Élj könnyedén! Élvezd az életet! – ez az elvárásunk a mai korban. Ezt szeretnénk elérni, ezért küzdünk.
Az a boldog ember, aki sikeres, mindene megvan, bármit megtehet, gondtalan az élete.
Keresztényként mondhatni lenézzük ezért a világiakat, oh, ha tudnák Isten mennyivel jobb, és hogy mit készített. Aztán azért tegyük fel a kérdést: különbek vagyunk náluk?
Ha imádkozok, mit kérek? Imádságaimban, könyörgéseimben biztonságos, könnyű, sikeres napokat. Úgy gondoltam, ha Isten gyermeke vagyok, jár nekem az Úr gondoskodása, az egészség, siker a kapcsolataimban, a szolgálataimban, a tanulásomban…
Ha Isten jó és szeret engem, akkor segít, hogy elkerüljem a kudarcokat.  Gondoltam, csak hinni kell Jézus Krisztusban, s máris minden kívánságom teljesül.
Az Úr valóban szerető Isten, s tényleg eláraszt minket áldásaival, kegyelmével, de erőfeszítésektől, nehézségektől, összetört álmoktól mentes életet nem ígért nekünk.
Sőt az igében mai szemmel nézve nem sok sikertörténet van:

Zsid: 11:36 Mások megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. 37Megkövezték, megégették, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve, sínylődve azok, 38akikre nem volt méltó a világ; bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld szakadékaiban

Pál apostol élete is szüntelenül veszedelemben volt, fájdalmak között kellett végeznie küldetését (lásd: 2.Kor.11.23-31), de mégsem lázadt fel a gyakran érzéketlennek tűnő Ura ellen. Isten nem avatkozott be, amikor megverték, megkövezték, kigúnyolták, megölték, pedig megtehette volna. Pál is tudta, hogy nem az a hívő élet célja, hogy „nagy hittel” élvezzük Isten gazdagságát, hanem az, hogy a körülményektől függetlenül betöltsük küldetésünket, elérjük üdvösségünket. Nehéz elfogadnunk, hogy a sikeres, kiegyensúlyozott életnél létezik valami jobb, pedig Isten azt készítette el számunkra. (Lásd: 1.Kor.2.9 - Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.)
Ha a legfontosabb törekvésünk mégis életünk minőségének javítása lesz, eltévesztjük az Isten által kitűzött célt. Tényleg azért robotolunk, hogy egyre jobban éljünk? Hogy biztos anyagi háttérrel készüljünk a váratlan dolgokra, hogy semmi ne lephessen meg? Biztos, ami biztos alapon Istennek ne nagyon kelljen beavatkoznia az életünkben, nehogy csalódás érjen.

Aztán ha nem megy minden simán az életben, ha eljönnek összetört álmok, emberekben való csalódások, lehetetlennek tűnő helyzetek, akkor ezek előhozzák az Isten utáni sóvárgást. Amíg minden jól sikerül életünkben, addig nem igazán értékeljük Krisztus szenvedését, s nem vágyakozunk arra a helyre, amelyet a mi Urunk készít el számunkra. Van vágyad a Mennyre? Van vágyad arra, hogy találkozz Istennel? Vagy jó itt a Földön, ó annyi mindent akarok még megtenni.  Mert hiába mondjuk, hogy földi pokolban élünk, azért valljuk be, eddig még nem volt ez olyan kibírhatatlan. Talán mostanság lehet belekóstolni abba, hogy milyenné válik lassan az egész bolygónk. Az egykor elszigetelődött betegségek, háborúk, természeti katasztrófák egyre közelebb érnek, és valósággá válhat, amitől félünk. A bűn, a kívánságok elárasztanak, most nehéz csak megállni!

Sok ember van, akik mikor nem kapták meg az Úrtól kívánságaikat, akkor saját kezükbe vették sorsukat, ezzel életük legrosszabb döntését követték el. Nem tesszük ezt néha mindnyájan? Vagy imádkozunk, de nem válaszol az Úr, vagy nem akkor, amikor elképzeljük, és elindulunk a saját fejünk után. Isten az, aki pontosan tudja, hogy mi a jó neked, mindenkinél jobban, még tőled is. Céljai vannak az életeddel, és a célokat úgy éri el, ahogy szerinte a legjobb.

Tudja, mekkora az a csapás, amit el tudsz viselni, és nem enged ettől nagyobbat. Még ha úgy érzed, az egész világ ellened van is, ne veszítsd el a hitedet Istenben. Minden harcosnak meg kell tanulnia használni a kardját. A csatába csak úgy mehet, ha már kész van, ha már mindent megtanult. Minden rossz helyzetben születik valami jó. Meg kell tanulnod türelmesnek is lenni. Az időnek ugyanolyan fontos szerepe van. Akkor fog megtörténni minden, amikor a legnagyobb hatást éri el.

Bízd Istenre az irányítást! Összetört álmaink segítenek felismerni a szívünk mélyén rejlő önző, akaratos személyiségünket, s vezetnek bennünket az alázat, az engedelmesség és az igazi imádat felé. Csakis ezen az úton formálódhat ki bennünk a krisztusi jellem. Engedjük el hamis illúzióinkat, nehézségeink, próbáink, kudarcaink pedig vonjanak sokkal közelebb bennünket Megváltónkhoz.