„Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket gonosztól. Nem e világból valók, amint én sem e világból vagyok.
De nemcsak ő érettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd én bennem.”
János 17: 15-16, 20-21
A fenti Igeversek, a János Evangéliumának „Krisztus főpapi imájában” olvashatók.
E néhány mondat is elárulja Jézus kimondhatatlan szeretetét az ember iránt, amit később tettel is bizonyított. Azokért a kiválasztottakért imádkozik, akiket az Atya néki adott. Mivel az Úr itt járt a földön, és megtapasztalta a sok bűnt, az övéit ettől féltve, rábízta a Mindenható Istenre.
Mivel ebben a világban élünk, jókkal és rosszakkal egybe zárva, itt van számunkra az életfeltétel meghatározva, ezért itt kell védelem alatt lennünk.
És ha most bárki megkérdezné, hogy hol van a mi védelmünk, egyértelmű választ tudnék adni erre: Egyedül annak a Mindenható Istennek oltalma alatt, aki teremtette a világmindenséget. Nem azt kérte Jézus, hogy az Atya vegyen ki bennünket e világból, hanem, hogy őrizzen meg a gonosztól, mert néki van hatalma hozzá!
Úgy olvassuk, hogy nem e világból valók! Tehát nem azokról az emberekről van szó, akik naponta a sátán irányítása alatt élnek, hanem azok, akik a világban élnek ugyan, de nem a sátán az uruk!
Lehet, sokak előtt furcsán hangzik, de ebben a világban, lehet így is élni! Mert lehet úgy élni, hogy nem akarsz az istentelen embereknek tetszeni és nem mész bele miattuk a bűnbe. Gyülekezet helyett nem választasz más szórakozást, bár lehetséges, mégis meg lesz a próbád, mert a munkahelyeden egy istenkáromló mellett kell dolgoznod. Azonban, ha komoly hívő vagy, tudnod kell kezelni azt a helyzetet is, és hívőként is meg tudsz állni ebben a világban!
Jézus a következő Igében azt mondja: „De nemcsak ő érettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd bennem”
Kedves testvéreim! Sokszor olyan lemondóak vagyunk az emberekről! Talán azért, mert látjuk még a hívőket is bukdácsolni, olyan lemondóak vagyunk azokról, akik még lehet éppen a disco-ba járnak, vagy a kocsmába egy sört megisznak, de néha olyan megvetően nézünk egy cigarettázó emberre is, és véleményezünk róla. Holott, Jézus Krisztus, azokért az emberekért is könyörgött, akik a mi beszédünkre, (bizonyságunkra) fognak majd megtérni. Mi lemondóak vagyunk, de Jézus nem az!
Mi nem akarjuk elhinni, hogy a gyülekezetünkben megtelnek az üres székek, azokkal az emberekkel, akik még most kint vannak, vagy megfáradt hívőként kint tévelyegnek a világban. Mert higgyétek el, hogy vannak keresztyének, akik belefáradnak az Úrban való várakozásba, és még megpróbálnak maguknak időt nyerni. Gondolva, hogy”…… halogatja még az én Uram a haza jövetelt…” de vajon valóban jól gondolják? Nem e váratlanul csak Jézus visszajön? Ezek azok a tévelygők, akikért mi is felelünk valamilyen szinten! Ha az Úr Jézus imádkozik értük, és az Atya gondviselésére bízza övéit, akkor nékünk is van kötelességünk velük szemben.
És végül a 21-i versszakban azt olvassuk: „Hogy, mindnyájan egyek legyenek, mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem”
Csodálatos terve van Jézus Krisztusnak az egységet illetően! Hisz érthető az Isteni személyek (Isten + Jézus) eggyé legyenek, de azt mondja az Úr, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk! Milyen jó, ha már ezen a földön így élnénk, ebben a szeretet egységben! Az Atya védelme alatt!
Kedves testvérem! Jézus Krisztus nem csak akkor szeretett minket, mikor a földön járt, hanem ma is szeret. Ő gondolt erre az időre is, mikor majd nem lesz velünk, ezért könyörgött az Atyához. Nem hagyott minket árvákul, mert miután felment az Atyához, elküldte hozzánk a Szent Lelket, hogy legyen a mi Segítségünk, Pártfogónk, Vigasztalónk. Legyünk hát néki hálásak ezért!
És mint ahogy a fenti Igében olvassuk: „Hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél” Ugye, egyetlen keresztyént sem kell meggyőzni e felől? Legyen áldott a mi Istenünk! Ámen