Ünnepel Jeruzsálem, tele ünneplő tömeggel, és köztük van az Úr Jézus is. Ő azonban eközben sem felejtkezik meg a küldetéséről, gondja van a megkötözöttek szabadítására, a betegekre, azokra, akik a nyomorúságuk miatt nem jöhettek az ünnepre, nem mutathattak be áldozatot, nem érzékelhették a sokasággal. Jeruzsálemben, az úgynevezett Juhkapunál van egy tó, erre a tóra egy hatalmas csónakokból álló 5 oszlopos épületet építettek, és mint egy kórházba idehordták a betegeket, bármilyen testi fogyatékosságban szenvedtek is. Bethesda volt a neve, ami azt jelentette: Irgalmasság.Öt hatalmas kórházterem tele nyomorékokkal, vakokkal, sántákkal, bénákkal, és más különböző betegségben szenvedőkkel.
Ideindult el azon a szombati napon az Úr Jézus, hogy meglátogassa a kórházat.
Ő pontosan tudta, hogy hová megy, és azt is tudta, hogy kinek van legjobban szüksége rá?
Oda is ment egyenesen egy beteg férfi ágyához. Ez a férfi igen meglepődött, mikor számára az ismeretlen egy csodálatos kérdést tett fel a számára.
Ne feledjük, hogy ott valószínűleg százával voltak betegek, és nyomorékok, de Jézus mégis csak ezt az egyet látta akkor, akin segíteni akart.
Jézus munkamódszerében ez a megfoghatatlan, és kiszámíthatatlan.
Mielőtt én látnám Őt, Ő már lát engem!
És tudd meg, és légy hálás Istennek, hogy a látottak közé engem is és téged is felvett.
Vagyis ahogy a Galáta 1: 15-ben írva van: „Mielőtt megszülettél, már anyád méhében kiválasztottalak.”
És a Mindenható Isten szuverén döntése, ha úgy tetszik, hogy joga itt is érvényesül: „Könyörülök, akin könyörülök, kegyelmezek, akin kegyelmezek” És Jézus által itt most meg is nyilvánul. Figyeld csak, mi hangzik el! Jézus ezt a kérdést szegezte a 38 éve beteg embernek: „Akarsz-e meggyógyulni??”
Nem azt kérdezte, hogy szeretnél-e meggyógyulni vagy meggyógyulni szeretnél? Hanem azt: Akarsz e meggyógyulni? Ez a mondat azt is sugallta, hogy Jézus tisztában volt azzal, hogy van hatalma hozzá, hogy meggyógyítsa.
A betegnek is óriási hitre, bizalomra volt szüksége, ahhoz, hogy válaszoljon. Neki nem volt embere, aki bevigye a vízbe, ő tudta, hogy rajta csak a Mindenható Isten tud segíteni. Bár nem ismerte Jézust, valami mégis azt súgta: „Segíts hát a bajomon!”
Mit tesz Jézus, nem csak meglátta ezt az embert, hanem szavával meg is gyógyította. Jézus szavára meggyógyul ez az ember.
Mivel kezdődik a teremtés? Isten szólt, és előállt a világmindenség.
És tudd meg! Ma is vannak a látottak, és az Úr fölteszi a kérdést: Akarsz -e meggyógyulni? Jézus itt is az isteni mivoltát tükrözi, hogy szól, és úgy lesz, ahogy Ő akarja.
Isten a Próféta által kijelenti: „És testté lett az Ige” Ézsaiás 55:11. Itt már be is igazolódott.
Ma is erre a Jézusban testet öltött Igére kell figyelnünk, Ő tud csodát tenni, ma is! Mert Ő tegnap, ma, és mindörökké ugyanaz!!!
Ámen