Tavaly ősszel megpróbáltunk a hátrányos helyzetű missziós csoportunk részére burgonya termelőket felkutatni, és számukra adományt kérni. Több ígéretet kaptunk, de a valós adomány nem jött létre. Ez évben újra próbálkoztunk, és újabb ígéretet kaptunk az egyik vállalkozótól, de ő sem jelzett vissza időpontot.
Ekkor jutott eszembe, hogy én nem is imádkoztam azért, hogy ez a burgonya felajánlás létre is jöjjön. A mai nap reggelén imáim között ezt is elmondtam az Úrnak, hogy mennyire szükség lenne erre az adományra, az éhező emberek számára.
Imádkozás után mindig megvárom, hogy az Úr mit válaszol. Vagy a szívembe adja, vagy Ige által, ha Bibliát nyitok. Most ekképpen történt. Az Apcsel. 11:27-30 (Gondoskodás a Júdeai keresztyénekről éhség alkalmával) címszó alatt. A tanítványok elhatározták, hogy segítenek, és adományt gyűjtenek. Mikor elolvastam az Igét, azonnal tudtam, hogy Isten megadja a burgonyát a rászorulóknak. És néhány pillanat múlva a férjem bejött és közölte, hogy mehetünk az adományért. Amint felfogtam, szívemből hálakönny fakadt fel, és csak sírtam, és sírtam. Leborulva adtunk hálát az Úrnak az Ő jóságáért.
És lám nem csak régen válaszolt Isten a kérésekre, hanem ma is. Nem csak Ábrahám, Mózes volt kedves az ISTEN SZEMEI ELŐTT, HANEM LEHETSZ TE IS, MINT AHOGY ÉN IS VOLTAM MA!