Ahhoz, hogy Pünkösdről beszélni tudjunk, vissza kell tekinteni Jézus Krisztus életének néhány eseményére. Jézus a számtalan tanításai és gyógyításai közepette, beszélt a bekövetkezendő haláláról, feltámadásáról, az Atyához való meneteléről és beszél a Szent Lélek eljöveteléről.
Mint ismerjük a történetből, Jézust Nagypénteken megfeszíttették, harmadnapon Húsvétkor feltámadt, és 40 napig még itt járt a földön. Ez alatt megjelent a tanítványoknak, és több másoknak. Áldozócsütörtökön volt Jézus mennybemenetele, és 10 nap múlva Pünkösdkor pedig, a Szent lélek kitöltetése.
Most nézzünk, egy csokorra való Igehelyet, melyben Jézus utal a Szent Lélek földre küldetésére.
 
János 7-ben ezt olvashatjuk: „ Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” Ezt pedig a lélekről mondta, amit majd, a benne hívők vesznek magukhoz. De ekkor még nem jött el a Szent Lélek, mivel még Jézus nem dicsőíttetett meg.
 
A János 14:16-17És én kérem az Atyát, és más Vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.
Az igazságnak ama lelkét, akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja Őt, de ti ismeritek Őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad”
János 14: 26 Ama Vigasztaló pedig a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja majd mindazokat, miket mondottam néktek.
János 15: 26 „Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló, akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd énrólam bizonyságot”
János 16: 7-  11„ De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek, mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló, ha pedig elmegyek, elküldöm hozzátok.
És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság, és ítélet tekintetében.
Bűn tekintetében, hogy nem hisznek énbennem.
És igazság tekintetében, hogy én az Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem.
Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett.
János 16: 13-14 „ De, mikor eljő amaz, az igazságnak lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra, Mert ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenteti néktek.
Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz és megjelenti néktek.
Apostolok Cselekedetei 1:5 „ Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap múlva”
Apostolok Cselekedetei 1: 8a „ Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok és lesztek nékem tanúim, úgy Jeruzsálemben, mint az egész Judeáben, és Samáriában és a földnek minden végső határáig.
És bekövetkezik a Szent Lélek kitöltetése:
Apostolok Cselekedetei 2: 1-8   „És Pünkösd napja mikor eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.
És lőn nagy hirtelenséggel az égből, mint egy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, hol űltek vala.
És megjelenék előttük kettős tüzes nyelvek és űle mindenikre azok közül.
És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel és kezdének szólni más nyelveken, amint a lélek adta nékik szólniok.
Lakoznak vala pedig Jeruzsálembe zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, mik az ég alatt vannak.
Minekután pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság, és megzavarodék, mivel mindegyik a maga nyelvén hallék őket szólni.
Apostolok Cselekedetei 2: 15 „Mert nem részegek ezek amint ti állítjátok, hisz a napnak harmadik órája van”
Apostolok Cselekedetei 2: 33 Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, amit ti most láttok és hallottok”
 
És mint olvassuk, Pünkösdkor bekövetkezett a Szent Szellem kitöltetése, ami nagy zúgással, tüzes nyelvekkel hozta tudtára az Ő jelenlétét. Az ott lévők nyelve összezavarodott, és hatalmas hangzavar, és csodálkozás lehetett. Úgy gondolom, hogy senki hitelesebben nem tudta volna elénk tárni a Szent Lélek földre születésének ígéretét, kitöltetését, mint az Ige, ami teljes igazságot mond.
 
Én is vágyom ma is átélni azt a hatalmas csodát, amikor kézzel fogható módon megtapasztalhatjuk a Szent Szellem jelenlétét! Vágyom az érintésére, a szívünk körüli zsiborgó érzésre, a levegő izzására! Újra egy olyan élő gyülekezetre, ahol szabadon tud áramlani a Szent Szellem, mert nincsenek akadályok, amik megszomorítják!
Vágyok még több Szent Lélek által adott ajándékra, még több gyümölcsöt szeretnék megteremni, amit Tőle kapok.
Ő a Pártfogó, Ő a Vigasztaló, Ő a Segítő, hisz Jézus megígérte, nem hagy bennünket árvákul!
Helyet adok szívem trónján, hisz a „testünk a Szent Lélek temploma”akarom, hogy bennem éljen, szükségem van az ő jelenlétére!
 
Kedves Testvérek!  Illőképpen köszöntsük a Szent Lelket, a földre születésének napján, legyünk igazán boldogok az Ő jelenlétében! Legyünk hálásak az Úr Jézusnak, hogy nem felejtkezett el rólunk, általa velünk van minden nap.
Boldogan ünnepeljünk és legyen áldott ez a nap mindannyiónk számára!  Ámen
 
Dózsa Lajosné