Jézus mennybemenetele:
Áldozócsütörtök, áldozónap, Urunk mennybemenetelének ünnepe,
húsvét után a 40. nap, ekkor ünnepli a kereszténység Jézus krisztus mennybemenetelét. Az ünnep csütörtökre esik, amely a húsvétvasárnap utáni 39. nap, de általában a következő vasárnap tartják.
-„Az Úr azért, minekután szólott nékik, felvitetett a mennybe, és leült az Istennek jobbján.
Azok pedig kimenvén prédikáltak mindenütt, az Úr együtt munkálván velük, és megerősítvén az Igét a jelek által, amelyek követik vala.” Márk 16:19-20
-„Kivivé pedig őket Bethániáig és felemelvén az ő kezeit, megáldá őket.
És lőn, hogy míg áldá őket, tőlük elszakadván, felviteték a mennybe.
Ők pedig imádván őt, visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe.” Lukács 24: 50-53
-És mikor ezeket mondotta, az ő láttokra felemelteték, és felhő fogá el őt szemeik elől.” Ap. Csel. 1:9
-Jézus, amikor egyszer együtt evett velük, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, „amelyről – úgymond – tőlem hallottatok: Mert János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.” Az egybegyűltek erre megkérdezték: „Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?” „Nem tartozik rátok – felelte –, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában. De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, s egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig.” Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől. Amint merőn nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve. Ezt mondták nekik: „Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment.”
-Részlet: Dr.Joó Sándor prédikátor (1910-1970) szolgálatából:
„Testvéreim, Jézus a mennybemenetelkor nem valami elérhetetlen távolságba távozott a földről, hanem csak olyan állapotba ment át, ahol nem látható. A felhő csak eltakarja Krisztust a gyülekezet szeme elől, de nem választja el a gyülekezetet és Krisztust egymástól.
Egy gránitfal, vagy egy darab deszka, sőt egy függöny is elszigeteli, elválasztja egyiket a másiktól, a felhő ezzel szemben csak olyan légies takaró, ami csak az emberi tekintetnek, a szemmel való látásnak állja az útját, kezünket azonban minden ellenállás nélkül átnyújthatjuk rajta és találkozhatunk a túlsó oldalon lévőnek a kezével. A hang, a szó, a mozdulat, minden könnyedén áthatolhat a felhőn, csak éppen a tekintet nem.
A menny és a föld, Jézus és az ember, tehát nincsenek messze egymástól, nem valami hatalmas tenger vagy hegylánc, vagy fényévekkel mérhető távolság választja el az egyiket a másiktól, hanem csak egy felhő - nem kell nagyot kiáltani, hogy meghallja Jézus a hangunkat.
Nem kell messzire kinyújtanunk hitünknek a karját, hogy elérjük őt. Ez a felhő Jézust csak földi, látható, testi alakjában takarja el a szemünk elől, de sohasem a hitünk és szívünk elől. Ennek a felhőnek az a tulajdonsága, hogy csak innen oda nem lehet átlátni rajta, de onnan ide, tehát Jézus oldaláról tekintve át lehet rajta látni, úgyhogy Ő tökéletesen lát bennünket. Nemcsak a mi szavunk hatol át ezen a felhőn Őhozzá, hanem az övé is mihozzánk. Átengedi ez a felhő Jézus hatalmát, Jézus hűségét, Jézus kegyelmét és minden áldását mireánk.”
Dózsa Lajosné