Mikor az emberek miatt fájdalmak érnek bennünket, megfogalmazódik a szívünkben, hogy olyan jó lenne mindentől távol, egy kis lakatlan szigeten élni, ahol védve lennénk minden emberi bántalmazástól. Már játszunk is ezzel a gondolattal néhány percig, mire rájövünk, hogy mindez lehetetlen még csak kívánság formájában is.
Jézus a Főpapi Imájában azt mondja: „ Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól” János 17:15
Miképpen Te küldtél engem a világra, úgy küldöm én is őket a világra” János 17:18 És ha ismerjük e két Igét, akkor megértjük, hogy mit kér Jézus tőlünk.
 
A közelmúltban vállalkozó voltam, és a lányommal együtt szervezői munkát végeztünk, melyek az eddigi életünk legszebb évei voltak! Úgy gondolom, hogy ezt elmondhatom az ő nevében is, hisz gyakran emlegeti és visszavágyik azokra az időkre.
Sajnos a nagy változások ellen, mi sem tudunk tenni semmit, de a szép emlékeket nem tudja elvenni tőlünk senki.
Mi valóban keresztyénként benne voltunk a világban, és érdekes módon, nagyon szerettük azokat a hitetlen embereket. Nem tudom miért volt, hogy olyan emberek is felkerestek bennünket, akik nem akartak beiratkozni egyetlen tanfolyamra sem, csak leültek, és mi elbeszélgettünk velük. Láttuk rajtuk, hogy jól esett kiönteni a szívüket valakinek, aki egyáltalán meghallgatja őket, vagy tanáccsal ellátja. Legtöbbször megnyugodtak, még ha idegesen jöttek is be az irodába, megnyugodva távoztak, majd ismét felkerestek bennünket.
Sajnos, saját megtapasztalásom alapján most már értem, miért érezték jól körülöttünk magukat az emberek, mert rá tudtunk hangolódni a problémájukra.
Az ellenpélda, amit hol itt, hol ott átélek, még inkább emlékeztet, a mi emberekkel való kapcsolatunkra, és én is vágyok közöttük lenni. Hisz az embereknek szüksége van ránk, és nekünk is rájuk!
Igen, akkor is jól látta ezt Jézus, hogy kint kell lennünk az emberek között! Az embereknek szüksége van a szeretetre, ami nem pénz-alapú, szükségük van arra, hogy köszönés közben rámosolyogjunk, és megkérdezzük tőlük? Hogy vagy? Régen láttalak. Hiányoztál nekem!
 
Egyszer az történt, hogy idegesen mentem ki az irodából, és valaki rám köszönt, sőt még a keresztnevemet is kimondta. Egy pillanat alatt elszállt minden feszültség belőlem, és mosolyogva visszaköszöntem.
Ez az emlék megmarad bennem, mert ha egy Isten nélküli ember tud, egy reggeli rossz hangulatot megszépíteni a szeretetével, akkor mi hívők, még inkább tudunk. Ha a nehéz próbák mellett is megpróbáljuk az embereket szeretni, ők azt viszonozzák a maguk módján.
 
Volt egy körzeti orvosunk, aki soha nem vitte a saját gondjait a betegek közzé, mindig kedves, türelmes, önmagát nem kímélő ember volt. Nem rábeszélte a betegre, hogy milyen jó orvos ő, hanem bemutatta. Több évvel halála után is, csak a jót mondja rá mindenki. Ő valóban mindent megtett a betegekért, még akkor is, mikor már egészségi állapota akadályozta a munkájában. Ő egy jó ember volt, de amiért nagyon sajnálom, hogy nem volt az Úr gyermeke! Az emberekért tett jósága mellett a legnagyobb bűne az volt, hogy nem hitt az ÉLŐ ISTEN - ben, és ez meghatározta a halál utáni hova kerülését.
Tudjuk, hogy a Sátán folyton próbálja megakadályozni a szeretet továbbadását, megpróbál lefektetni, de az Igazság Lelke megadja a bölcs tanácsokat mindazoknak, akik hallgatnak rá.
 
Jó visszaemlékezni arra a kis valós történetre, ami egy hideg téli délelőtt történt. A boltba indulva találkoztam egy ismerős fiatalasszonnyal, aki áldott állapotban volt az első gyermekével, és kicsit félt az esetleges felmerülő problémáktól.
A Szent Szellem, beszélgetés közben olyan témát hozott fel számomra, amiről ott, és akkor nekem beszélni kellett. Azt éreztem, hogy nem én vagyok, a Szent Szellem adta a szavakat a számba, miközben bizonyságot tettem az Úrról.
Majd néhány hónap múlva kaptam egy levelet, amiben ez a kis fiatalasszony megköszönte ezt a délelőtti beszélgetést, ami által hitben úgy megerősödött, hogy volt ereje, még aznap este 6 hónapos gyermekét megszülni. Végig tudta, hogy Isten tervében benne volt ez a beszélgetés. Szükség volt rá, mert Isten mások által is tud munkálkodni valakinek az életében.
 
Volt egy másik bizonysága is ennek a fiatalasszonynak, amiben én voltam az Istentől kijött válasz.
Egy kereskedelmi vállalkozásba fogtak bele, és mivel anyagilag megterhelő volt, a meglévő pénzükhöz kölcsönt kellett felvenni. Már az eltervezett vállalkozás kölcsönének intézése előre volt haladva, de ismerősömnek, kétségei voltak felőle.
Egy nap, miután a Hivatalban elintézte a szükséges engedélyeket, és kilépett az ajtón, elsőként megpillantott engem az utca túloldalán menni. Ekkor azt érezte, hogy Istentől volt a válasz, hogy jól döntöttek, nem lesz semmi baj a vállalkozásban.
Emlékezett rá, hogy a gyermeke születése előtt is, Isten elébe küldött engem, hogy bátorítsam őt. Tudta, hogy amikor engem meglátott ez is egy ilyen válasz. Valószínű jelet kért Istentől, és az Úr megadta neki.
 
E néhány példa bemutatásával kívántam bennetek megerősíteni, hogy mi hívők ott legyünk a világban, hogy Isten fel tudjon használni bennünket, az Ő hitépítésére, megerősítésekre, és mind arra, amire szüksége van az embereknek. Hogy mindenki előtt bizonyság lehessen az ÉLŐ ISTEN végtelen szeretete az emberek iránt. Mi hívők kint vagyunk a világban, de vigyázni kell, hogy el ne ragadjon minket is a világ árja: „A Hajó jó ha a vízen van, de a víz, ne legyen a  hajóban!”-szokták mondani.
Nekünk mindig tudni kell, hogy meddig lehet elmenni, hogy hitünket el ne veszítsük, hogy a bűnösökkel karöltve, el ne távolodjunk a Teremtőnktől!
 
Testvéreim! Legyetek mindig ti is ott, ahol látni akar Isten benneteket!  Hogy fel tudjon használni más emberek építésére!