„Várva vártam az Urat és Ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat!” Zsolt. 10:12.

Sokszor érezhettük már, hogy a kiáltásunkat nem hallja senki. Hogy segélykérő szavaink süket fülekre találnak. Legkilátástalanabb helyzetben az gondoljuk, hogy már se ember, se Isten nincs ott mellettünk. Talán mindannyian feltettük már a kérdést, hogy van-e aki hallja lelkünk kiáltását. Azt kell, hogy mondjam, hogy igen, van valaki, aki hallja még a ki nem mondott szavainkat is, és minden sóhajunk feljut hozzá.

Mi minden után vágyakozik a lelkünk? Mi az, amire várunk? Ez mindenkinél más és más. Van, aki szeretne dolgozni, de nincs munkahelye…van, akinek van, de a munkahelyén borzalmas körülmények vannak és szeretne egy másik helyre kerülni…van, aki társra vágyik…van, aki egészségre…van, aki jobb anyagi körülményekre. De, ha a lelki oldalt  nézzük, akkor is találunk olyat, ami után vágyakozik a lelkünk. Például a szeretet, a béke, az elfogadás, vagy a boldogság után.

Isten igazán jól ismer bennünket, jól ismeri vágyaink, álmaink. És azt is jól tudja, hogy Őbenne, mindent megtalálunk, mindent amire vágyunk. Hisz Ő a legjobb barát, társ, maga a szeretet. Boldoggá akar tenni bennünket, és beakarja tölteni a vágyainkat. De először azonban:

„De keressétek először az Ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” Mt. 6:33

Ha Isten országát keressük, ha Ő a legfontosabb az életünkben, akkor ráadásként minden megadatik nekünk, minden amire a szívünk mélyén vágyunk.
Sokszor azért van sok csalódás és azért érnek sebek és fájdalmak, mert hajlamosak vagyunk felcserélni a sorrendet. Az első mindig Isten!

Az is lehet, hogy Isten épp tanítani akar bennünket. Az élet egy folyamatos tanulás. Tanulunk a hibáinkból, tévedéseinkből. Ha vissza tekintek az eddigi úton, amit megtettem, azt látom, hogy minden egyes próba, minden egyes nehézség a javamra szolgált és mind okkal történt, megérthettem és tanulhattam mindenből.
Talán Isten növelni akarja a hitemet, már pedig az úgy fog növekedni, hogyha nehéz helyzeteken kell keresztül mennem, hisz könnyű akkor hinni, mikor minden jó körülöttem, azonban ez nem mondható el akkor, mikor mindent rossznak látunk. Ilyenkor, tudok igazán hinni az Úr szabadításában?
Lehet épp a türelmet akarja fejleszteni Isten, vagy a kitartásunkat! Mennyire fontos számomra az a dolog, imádkozok érte folyamatosan, vagy 1-2 nap után feladom? Vagyok-e elég türelmes? Tudok-e várni, akár éveket, amíg meg nem jön a válasz az imákra?

Másrészt gondoljunk csak bele, hogy Isten milyen nagy türelemmel és várakozással van irántunk. Ő nem adja fel. Ha elrontunk valamit, kapunk új esélyt, lehet hogy már százszor elszúrtuk, de Ő vár és még kapunk lehetőséget, hogy a következő sikerüljön.
Van, hogy az Úr várja, hogy beszélgessünk vele, Ő nem erőlteti rá magát az emberre, kivárja, amíg mi odamegyünk hozzá.
Hasonlókká kell válnunk hozzá, várni az Úr szabadítására, ami nem késik.

De bármi is legyen az ok, amiért azt érezzük, hogy késik a válasz az imánkra és hogy senki nem hallgat meg minket. Keressük először Isten országát, helyezzük Őt az első helyre, szolgáljuk Őt teljes szívből, az odafent valókkal törődjünk, és minden megadatik nekünk. Micsoda ígéret! Soha ne add fel, és soha ne mondd, hogy ilyen mélyről már nem lehet visszajönni, mert nincs lehetetlen az élő Isten számára. A legmélyebb gödörből is ki tud emelni. Hogyha ma azt érzed, hogy nincs megoldás, tudd, hogy van. A megoldás Nála van, csak menj oda hozzá, térdelj le elé és add át neki a szívedet, az életed és mindened!