Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, a mikor együtt lakoznak az atyafiak! Mint a drága olaj a fejen, a mely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; a mely lefoly köntöse prémjére; Mint a Hermon harmatja, a mely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké! Zsolt 133.

Elég sokunk nevében mondhatom, hogy a múlt hét az év egyik legáldottabb hete volt. Hétköznapokon a magyar kereszténység egyik legnagyobb „ünnepe” volt, a Dics-suli, hétvégén pedig 6 ember tette meg az egyik legfontosabb döntést, és hitvalló keresztséget tett.

Rendhagyó módon, az ezeken az alkalmakon nyert bizonyságaimmal szeretnék bátorítani mindenkit.

A Dics-suliban három esti alkalmon sikerült részt venni, és az utolsó, pénteki alkalomra tényleg elérte a rendezvény a csúcspontját minden tekintetben. Már hétfőn is megtapasztaltuk az egység erejét, de a pénteki alkalom az pont olyan volt, mint amit szeretnék megélni minden vasárnap.

Az ilyen alkalmakon jön ki, hogy mennyit számít, ha Isten népe együtt van, együtt dicsőit. Amikor megéljük az alapigében írtakat, mikor a Szent Lélek jön és elsöpör mindent. Nincs más, csak Ő és mi, akkor, ott nem számít, mit vett fel a másik, nem számít, hogy meleg van, nem számít, hogy hangos a zene, egyszerűen megszűnik az idő. Felfakad a hála, a dicséret, és egyszerűen nem akarja az ember abbahagyni, Lelkünk az Úr előtt megnyugszik, és imáinkra, énekeinkre valóságos módon megmozdul a szellemvilág. Mert nincs más, csak Ő, és „a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.”

Tudom, nem lehet minden alkalom ilyen, a jóhoz könnyű hozzászokni, és egy idő után kevésbé tűnik értékesnek, de nem akarom kevesebbel beérni. Mikor az ember megízleli a Menny egy szeletét, nem kell utána más. Nem kell a vallásos berögződés, nem kell a „megszokott istentisztelet”, új tömlőbe már nem való a régi bor.

Az elnyert szabadságról senki nem szeretne lemondani, az ördög célja azonban az, hogy ezt a szabadságot ne éld meg, a napi rutin határozzon meg. És valljuk be, mennyivel könnyebb a rutin szerint élni, a biztos, jól megszokott dolgokhoz ragaszkodni. És lássuk meg, mennyivel jobb a biztos, rutinszerű dolgokat eldobni. Ha kilépünk a komfortzónánkból, akkor fogjuk meglátni Istent és a munkáját, mert ő nem a megszokások Istene, Ő nem a kényelem Istene. Ha a szerecsen komornyik nem hallja meg Fileptől az örömhírt, akkor nem terjed el Etiópiában a kereszténység. Hány ember döntött úgy, hogy megmarad a biztonságban, a megszokott dolgokban? Szerintem nagyon sok, Isten valószínűleg minden afrikai országba szeretett volna egy apostolt küldeni, de csak egybe jutott. Biztos, hogy rád is nagy dolgok vannak bízva, lépj ki a megszokásokból. Mennyivel könnyebb lett volna azt mondani, hogy ne menjünk el az esti alkalmakra a dics-sulin, mert fáradtak vagyunk, meleg van, de nem mondtunk. Nem nagy lépés, de kiléptünk a komfortzónánkból, és hatalmas áldást nyertünk!

A másik bizonyságom a vasárnapi bemerítkezés volt. Korán reggeltől egész nap gürcöltünk, hogy amikor a fehér ruhások odaállnak a medence szélére, minden rendben menjen, hogy a 3 év munkája végre valódi, kézzel fogható gyümölccsé váljon. Hála az Úrnak, viszonylag simán ment minden a készülődés alatt, az alkalom eleje szépen, ékes rendben el is telt, voltak bizonyságok, dicsőítés és igehirdetés is. Ez után következett a tényleges bemerítkezési része az alkalomnak. Ott és akkor megváltozott minden, a Mennyei ünnep leköltözött hozzánk, a szívünkbe is. Nagyon kevesünknek maradtak szárazon a szemei, abban a pillanatban, mikor a testvérek feljöttek a víz alól, érezni lehetett, ahogyan a Lélek örül, ahogyan a Menny velünk ünnepel, amint meg van írva (örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén – Luk 15,10).

Az Úr bennünk él, miután elfogadtuk őt – „Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek” 1Kor 3,16 -, és ennek egyik nagy bizonyítéka, mikor olyan dolgoknak örülünk a legjobban, amik az Úr szíve szerint valók. Öröm a bűnösök megmenekülése felett, öröm az egység és dicsőítés lelkülete alatt. Mindenünk az Úrban van, Tőle kaptuk, a mi örömünk már csak Vele lehet teljes. Mi kellhet még? A választ te is tudod…