„Sok beszédben elmaradhatatlan a vétek, aki pedig megtartóztatja ajkait az értelmes” Péld.10:19

Általában amikor az „Igei gondolatok”című íráshoz Igét keresek, mindig törekszek arra, hogy fontos üzenetet továbbítson az olvasók számára.
Előfordul, hogy komoly figyelmeztetéseket is kapunk általa, de senki nem lehet olyan bölcs, hogy a szerető szándékkal történő figyelmeztetéseket elvesse magától.
Ekképpen szól bölcs Salamon Igéje is hozzánk, amit bizonyára érdemes mindnyájuknak megszívlelni: „Sok beszédben elmaradhatatlan a vétek, aki pedig megtartóztatja ajkait, az értelmes.”
Milyen egyszerű szavak tartalmazzák ezt a nagy bölcsességet, amit, ha betartunk, a javunkra válik. Hasonlóan olvashatjuk Jézus tanítói szolgálatában: „Hanem legyen a ti beszédetek:Úgy, úgy, nem nem, ami pedig ezeken felül vagyon, gonosztól vagyon”Máté 5:37 Hegyi beszédben
Sőt világi közmondásban is ismerhetünk hasonló tanácsot: „Ne szólj szám, nem fáj fejem! vagy „Sok beszédnek, sok az alja. Keveset, okosat!”
Nos, e néhány útmutató alapján kezdjünk el vizsgálódni, hogy miért is jó a kevésbeszédűség?
Jól tudjuk, hogy az emberek nem csak külsőleg, hanem a természetük szerint is különbözőek. Vannak csendesek, akik nem sokat beszélnek, de vannak, akik sokbeszédűek. Szokták erre mondani: „akár kell, akár nem, ő beszél”.Igen ez helytelen viselkedés, mert másikat csak zavarja a locsi- fecsi -ségével.
Egyszer-kétszer megtapasztaltam én is, mikor várakozás folytán a mellettem álló ember szájából a szó úgy ömlött, mint a csapból a víz. Volt abban mindenféle, de leginkább olyan téma, ami mást nem érdekelt. Ez inkább zavaró volt, mint szórakoztató a számunkra.
Másik példával élve: Megfigyeltétek -e már, hogy vannak tanulók, akik feleléskor rizsáznak? Ez a tanár átvágására irányul, ugyanis az ilyen gyerek nem készül, hanem körbemagyarázza a témát, és hogy soknak tűnjön, ezért mindenről beszél. Ilyenkor a tanár átlátja, ad neki egy kettest, csak hagyja abba.
Vagy vannak emberek, akik szeretik magukra felhívni a figyelmet, és ezért beszélnek sokat. Mondhatni értelmetlen fecsegés, amiben elvész a lényeg.
És falun, ahol mindenki ismeri a másikat, gyakori a pletyka-beszéd, mikor kire kerül a sor.
Amint látjuk az előbbi példákból, nem kell sokat beszélnünk, mert amit a másiknak elmondani akarunk, azt néhány mondatból is megtehetjük. „A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek”- valószínű itt az Ige, olyan beszédekre gondol, ami már a lényegen kívül esik. Még hitetlen embereknél is csúnya a pletyka, keresztyéneknél pedig egyenesen bűn!
Isten gyermekei, ha szeretettel vannak egymás felé, akkor nem pletykálnak, gyűlölködnek, és nem gúnyolják a testvérüket, hanem Isten dolgaival foglalatoskodnak. Ha találkoznak, örömmel üdvözlik egymást, és az Úrtól kapott számtalan bizonyság, átélés építő a számukra. Boldogan mesélik a valós bizonyságot, míg a másik testvér nem ellenségeskedik, hanem vele együtt örül.
Ismerjük azt a helyzetet, mikor egy szituációra kikívánkozik belőlünk a véleményünk, de megtartóztatjuk magunkat és nem szólunk semmit. Még idők múlva is büszkék vagyunk magunkra, hogy nem reagáltunk arra a dologra, mert valószínű még nagyobb baj lett volna belőle.
Kedves Testvéreim! Számtalan példát állíthatnánk még az Ige oldalára, de azt hiszem, hogy ebből is megérthettük, hogy Istentől kapott értelemmel, tudunk helyesen élni. Tartsuk szívünkben az Igét, és legyünk engedelmes gyermekei az Úrnak! Ne hozzunk szégyent az Úrra világi buta viselkedésekkel, hanem élő víznek folyamai ömöljenek belőlünk, ami felüdíti azt, akinek mondjuk, de minket ugyanúgy. Gyakoroljunk naponta értelemmel élni, és szándékosan ne kövessünk el bűnt! Lásson meg rajtunk, hogy Isten gyermekei vagyunk!