2015. június 22. - 2015. június 28.
Az Ige világosan fogalmaz: Vagyis az ember semmiféle törekvése által nem képes megigazulni.
Bármennyire igyekezhet, tehet bármennyi jót, soha, de soha nem lesz képes Isten előtt megigazulni.
Tudod -e, hogy miért? Mert az ember a régi természeténél fogva, képtelen bűn nélkül élni, bármennyire is igyekszik.
A bűn zsoldja a halál, és aki vétkezik, annak meg kell halnia!
Ez az Isteni törvényszerűség, mely meg nem változhat, hiszen Istennél, még csak árnyéka sincs a változásnak.
A Jakab 1:17 azt mondja: „Minden jó adomány, és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinek nincs változás, vagy változásnak árnyéka”
Isten igazsága csak úgy állhatott meg, hogy a bűnös embernek még se keljen meghalnia, ha valaki átvállalta ezt az elkerülhetetlen halált.
De ilyen nagy áldozatra egyetlen ember sem volt képes, nem volt tökéletes ember, aki megválthatta volna a világot.
Egyedül, csak Isten fia, Jézus Krisztus volt a tökéletes bárány.
Ő vette magára a mi bűneinket, mint valami szennyes
ruhát, hogy helyettünk átvegye annak ítéletét is, a halált.
Így mivel Ő már kifizette, és elszenvedte a büntetést, a törvény minket szabaddá, igazzá tesz, mintha soha nem vétkeztünk volna.
A mi bűneink Jézusnak számított be, cserében az Ő igazsága lesz a miénk. 2 Kor, 5:21 „ Mert azt, nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Ő benne.”
Ez egy tökéletes és egészséges áldozat, ahhoz, hogy az ember megigazuljon.
tehát nem azért fogad el Isten minket, mert mi jót teszünk, nem azért, mert eleget vezekeltünk, és nem a teológiai ismeretek miatt, hanem Jézus Krisztus érdemeiért.
Aki azt tanítja, hogy jó cselekedetekkel üdvösséget nyerhetünk, félrevezeti az embereket, és nem tartja elégnek Krisztus áldozatát.
A bűnt nem lehet jó cselekedetekkel jóvá tenni!
Ha egy mérlegserpenyőbe tennénk a bűnt, és a másikba a jó cselekedeteket, a mérleg mutatója soha nem mozdulna ki az üdvösség irányába.
A katolikus Egyház, éveken keresztül azt tanította, hogy az emberek üdvössége attól függ, hogy mikor milyen életet élnek.
Mit tettek hát a Katolikusok? Igyekeztek mindent megtenni az üdvösségük érdekében, hogy jó magaviseletükkel ezt kiérdemeljék. A szépséghibája ennek csak az, hogy emberi erőlködés által akarnak üdvösséget szerezni.
Mit mond az Ige? Ha Jézus Krisztust elfogadod Megváltódnak, és a szívedben, mint személyes Megváltód él, csakis Ő általa örök életed van.
Ezzel szemben mit tesznek az emberek?
Vétkeznek, mivel gyarló és esendő az ember, de ennek a rendezésére elmegy a paphoz, meggyónja a vétkét, aki a bűn mértékétől függően meghatározza, hogy hány Miatyánkot, vagy Üdvözlégy Máriát kell elmondani, vagy komolyabb bűnöknél nagyobb vezeklést határoz meg.
Hitük szerint halálunk után sem ér végett a tisztulás, haláluk után vár reájuk a tisztító tűz, ( purgatórium) melyben lelkük a szenvedések által megtisztulhat, feltéve, ha nem követnek el halálos bűnt.
Milyen hamis tanok voltak ezek, és sajnos sok hamis tan lát napvilágot mind a mai napig.
Elmondok egy példát, hogy megértsétek, a kegyelem teológiájával, hogyan csapja be az embereket a sátán:
Akik pénzzel dolgoznak, azoknak megtanítják felismerni az igazi bankjegyeket. Nem a hamis pénz felismerését tanítják, hanem az igaz pénzét. Ezért soha nem lehet tudni, hogy a hamisítók milyen pénzt bocsátanak ki, mert azt nem ismerik a pénzszakemberek.
Ahhoz, hogy a hamisat felismerjék, ahhoz az igazat kell jól ismerni, mert abból csak 1 van. Sokkal nehezebb észrevenni, ha valami hiányzik róla, mintha valami olyan van rajta, ami az eredetin nem volt.
A sátán ugyanezt a trükköt használja, nem hozzá tesz, hanem elvesz belőle. Semmi kifogása a sátánnak, hogy a színtiszta igazságot hirdessék, csak egy feltétellel tegyék azt, hagyjanak ki belőle valamit!
Testvéreim! Ti a Szentíráson alapuló tiszta igazságot kapjátok, hogy általa örök életet nyerjetek, ne hagyjátok, hogy gonosz eltérítsen az igazságtól, mely nem más, mint az élő Isten Fia, Jézus Krisztus!