„…mert a szívnek teljességéből szól a száj” Máté 12: 34b
A szívünk nem csak a test legfontosabb szerve, és ahogy szokták mondani a testünk motorja, hanem az életünk nagymértékben függ tőle! Mint tudjuk, a szív pumpálja a vért a vérkörön keresztül a testünk többi részébe, azért hogy az egészségesen tudjon működni. Testünk tökéletes működéséhez tehát, mint látjuk, a szívre szükség van.
Említettem, hogy nagymértékben függ az életünk a szívtől! Az életünk, nem csak a földi pályafutásunkat jelenti, mert mint köztudott, halálunk után is fogunk élni, csak nem mindegy hol? Mert van, ki örökéletet kap, van, aki pedig az örök kárhozatra lesz ítélve, de élni fogunk, és a szív állapota fogja eldönteni, hogy hol? Ugyanis, azt mondja Jézus a fenti Igében: „ A szívnek teljességéből, szól a száj” Gondoljuk el, hogy amikor a szívünk telve van keserűséggel, csalódással, bánattal, milyen szomorú szavak jönnek ki a szánkon. Milyen életuntak tudunk lenni olyankor, és annak legtöbbször hangot is adunk.
Vagy, ha valami nem sikerül, esetleg kár ér bennünket, akkor dühösek vagyunk, néha még hangos szóval is kifejezzük a felháborodásunkat. Sőt némely ember Istent káromolja, Őt hibáztatja a sikertelenségért.
Ha viszont dicsőítünk, imádkozunk, Bibliát olvasunk, szívünk teljesen feltöltődik az Úr Szellemével és olyankor Úgy érezzük, hogy bárcsak most jönne vissza az Úr!
Tehát a szívben lévő érzelmeink jönnek felszínre a szavakban, épp ezért mindenképpen a szívnek nagy szerepe van abban, hogy életünk a földön, és a földön túl milyen lesz?
Jézus azt mondja: „Mérges kígyók fajzatai, mi módon szólhattok jókat, holott gonoszok vagytok?” Mivel Jézus ismerte az írástudók, és a farizeusok cselekedeteit, gonosznak ítélte meg őket. Egy gonosz ember, pedig nem tud jót cselekedni, mert a szíve tele van hamis dolgokkal, tele van indulatokkal.
„A szívnek teljességéből szól a száj”
A jó ember az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jókat, a gonosz ember, az ő szívének gonosz kincseiből hozza elő a gonoszokat - mondja Jézus!
Ha elgondolkozunk azon, hogy mi hívő emberek, ha nem születünk újjá, hanem az Óemberünk diktálja beszédünket, cselekedeteinket, akkor hogyan vallhatjuk magunkat az Úr gyermekének? Hogyan tartozhatunk Isten családjába, ha a sátánnak szolgálunk?
Ugyanis azt mondja egy másik Ige: „ Egy szolga sem szolgálhat két Úrnak, vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak!” Lukács 16:13
Valószínű, hogy mindenki számára érthető ez az Ige, hogy vagy Istenhez tartozunk, vagy a sátánhoz. Sokan azt mondják: Én református vagyok. Nem a vallás és nem az egyház fogja eldönteni az jövőnket, hanem a szívünk jelenlegi állapota, amely által, Isten gyermekévé, vagy gonosszá tudunk válni, beszédünk és cselekedetünk szerint. Mert vagy megtértünk, és újjászülettünk, vagy pedig a Pokol lesz az osztályrészünk.
Viccesen szokták mondani: „A Mennybe lehet menni, de a Pokolba, menni kell!” Kinek? Annak, aki nem tért meg, aki nem akar újjászületni.
Visszakanyarodunk ismét az alap Igéhez: „A szív teljességéből szól száj” Nem mindegy milyen környezetben vagy, mivel itatódsz át! Ha egy hívő ember, olyan munkahelyen dolgozik, ott ahol eldurvult emberek a munkatársak, neki nem kell olyanná válni, mint azok, hanem mutassa be Jézust a viselkedése, és beszéde által. Hogy vágyjanak a megtéretlenek is olyan emberré válni, mint amilyen a hívő testvérünk. Lehet, hogy lesz, aki kigúnyolja őt, de azzal nem kell törődni, egy a fontos, hogy beszédünkkel, viselkedésünkkel, ne hozzunk Istenre szégyent! Márpedig mikor tud valaki egy ilyen környezetben is megmaradni hívőnek? Akkor, ha ő újjá van születve, és szíve szeretettel van telve. Ekkor szívéből nem áradhat más csak a szeretet és ebből a szívből csak jó szólhat a szájon keresztül.
És, hogyan folytatja Jézus? „ …..minden hivalkodó beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján” Máté 12:36
„ Mert a te beszédedből ismertetel igaznak, és a te beszédedből ismertetel hamisnak” Máté 12: 37
Mint olvassuk az Igét, mindenki beszéde alapján számot fog adni az ítélet napján. Bizony sokan vannak, akik nem veszik komolyan az Úr figyelmeztetéseit, pedig mint ahogy senki nem tud megmenteni egy halálos beteg embert, csak egyedül az Úr, ugyan úgy ez alól a számonkérés alól sem tudja senki magát felmenteni!
Ha egy forgalmas útvonalon, nincsenek útjelző táblák, ott közlekedési balesetek történhetnek! De ha ki vannak a táblák, lámpák rakva, a szabályok betartásával kivédhető a beleset. Éppen így van ez az embereknél is, mert a mi útjelző táblánk a Biblia!
Ha átitatódsz az Isten jelenlétével, szíved teljességéből fog szólni a szád!
Kívánom, hogy azok az Isten nélküli emberek, akik még nem ismerték meg az Urat, keressék az útjelző táblákat, ismerjék meg az Isten szeretetét, keressék az Isten közelségét, és imádkozó szívvel maradjanak meg a keskeny úton! Aztán szolgálják Őt, segítsenek másoknak is, hogy megismerjék az Urat!