Évente megemlékezünk erről az Üdvtörténet szempontjából fontos eseményről. Jézus dicsőséges bevonulása Jeruzsálembe. Ennek leírását a Bibliában mind a négy evangéliumban megtalálhatjuk. Máté 21: 1-11, Márk 11:1-10, Lukács19: 29-40, János 12: 12-19,
A Pászka ünnepe (Húsvét) előtt egy héttel, Jézus a tanítványaival Jeruzsálem felé tartott az ünnepre. Amikor az olajfák hegyéhez érkeztek, elküldött két tanítványt, hogy menjenek be a szemközti faluba, ahol találnak majd egy megkötött fiatal szamarat az anyja mellett. Majd azt oldják el, és hozzák el neki. Ha pedig valaki megkérdezi tőlük, hogy hová viszik, ezt válaszolják: „AZ ÚRNAK SZÜKSÉGE VAN RÁ" Ekkor a tanítványok átmentek a szemközti faluba és valóban megtalálták a szamárcsikót, amit elvittek Jézushoz. A felsőruháikat rátették a szamárra, és Jézus a szamár hátára ülve a tanítványai kíséretében, tovább haladt Jeruzsálem felé. Ennek a cselekménynek azonban, inkább szellemi jelentősége van. Jézus tudott volna gyalog is menni, úgy, mint a tanítványok, vagy éppen lóháton, mint egy tekintélyes uraság.
Akkoriban az Izraelita nép a próféciáknak megfelelően epekedve várta azt a Messiást, aki az ő elgondolásuk szerint majd, mint egy győztes hadvezér, megérkezik, és lóháton dicsőségesen bevonul a fővárosba, Jeruzsálembe és felszabadítja a népet a római uralom alól. Ez az elképzelés sokáig élt a sanyarú sorsú, leigázott nép köztudatában, de Jézusnak a küldetése, mint Messiás mégsem ezt, váltotta valóra közöttük. Ő a próféciákban megírtak szerint járt el, és alázatosan, de mégis dicsőségesen vonult a város felé. Ezzel is kifejezte, hogy Ő akkor is Király, aki a mennyből származik, hiszen ő az Isten Fia. „Mindez pedig azért lett, hogy beteljesedjék a próféta mondása, aki így szólott: Mondjátok meg Sion lányának: Ímhol, jő néked a te királyod, alázatosan és szamáron ülve és teherhordozó szamárnak vemhén. Máté 21: 4-5 A próféták mindig Istentől kapták az élő kijelentéseiket, amik a jövőre vonatkoztak. Néha több évszázaddal előre is kijelentették azokat az eseményeket, amelyek meg is valósultak. Többek között ilyen prófécia volt feljegyezve az: Ézsaiás 62:11 - ben „Ímé, az Úr hirdette mind a föld határáig: Mondjátok meg Sion lányának, ímé eljött a szabadulásod, ímé jutalma vele jő, és megfizetése Ő előtte.” Aztán a Zakariás 9: 9-ben „Örülj nagyon Sionnak leánya , örvendezz Jeruzsálem leánya! Ímé eljön néked a te királyod, igaz, és szabadító Ő, szegény és szamárháton ülő, azaz nőstény szamárnak vemhén.”
Ahogy közeledtek a városhoz, Jeruzsálem lakóinak tömegei, örvendezve rohantak ki elébük, hogy üdvözöljék az érkező királyt és velük együtt vonulva ünnepelve kiáltoztak: „Hozsánna Dávid Fiának! Áldott, aki jő az Úrnak nevében!” Sokan pálmaágakat lengettek, sokan pedig felsőruhájukat terítették le tiszteletük kifejezéseképpen. Miközben így egy alázatos királyhoz méltón vonult Jézus és fogadta az ünneplést a farizeusok dühösen, förmednek rá, hogy némítsa el a tömeget. Jézus tudta, hogy az ördögöt dühíti az Ő ünneplése. De ez a dicsőség megilleti Őt, és ezt nem lehet elhallgattatni. Mert ez az ünnepi pillanat a győztes Bárány földi életének utolsó utazása. Ezen a napon igazi örömtől és ünneptől harsogott a város java része. Bár azt is olvassuk a Máté 21: 10-11-ben: „És amikor bement Jeruzsálembe, felháborodott az egész város mondván: Kicsoda ez? A sokaság pedig mondta: Ez Jézus, a Galileai Názáretből való próféta.”
A történések elején úgy olvastuk, hogy Jézus azt mondta a tanítványoknak: „Ha megkérdezik, hogy miért viszitek el a szamarat, mondjátok azt, hogy az Úrnak van szüksége rá! „ De vajon miért éppen egy szamárcsikót kért Jézus, miért nem egy lovat, amivel, mint egy igazi király, diadalmasan bevonulhatott volna Jeruzsálembe? Tulajdonképpen nem a diadalmas bevonulás volt a legfőbb cél, hanem amint a Máté 21-ben is olvastunk, hogy a próféták mondása, amit Istentől kaptak, beteljesedjen. Jézus, földi szolgálata alatt, mindig példával járt előttünk, a legfontosabb célja, az Atya tiszteletének bemutatása volt. Tehát a cél elérése érdekében, szüksége volt arra a szamárcsikóra. De mit gondoltok, hogy ma van valamire, vagy valakire szüksége az Úrnak? Pontosabban fogalmazva, az Úrnak ma szüksége van - e ránk? Vagy Ő fent a Mennyben, az Atya oldalán boldogan él, és nem törődik velünk?
Nem, Testvérem! Ott a Mennyben is törődik velünk, hiszen az Ő véráldozata a keresztfán valódi céllal történt. Mert Jézus annyira szereti az embert, hogy az életét is feláldozta értünk, hogy majd egykor, örökké az emberrel legyen. „Mert ahol én vagyok, ők is ott legyenek”- mondta a Főpapi imájában. Az ember nagyon meg van próbálva Itt a földön, és ezt Jézus jól tudja, hiszen Ő is itt élt közöttünk ugyanazon próbák és kísértések között. Ő nagyon jól tudja, hogy: „Elfáradnak az Ifjak, és megtántorodnak a legkülönbek is” Ésaiás 4:30 Most azért van ránk szüksége az Úrnak, hogy a kezünket nyújtsuk a gyengéknek, a meglankadottaknak. Azoknak, akiket elsodort a vihar, de erős kézzel még meg lehet tartani őket. Azoknak, akik messze röpködnek a levegőben, de időnként leszállnak a földre megpihenni, mert elfáradtak. Jézusnak szüksége van ránk! Éppen úgy, mint akkor arra a szamárcsikóra. Szükség van ránk, hogy beteljesedjen az Ő imájában kért vágya! „Mert ahol én vagyok, ők is ott legyenek”
Testvéreim! Jézus vágya az, hogy mi is ott legyünk majd Ővele! Azon a Virágvasárnapon elkezdődött valami, amely a mi megváltásunkkal ért végett! Jézus elvégezte, amit tennie kellett. Most azonban a cél érdekében rajtunk a sor!
Akinek van füle hallja, hogy mit mond a Lélek ….” Jelenések 3:6