Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;  Mezítelen voltam, és; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. Máté 25, 35-36.

Elgondolkoztam miről ismerhető fel a keresztény ember.  Összeakadtam ezzel az igével, amit persze ismerünk, de hát más dolog ismerni és tenni.
Felnyitotta a szemem, hogy milyen is valójában egy keresztény ember. Mert az egy dolog, hogy jellemünket csiszoljuk, vagy gyülekezetbe járunk, imádkozunk, de a világban ezzel még nem hagyunk nyomot.
A keresztény ember bizony aktívan figyel, és a körülötte levők szükségeire érzékeny. Oh, de nehéz. A mai világban, mikor, ha egy hajléktalan elmegy melletted a buszon vagy az utcán, és fintorogsz, hogy büdös, vagy ott egy szakadt koldus a kereszteződésben, aki még alkohol szagú is, nem hogy az adakozás eszedbe jutna, hanem nagy ívben kerülöd ki, akkor milyen példát mutatok? Adsz 100 Ft-ot a Tesconál a koldusnak, és ezzel megnyugtatod magad? Kevés.
Életszemlélet változás kell. Ha a teljes példázatot elolvasnám, látnátok, hogy nem nagyon dicsérne meg Jézus, hanem jól elhajtana.
A világ közömbössé, lenézővé tesz, másokra érzéketlenné. Hiszen te látod Uram, hogy hányszor használtak ki, vágtak át? Kit nem? Mindenkit.  Uram, te látod, mennyi bajom van, ezekkel is alig bírok. Másnak nem? De bizony. Bizalmatlanná válunk, félünk már a holnaptól is. A sátán mindent elkövet, hogy az igében leírt dolgokat ne tegyük, ne is akarjuk tenni. Ne maradjon rá időnk, erőnk, akaratunk. Elvagyunk foglalva földinek nevezett dolgainkkal, problémáinkkal, és észre sem vesszük, ahogy mások egyre kevésbé érdekelnek. A médiában mutatott szörnyűségek megkeményítenek, nem tudunk megindulni mások szükségein, szorult helyzetein.
Pedig az ige világos útmutatást ad. Ha a fenti dolgokat tesszük akár a legkisebbel, akkor mintha az Úrral tettük volna meg, ha nem tesszük, akkor pedig a nyáj kettéválasztásánál elnyerjük méltó jutalmunk – mindenki tudja, ez mit jelent, és nem fenyegetésként mondom. Nem szabad a felelősség alól kibújnunk, a saját problémáinkkal példálózni, hanem helyezzük az Ő akaratát az első helyre, és adakozzunk, imádkozzunk, böjtöljünk elsősorban mások felé, másokért, majd magunkért, hisz tudjuk, hogy ha az Ő útján járunk, akkor amire szükségünk van úgyis megadatik.
Isten azt kéri tőlünk, amit ő is tett. Magát a köz javára ajánlotta, nem nézte saját érdekeit, mindenét feláldozta, hogy ebben a pillanatban ne azért kelljen aggódnod, hogy mi lesz holnap, mi lesz veled egész életed hátralevő napjaiban. Empatikus, másokra érzékeny, adakozó, önzést teljesen nélkülöző magatartás. Ebben rögtön már 3 gyümölcs is (szeretet, szívesség, jóság) megjelenik. Jó lenne őket megteremni, nem?