„Ekkor hozzámenvén Péter monda: Uram, hányszor lehet az én Atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? Még hétszer is? Monda neki Jézus: Nem mondom neked, hogy hétszer is, hanem még hetvenhétszer is.” Máté:18:21:22

Az Ige, amellyel kívánok foglalkozni, ezzel a Jézus és Péter közötti párbeszéddel indul. Mint látjuk, Jézus egyszerű választ ad a Péter által feltett kérdésre: „Nem csak hétszer is, hanem még hetvenhétszer”- tehát meg kell bocsátani egymásnak, és ezt nem lehet semmivel kikerülni.
Jézus egy példával mutatta be a meg nem bocsátás következményét ekképpen: A király elszámoltatja az ő szolgáit, és egyet odavisznek közülük, aki 10 ezer talentummal tartozik. Mivel a szolga nem tudott fizetni, azt mondta az ura, hogy el kell adni gyermekeit, feleségét, egyszóval mindenét, hogy vissza tudja fizetni az adósságát. Ekkor a szolga leborult a király elé, és úgy könyörgött: „Uram légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked” Erre a király megkegyelmezett neki és elengedte.
Amint kiment a szolga az utcára találkozott az ő szolgatársával, aki 100 dinárral tartozott neki. Ö megragadta, fojtogatta, és követelte a tartozást. Ekkor az ő szolgatársa is leborult, és hasonlóan könyörgött, amint ő a királynak, de ez nem engedte el az adósságát, hanem börtönbe juttatta.
A többi szolgák igazságtalannak tartották ezt a cselekedetet, és ezért megmondták a királynak, aki így szólt: „Gonosz szolga minden adósságodat elengedtem néked, mivelhogy könyörögtél nekem. Nem kellett volna néked is könyörülnöd a te szolgatársadon, amiképpen én is könyörültem terajtad?”
És átadta a hóhéroknak kezébe, míg meg nem fizeti, amivel tartozik.
És Jézus nyomatékkal kijelentette: „Ekképpen cselekszik az én Mennyei Atyám veletek, ha szívetekből meg nem bocsátjátok, ki ki az ő atyjafiának a vétkeit.
Eddig a történet, amit Jézus éppen úgy, mint mindig, nagy bölcsességgel tárt fel a tanítványai előtt. Ez a történet azonban nem csak akkor volt érvényes, hanem most is az. Ránk, hívőkre talán még inkább vonatkozik, mint bármely más emberre.
Pedig mi ha visszagondolunk az életünk folyamán, mi hány embernek nem engedtük el az adósságát, és minket hányan juttattak a hóhérkézre, mert hiába könyörögtünk, az irgalomnak nyoma sem volt a másik emberben.
Milyen sok ember mikor jól megy a sora, kegyetlenül bánik azzal, aki elkövet valamit elenne, mert azt felnagyítva látja, és úgy érzi nincs rá bocsánat.
Pedig ha elgondolkodunk rajta, mi emberek egy porszemek vagyunk, és Istennek semmibe sem kerül eltörölni az életünket
Mikor a világban látjuk az effajta kegyetlenséget, akkor felháborodunk rajta, és nem gondolunk arra, hogy azok a sátán gyermekei. Azonban, mikor keresztyének között játszódik le hasonló, akkor azt mondjuk rá, hogy ez durva! Pedig van ilyen, hogy elfelejtjük azt, mikor más valaki segített kifizetni a tartozásainkat, és segített jól stabilan megállni.
Pedig mit is mond erre Jézus? „Gonosz szolga, minden adósságodat elengedtem…….! Nem kellett volna neked is könyörülnöd……….?”
Igen, manapság hol marad a könyörületesség? Ha valakin segítünk, ne úgy tegyük, hogy közben mindenkinek dicsekedjünk vele, mert erre mondja Jézus: Ha valakinek alamizsnát adsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a jobb” Ha valakin segítünk, ne várjunk érte semmit, mert az már nem segítség!
Könyörületesnek lenni nagyon szép emberi tulajdonság. Nem elítélni a másikat, hanem inkább segíteni a baján. Ha pl. a gyülekezetben egy testvér rossz úton jár, nem meg kell megvárni míg teljesen elsüllyedjen, hanem böjtbe, imádkozásba kell fogni és megszabadítani a fogságából. Legtöbbször azonban ez nem így történik, hanem ujjal mutogatva kitaszítják maguk közül. Pedig ezt az embert maga a nemtörődömség, az egymásra nem figyelés, taszította oda, ahonnan már saját erejéből nem tud visszatalálni. Jézus nem az ítélkezést, büntetés kiszabását, hanem a másik bajban lévő kimenekedését bízta ránk. Erre mondja az a másik Ige: „Vigyázzon, aki áll, hogy el ne essen!”
Olvastam egy hétköznapi, de igaz mondást: „Ne gázolj át az embereken, ha felfelé vezet az utad, mert találkozhatsz velük, ha lefele jössz”- igen ez nagy igazság.
A hallott történetet jól véssük az emlékezetünkbe, és gyakoroljuk az irgalmasságot, a könyörületességet, hisz nem a mi dolgunk bírálni, vagy megbüntetni bárkit is, hanem maga az Úr fogja ezt tenni. Az, aki bíráskodik a másik felett, lehet nem is soká, az ő fölötte törnek pálcát. „Nem az egészségesnek van szüksége orvosra, hanem a betegnek” (Máté 9:12) vagy Milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak, akik halljátok” (Márk 4:24)
Vigyázzon tehát minden keresztyén, hogy Jézusnak tetsző módon gyakorolja az irgalmasságot! Engedjük hát el az adósságot, amivel más nekünk tartozik, mert ezt tanította Jézus Krisztus is velünk: „ És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek” Ámen