Amikor Isten nevel bennünket, azt javunkra teszi, hogy szentségében részesítsen. Hogy merre és hova vezet, azt sokszor nem értjük, ennek ellenére Isten véghezviszi a tervét. Azt mondja: „Később majd megérted”. Olyan viszonyok közé visz bennünket, amelyben feltárul lelkünk legmélye. Mert időnként olyan visszás érzelmek szunnyadnak belsőkben, amelyek meglátására egészen vakok vagyunk. Ezáltal megtanuljuk magunkat olyan oldalról megismerni, amely eddig rejtve volt előttünk.
Isten még az Istentelen embereket is felhasználhatja arra, hogy általuk neveljen, és tisztogasson bennünket.
Találkoztunk már olyan emberekkel, amelyeknek olyan jellemük volt, mint nekünk, és rendelkeztek mindazokkal a hibákkal, amelyek bennünk is meg voltak. Sajnos azonban többnyire csak amiatt bosszankodunk, hogy miért olyan az a másik ember, és nem tekintünk magunkra. A nekünk kellemetlenkedő embereket úgy kell tekintenünk, mint a szobrász vésőjét, amellyel a műalkotást kifaragja. Nem tehernek, hanem Isten formáló eszközének.
Józsefet a börtönbe vetették: „Lábát bilincsbe szorították, őt magát vasra verték”. De meddig kellet így szenvednie? - Míg a jóslata be nem teljesedett, és az Úr szava igazolta őt.
Üzent érte a király és szabadon engedte, a népek uralkodója kiengedte őt. Úrrá tette a palotájában, egész vagyonának kormányzójává tette.”
Zsolt 105:18-21: Az Úr még az Egyiptomiak felett is Úr volt. Először engedte, hogy Józsefet rabszolgaként eladják, sőt ártatlanul börtönbe vessék, de gondoskodott arról, hogy József egy perccel sem maradjon tovább megalázott állapotában, mint ahogy azt ő szükségesnek látta.
Mi azonban gyakran zúgolódunk ahelyett, hogy megaláznánk magunkat, hogy bíznánk Istenben. Vádoljuk a környezetünket, a körülményeinket, mert nem értjük meg, hogy mindezek csupán eszközök arra, hogy Isten lelkünk mélyéig megtisztítson. Ő türelmes velünk, ezért újra és újra folytatja munkálkodását.
Írta,: W.H.