„ Ne higgyetek a barátnak, ne bízzatok a tanácsadóban, az öledben ülő előtt is zárd be szádnak ajtaját” Mikeás 7:5
„De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét, meghallgat engem az én Istenem” Mikeás 7:7
A Mikeás 7:5 Ige versének elolvasása után, bizonyára elgondolkodtok azon, hogy megszívlelendő -e ez a figyelmeztetés? Így van -e a valóságban? És ha igen, akkor mint emberi lények, mi a teendőnk? Ne szóljunk senkihez, tegyünk úgy, mint aki nem ismeri a másikat, vagy éppen haragszik rá?
Bölcs ember azonban elfogadja ezt a figyelmeztetést, mert tudja, hogy az Istentől van.
Ha őszintén megvalljuk magunknak, milyen sokszor nem voltunk bölcsek, és ennek milyen következményei lettek, akkor belátjuk, hogy a fenti Ige első betűjétől az utolsóig a mi védelmünket szolgálja.
Ha tömörebb formába szeretnénk önteni ezt a figyelmeztetést, akkor így hangzana: „Ne bízzál senkiben!”
Egy nagyon fontos üzenet ez az ember számára, amiben benne van a szeretet általi féltő figyelmeztetés.
Legtöbb ember, mikor valami baj történik vele, szereti elmondani, szereti kibeszélni, hogy mások sajnálják, szánják. Vagy csak egyszerűen szószaporítás miatt beszéli el a másik embernek.
Az Ige azt mondja: „ Ne higgyetek a barátnak, ne bízzatok a tanácsadóban, azöledben ülő előtt is zárd be a szádnak ajtaját!”
Számos embernek vannak barátai, és úgy gondolja, ha segítségre lesz szüksége, akkor van kihez fordulnia. Van kivel elmenni egy kis sétára, stb.
Kedves testvéreim, nem akarlak elkeseríteni Titeket, de nagyon sokszor ez nem tölti be a várt reményt. Ugyanis a kedves barátod meghallgat, úgy tűnik, hogy még sajnál is, ami akkor jól esik, de kevés idő múlva azonban, visszahallod egész más köntösben a történetet.
Igazi barát nagyon kevés van! A keresztyén névvel lefedett emberek szíve, nem biztos, hogy megfelel annak az elvárásnak, ami tényleg azt diktálná, hogy legnagyobb titoktartásban kezelje embertársa rábízott titkát.
„Ne bízzatok a tanácsadóban”-folytatódik tovább a figyelmeztetés. Nem biztos, hogy az a másik ember azonosulni tud, az én helyzetemmel, és olyan tanácsot ad, ami az én számomra valóban megoldást jelent.
Hallottam olyan esetről, mikor egyik fiatalember a lebeszélte a barátját egy lányról, hogy saját maga kerüljön közelebb hozzá.
Vagy a másik ember addig ócsárolta az eladó lakást, hogy a vásárló lemondott róla, ő meg megvásárolta. És sorolhatnám a példákat.
Még családon belül is lehetnek olyan ellentétek, ami által a családtagok elfordulnak teljesen egymástól, és haraggal a szívükben halnak meg.
„Az öledben ülő”- azt jelenti, hogy hozzád a legközelebb álló ember, akitől már senki nincs fontosabb, senkit nem szeretsz jobban, de még ez előtt is nem kell minden titkot kifecsegni!
Miért? Azért, mert egyedül csak az Isten nem változik! Az ember megharagszik, elköltözik, másként dönt, meggyűlöl, irigy lesz stb. és ez által megváltozik a másikhoz való viszonya, rosszindulatúvá válhat.
Azt mondja az egyik kedvenc Igém: „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled”Zsidók 13: 5 Ilyen csodálatos ígéret után, kit is keresnénk mást, mint hogy az Úrral osszunk meg minden titkunkat!
„Nem ember az Isten, hogy hazudjék, és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond -é valamit, hogy meg ne tenné, ígér -e valamit, hogy azt ne teljesítené?” IV.Mózes 23:19
Kedves Testvéreim! Az Igei alátámasztások hiszem, hogy teljesen meggyőztek titeket, hogy kire bízzátok titkaitokat, ki az, akihez bátran fordulhattok, mert az ígéretét soha nem változtatja meg.
Mikeás határozottan kijelenti: „ De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét, meghallgat engem az én Istenem”
Mikeás teljes hitét Istenbe fektette, ingathatatlanul bízik benne, és Tőle várja a szabadítását.
Tegyünk hát mi is le mindent az Isten kezébe, mert Ő az, Aki talál megoldást a mi bajainkra. „Megsebez, de be is kötöz”
És mint ahogy a kispróféta tudta, hogy egyedül Isten lesz az, Aki balzsam az ő sebeire, és titkait soha nem mondja el, akképpen cselekedjünk mi is! Legyünk óvatosak embertársainkkal, ha nem akarunk csalódni!
Mert minden változik, egyedül az Isten örök!!!
„De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét, meghallgat engem az én Istenem” Mikeás 7:7
A Mikeás 7:5 Ige versének elolvasása után, bizonyára elgondolkodtok azon, hogy megszívlelendő -e ez a figyelmeztetés? Így van -e a valóságban? És ha igen, akkor mint emberi lények, mi a teendőnk? Ne szóljunk senkihez, tegyünk úgy, mint aki nem ismeri a másikat, vagy éppen haragszik rá?Bölcs ember azonban elfogadja ezt a figyelmeztetést, mert tudja, hogy az Istentől van.