„Mert hasonlatos a Mennyeknek országa a gazdag emberhez, aki jó reggel kiméne, hogy munkásokat fogadjon az ő szőlőjébe. Megszerződvén a munkásokkal napi 10 pénzben, elküldi őket az ő szőlőjébe……………..” Máté 20:1-17
A napnak különböző szakaszaiban is érkeznek munkások, és este mégis egyenlő bért kaptak.
Az elsők azt gondolták, hogy ők többet dolgoztak, és több pénzt kapnak, mint az aki 1-2 órát dolgozott csak. A zúgolódásra a gazda ekképpen felelt: Barátom, nem cselekedtem igazságtalanul veled: avagy nem 10 pénzben szerződtél e meg velem? Vedd, ami a tiéd, és menj el, én pedig ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked! Avagy nem szabad e a magaméval azt tenni amit akarok? Ekképpen lesznek az utolsókból elsők, és elsőkből utolsók.
Ha visszagondolok életemre, amit az Úr nélkül éltem, rá kell döbbennem, hogy minden kár és szemét, amit nélküle tettem!
Életemmel nem jártam jó példával senki előtt, a széles úton jártam, és mindent szabad volt. Istenről alkotott véleményem, azért, hogy a baráti kör szemében „tökéletesnek tűnjek” minősíthetetlen volt!
Isten minden emberbe belehelyezte a lelkiismeretet, mely a szívem mélyén nekem is tett célzásokat, hisz gyermekkoromban a vasárnapi iskolába jártam. A hittanórák nem múltak el nyomtalanul, szívem hústáblájára bevésődtek az elhangzottak, de igyekeztem magamtól elhessegetni ezeket, a gondolatokat.
Mígnem a feleségem unszolására elmentem egy evangelizációra, ahol az Istent dicsőítő, boldog, örömtől sugárzó fiatalokat csodálhattam meg. Az Istentisztelet minden szava úgy éreztem nekem szólt.
Amikor az alkalom végén a pásztor megkérdezte –„Nos barátom, szólt e hozzád Isten?”-én azt válaszoltam. –Ha majd meglátom, és bemutatkozunk egymásnak, elhiszem, hogy ő van!
Ő azt mondta: „ Tedd próbára Istent! Kilátástalan helyzetedben kérd Istent, hogy segítsen meg téged, és meglátod az Ő hatalmát.”Mosolyogtam ezen, de véleményt már nem fűztem hozzá.
Külföldön dolgoztam, és heti rendszerességgel jártam haza. Egy alkalommal fiunkat is magammal vittem dolgozni, ezzel segítve, hogy álmai megvalósuljon, anyagi javakhoz jusson.
Mivel nyugati határról volt szó, abban az időben vízum kötelesek voltunk. Nekem volt vízumom, de a fiúnknak nem. Ezen az alkalomkor nagyon komoly szűrés volt az átkelő helyen, és már az átkelőhely előtt figyelmeztettek bennünket, hogy vigyázzunk, mert minden autót ellenőriznek. Ki kell pakolni, és csak a munkavállalási engedéllyel rendelkezőket engedik át.
Gondoltam, hogy itt az alkalom, hogy próbára tegyem Istent, amint a pásztor ajánlotta.
Mind ketten elkezdtünk imádkozni, és én is a saját szavaim egyszerűségével kértem Istent, hogy bennünket ne ellenőrizzenek, de még az útlevelünket se nézzék meg!
Az osztrák az Útlevelünket elkérte, közben az ajtón kilépett egy másik vámos, aki valamit szólt az ellenőrzőhöz, az meg úgy, ahogy a kezében volt az útlevél megnézetlenül visszanyújtotta, és intett, hogy mehetünk. Néhány száz méter megtétele után megálltam, mert fojtogatott a sírás, és zokogva felkiáltottam, hogy „Van Isten!!!!”Ő azóta kitörölhetetlenül itt él a szívembe, és azóta tudom, hogy : A végtelen kegyelem mekkora áldozatot hozott értem, és a végtelen szeretet hogyan formált engem más emberré! Számtalanszor tapasztaltam meg azóta is már az Úr jóságát! Azt mondják könnyű addig Istent szeretni, míg csak a jót kapjuk, de a próba miatt meginog a hit, sőt legtöbb ember elfordul Istentől.
Isten kemény helyzet elé állított engem is. 31 évesen veszítettem el a lányomat, aki 31 éves volt, és 3 kisgyermeket hagyott maga után hátra.
Nem lázadtam, nem kérdeztem miért? Szívem bánatát magamba rejtettem, és azt mondtam, majd egyszer mindent megtudok.
Diagnosztizált, fehéren, feketén kimutatott rákos daganatot semmisített meg a kegyelem az én szervezetembe, mellyel kapcsolatosan az orvos azt mondta: „Legfeljebb 3 hónap” Ennek 12 éve már, és könyörgésünket meghallgatva, meggyógyított engem az Úr!!
Dicsőség az Úrnak érte! De ehhez az kellett, hogy megvalljam a bűneiemet, és Jézus Krisztust behívjam az életembe, mint életem Urát.
Maga a hatalmas Jézus Krisztus nyújtja ki a kezét az után, aki az Ő kezében fogózkodik, és üdvözíti mindazokat, akik hisznek, s bíznak Benne!
Most már nyugodtan mondom, hogy csakis Istenbe, az Ő egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban bízom, és ezt a bizalmat soha nem szégyellem, de újra hangsúlyoznom kell, hogy a Nélküle eltöltött idő: Minden kár és szemét”
Bátran jelentem ki, törekedjünk a tökéletességre, nem rakosgatván az alapját, a holt cselekedetekből álló megtéréseknek!
A Róma 14:23 Ige azt írja: „………Ami hitből nincs, bűn az!”
Hálát adok a Jó Istennek, hogy Őt szolgálhatom, és hogy egy ilyen áldott, tettre kész szolgáló csoport tagjaként én is, végezhetem az Úr munkáját!
És legyen a szívetekben mindig ez az Ige: „Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki Ő benne bízik” Zsolt.34:9