bárány. Mert Jézus ezzel példázott minket, és az Ő példái mindig tökéletesek.
Kezdjük csak a legegyszerűbbel. A juhok minden egyes nap a Pásztorukkal vannak. Tőle várhatják és meg is kapják az eledelt, ami minden napra szükséges. Nekünk is ez kell, hogy a lelkünk egészséges és erős maradhasson. Mi más ez, mint szín tiszta bizalom. Kérkedhetünk azzal, hogy mi magunk is találunk füves legelőket, rengeteget kínál a világ, illatos és csábító helyeket, melyek megannyi veszélyt rejtenek. Azonban a Pásztort követve egyetlen csapdába sem eshetünk bele, nem jutunk olyan helyre, ahol az ellenség rabul ejthet vagy testünk megsebződhet. Ha ismerjük Jézust, nem lesz kérdés, hogy utána megyünk-e! Ez a legjobb, amit tehetünk! Az együtt töltött hosszú idő, és a magunk választotta függés a Mestertől egyértelművé teszi, hogy ismerjük a hangját. Amikor azonban távol sodródunk, már kivehetetlen a szó, a távol töltött idő megkoptatja az emlékeket és nem ismerjük már meg, hogyan is csengett az a jól ismert Hang. Jártál már úgy, hogy egy kérdéses ponton több megoldásod is volt? Az egyik mondat a fejedben egyik irányba hívogatott volna, a másik pedig épp ellenkezőleg? Hogy nem tudtad fontos pillanatban, hogy igent vagy nemet kell mondanod? A jó és rossz folyamatos csatát vív, az ellenség elpusztítani, Isten pedig megtartani akar mindenáron. Ha önfejű bárányokként akarunk megállni ebben a csatában, akkor biztosan elveszünk.
Térjünk vissza a legegyszerűbb megoldásra, amit Jézus mutatott! A hétköznapokban alkalmazható példázatai megadják a válaszokat a legnehezebb kérdéseinkre is. Hogyan élhetjük túl ezt az ellehetetlenítő világot? Nem csak, hogy túlélhetjük, áldottak is lehetünk. Ezt mondja ma a kétezer éve jó Pásztor. Csak hallgass a hangjára, ahogyan Ő is ismer, akard megismerni viszont a természetét, a tetszését az életedre, a szolgálatodra, a családodra! Maradj a közelében, akkor mindig lesz eledel elég. A recept ma sem változott, Isten közelségében jó nekünk, engedelmes bárányokként.